Így képzelték el a mesterséges intelligenciát régen - Ma már csak nevetnénk rajta
Az emberiség már a ChatGPT megjelenése előtt több ezer évvel is eljátszott a mesterséges intelligencia gondolatával.
Összesen 1732 találat.
Az emberiség már a ChatGPT megjelenése előtt több ezer évvel is eljátszott a mesterséges intelligencia gondolatával.
Nem biztos, hogy egyszerű lesz kitalálni.
Második alkalommal rendezték meg a Beyoğlu Kulturális Fesztivált Törökországban, és lehetőségem nyílt arra, hogy testközelből megtapasztaljam a nagyszabású rendezvénysorozat hangulatát. Van mit mesélnem róla.
1940 és 1944 között Corrie ten Boom és családja több száz zsidónak nyújtott menedéket hollandiai otthonukban.
Hatalmas karriert futhatott volna be, azonban balszerencsés események sorozata miatt eltűnt a süllyesztőben.
Nagy erőkkel készül minden idők legélethűbb Titanic-rekonstrukciója.
A ma már vérfertőzőnek bélyegzett kapcsolatok az ókori Egyiptomban megszokott jelenségnek számítottak.
Nevüket valószínűleg még te sem hallottad, pedig ők voltak az akkori kor igazi női harcosai.
A higiénia hiánya furcsa szokásokat generált a hétköznapi embereknél.
Jozefina egyszerű kislányból lett nagyvilági asszony és Napóleon élethosszig tartó bizalmasa.
Rengetegen kritizálták az alkotást.
Ha azt hiszed, a mostani divathullámok őrültek, jobb, ha elolvasod a következő tíz érdekességet!
Ismered Orlov és Afrika Nagy Csillagának történetét?
Nem lesz könnyű feladatod.
A viktoriánus korban felvirágzó találmányok és innovációk, bár ígéretesek voltak, a technológia fejletlensége miatt több emberéletet is követeltek.
Nemhiába nevezik a főváros ékkövének!
Hihetetlen történettel állt elő.
Családi viszályok és rettegés övezte a király életét.
Lássuk, mennyire vagy tisztában a történelem néhány kulcsfontosságú évszámával!
Hosszú út vezetett a ma ismert időszámításig.
A boszorkányokról mindenkinek nők jutnak eszébe, de a középkorban nagyon sok férfit is annak bélyegeztek.
Erős, független nő vagy egy szörnyeteg volt az egyik legismertebb magyar grófnő?
Elképesztő, milyen áldozatokat hoztak a nők, hogy növeljék termékenységüket. Ezek a szokások gyakran undorítóak, sőt veszélyesek is voltak.
A csillogás és a fény helyett sanyarú sors várt az uralkodó kiválasztottjaira.
Az utolsó egyiptomi fáraó élete tragikus véget ért.
1917 és 1925 között dr. Harold Gillies több mint 11 ezer műtétet hajtott végre ötezer I. világháborúban megsérült veteránon.
A régi, történelmi idők sem voltak pletykáktól és drámai viszonyoktól mentesek. Lássuk, mennyit tudsz róluk!
Sosem gondoltad volna, milyen régre nyúlik vissza a Grimm testvérek által ismertté vált mese.
Néha nem a tökéletes kompozíciótól vagy a jó megvilágítástól lesz híres egy kép, sokkal inkább a történettől, ami mögötte van.
Ezek az ország legmeghatározóbb mozzanatai.