Szívszorító dolog miatt esett el a házaspár a lottófőnyereménytől: 6 évvel később igazi csoda történt velük
Hihetetlen a házaspár története.
Susan és Lee Mullen története akár egy forgatókönyvíró fejéből is kipattanhatott volna.
A lottófőnyeremény 2005-ben egészen hihetetlen okból csúszott ki a kezeik közül. A történetük azonban váratlan fordulatot vett néhány évvel később, derül ki a Daily Mail cikkéből.
Csoda történt a házaspárral
Susan és Lee Mullen minden héten ugyanazokkal a számokkal játszott a lottón. 2005-ben azonban megszületett a kislányuk, és alaposan meg kellett gondolniuk, hogy mire költik a pénzüket. Az egyik héten a pelenkavásárlás után már nem fért bele a heti lottószelvény megvásárlása a büdzséjükbe. Döbbenetes módon pont ezen a héten húzták ki azokat a számokat, amikkel korábban mindig játszottak. Így 8,5 millió font (3,611 milliárd forint) csúszott ki a kezeik közül.
A házaspár padlóra került a hihetetlen balszerencse miatt, úgy érezték, hogy elszállt az egyetlen esélyük arra, hogy gazdagok lehessenek. 2011-ben azonban hihetetlen dolog történt velük: megnyerték a Euromillions lottó 4,8 millió fontos (2,040 milliárd forintos) főnyereményét.
A nyeremény szó szerint valóra vált álom volt, ugyanis Susan néhány héttel korábban azt álmodta, hogy nyertek a lottón.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Külön érdekes, hogy Mullenék csak néhány héttel a hatalmas nyereményük előtt kezdtek el újra lottózni. A pénznyeremény a lehető legjobbkor jött, hiszen Susan és Lee olyan rosszul álltak anyagilag, hogy még a rokonaikat sem tudták felhívni, hogy közöljék a nyereményük hírét, mert nem volt pénz a mobiljukon.
A pár azóta megjárta Mauritiust és Disneylandet is, de a pénzük jelentős részét jótékonykodásra fordították, és megalapították a Mullen Alapítványt, ami nehéz helyzetű északkelet-lincolnshire-i gyermekek megsegítésére összpontosít.
8 csodatévőként tisztelt, szent hely Magyarországon: legendás gyógyulások kötődnek hozzájuk
Az ország csodatévőként tisztelt helyei gyönyörű túraútvonalakon járhatók be.
8 csodatévőként tisztelt, szent hely Magyarországon: legendás gyógyulások kötődnek hozzájuk
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary