Átéltem a nagy spanyolországi áramszünetet: totálisan el voltam vágva a külvilágtól – Helyszíni beszámoló

2025. április 28-án kiterjedt áramszünet bénította meg Spanyolország és Portugália nagy részét, valamint Franciaország déli régióit. A leállás emberek millióit érintette. A közlekedés, a telekommunikáció és az alapvető szolgáltatások hatalmas fennakadásokat szenvedtek.

Én épp egy Granada városától 14 kilométerre található, 500 fős falu egyik házában tartózkodtam, mikor „beütött az apokalipszis”, és az élmény bizony tanulságos volt, több szempontból is.

Spanyolországi áramszünet

Az április 28-ai nap nagyjából szokásosan indult az andalúziai Granada környékén. A barátnőm családjának házából dolgoztam távmunkában, csak én voltam otthon egyedül meg a család kutyusa. Az állat kicsit nyugtalanabb volt a szokásosnál. Idegesen nyöszörgött, föl-le rohangált a házban. Azt hittem, hogy csak egy kis mozgásra van szüksége, ezért játszottam vele, ám a zavartsága nem múlt el. 

Dél környékén telefonáltam egy gyorsat, ám a hívás megszakadt, mielőtt leraktam volna. Ezzel egy időben a router aggasztó hangot adott ki, és észrevettem, hogy laptopom nem töltődik, illetve hogy nincs internet. 

Ajaj. Remélhetőleg csak valami apró helyi probléma, valószínűleg perceken belül megoldják. Ezt gondoltam naivan, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Teltek az órahosszúságú percek, de a helyzet nem változott. Nem volt áram, internet, térerő, a mobilnetem sem működött, a telefonom semmilyen hálózatot nem érzékelt, csak vészhívást indíthattam volna. A kollégáimnak sem tudtam jelezni, hogy nem sziesztázok ám, csak totálisan el vagyok vágva a külvilágtól. Senkit nem tudtam elérni!

Kezdtem kicsit bepánikolni, idegesen köröztem a nappaliban, közben a routert figyeltem, de a problémát jelző piros fény csak rendíthetetlenül tovább villogott. A rohadt életbe, ilyen is csak velem történhet meg! Vajon csak a házat érinti a probléma, vagy az egész falut? Talán át kéne sétálni a két rivális helyi kiskocsma egyikébe a laptopommal, rendelni egy café con lechét és az ő wifijükről visszacsatlakozni a civilizációba. 

Összekaptam magam, és átslattyogtam a szomszéd ház garázsához, a barátnőm nagynénjéhez és annak férjéhez, ahol a kezdetleges spanyol tudásommal megpróbáltam megérdeklődni titától es titótól, hogy mi történik. Mint kiderült, a probléma az egész falut érinti, mindenhol elment az áram. Valamilyen szerelési munkálatok vannak a közelben, biztos ott vágtak át valami kábelt, történt már ilyen. 

Csodálatos. Hálásan megköszönöm az infókat, aztán leverten visszasétálok a házba. Leülök a routerrel szemben a kutya mellé, szórakozottan vakargatom az állat hátát, miközben a szerkezetet szuggerálom mindhiába. Néha reflexből a telefonomért nyúlok, de semmi nem történik. 

Csengetnek, a barátnőm unokatestvére az, a másik szomszédból. Sikerült kapcsolatba lépnie a barátnőmmel, aki egy nemzetközi cég irodaházában dolgozik Granadában. A mobilnete harmatgyenge és akadozik. Átjött hozzám, hogy megnyugtasson, és hogy elmondja a legfrissebb híreket: egész Spanyolországban, Portugáliában és Franciaország egy részén is elment az áram.

Nem működnek a közlekedési lámpák meg a bankkártyák, nem közlekednek a vonatok, emberek liftekben ragadtak, a kórházak takarékrendszerekről üzemelnek. Az okokat nem ismerik, egyesek kibertámadást emlegetnek. Kint állunk az utcán a ház előtt és hitetlenkedünk, közben tito újra felbukkan a szomszédos garázsból, ahogyan néhány másik szomszéd is, szóba kerül a harmadik világháború, tito söröket oszt, majd kiteszi a rádiót a ház mellé, hogy mindenki hallja, ha van valami fejlemény.

Nehezen emésztem meg az információkat. Hihetetlennek tűnik, hogy 2025-ben előfordulhat olyasmi, hogy teljes európai országok áramellátás nélkül maradnak. Ha még csak Granada tartomány vagy Andalúzia lenne érintett, azt fel tudnám dolgozni, de az egész ország, ráadásul a szomszédos országok is? Vajon mi lehet Magyarországgal? Ez itt a világvége?

Azon gondolkodom, hogy mennyire büszkék vagyunk a modern életre meg a vívmányainkra, de aztán történik egy ilyen, és rádöbbenünk, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az elektromosságnak meg a kütyüinknek. Mennyire a testünk meghosszabbításává vált az okostelefonunk, amire percenként ránézünk, akkor is, ha nincs vele semmi dolgunk. Közhelyes, de szinte már létezni sem tudunk nélküle. Ez most válik átélhető valósággá, ahogy próbálnék kapcsolatba lépni a szeretteimmel, a munkahelyemmel, megnézném a legfrissebb híreket az áramszünetről, meg az okokról, majd megkérdezném a ChatGPT-t mi a teendő országos áramszünet esetén. De mindezeket nem tehetem meg. A telefonom, aminek segítségével az egész világot zsebre vághattam, most csak egy butuska eszköz, ami csak az időt mutatja. 

Szép lassan kezdenek hazaszállingózni a ház lakói. A legtöbb irodából hazaküldték az embereket, a város bárjai és éttermei tele vannak, egyes helyeken lehet kártyával fizetni, de sok helyen csak készpénzzel. Megnő a forgalom a boltokban is, a Covidból tanulva most a WC-papírok érintetlenek maradnak, ám egyes ásványvizes polcok kezdenek kiürülni. 

Kocsiba ülünk, és a völgyben található faluból elindulunk egy magasabb pont felé, mert egyes helyeken van egy kis térerő. Olyanok vagyunk, mint egy sivatagban eltévedt vándor, akit hajt néhány csepp víz ígérete. Egy benzinkút parkolójából aztán végre sikerül kommunikálni a családommal, megnyugtatom őket. A munkahelyemet is elérem. Közben a fejünk felett rendőrségi helikopterek húznak el. Már délután 5 felé jár az idő, úgy képzeltem, hogy vezető hír lesz az áramszünet, de egyesek ekkor még nem is hallottak róla Magyarországon. 

Jelzek mindenkinek, hogy mindjárt indulunk a benzinkútról, úgyhogy ismét elszakadok a civilizációtól, amint tudok, jelentkezem. Elhajtunk a kútról, a telefonom térereje pár perc múlva ismét lemegy nullara. Gyertyákat veszünk egy kisboltban.

Most, hogy tudom, hogy a szeretteim jól vannak, kicsit nyugodtabb vagyok, de kicsit furcsán érzem magam. Egyszerre vagyok izgatott, mert valami kollektív, egyedülálló, egész országot érintő jelenség részese lehetek, de közben meg is vagyok ijedve, mert semmit nem tudok. Mi ez az egész? Valami nagyobb krízis kezdete? Mikor fog véget érni? Mi az oka? Ugye, nem kell ellőnöm az összes szabadnapom a következő napokban? Ilyen kérdések cikáznak a fejemben, közben a rádióban bemondják, hogy az ország egyes északi részein visszatért az áram, a miniszterelnök hamarosan sajtótájékoztatót tart.

Ilyen különös, ambivalens hangulatban telnek a következő órák is. Észreveszek viszont magamon valami furcsát. Most, hogy nincs okom folyamatosan a telefonom nyomkodni, az üzeneteim és e-mailjeim bújni, vagy az Instagramot görgetni, a gondolataim szabadabban áramolhatnak anélkül, hogy bármi elterelné a figyelmem. Kreatívabbnak és fókuszáltabbnak érzem magam. Jobban tudok befelé figyelni, mert nincs digitális zaj, ami megzavarna. 

Ez a kényszerű digitális detox már fél nap alatt is csodákat művelt a mentális egészségemmel. 

Szép lassan leereszkedik az este az andalúz tájra. Eddig a szomszédokkal beszélgettünk, most visszatértünk a házba, ahol már égnek a gyertyák. Azok fényénél vacsorázunk, aztán kimegyünk a teraszra. 

Már csak a Sierra Elvira hegy mögé bukó nap utolsó sugarai látszódnak, aztán már azok sem. Állunk a barátnőmmel a teraszon, az eget kémleljük. Sok helyről láttam már az éjszakai eget, köztük egészen eldugott, Isten háta mögötti vidékeken is, de ennyi csillagot még soha nem láttam. Az jut eszembe, hogy ilyennek láthatták az égboltot az emberek évszázadokkal ezelőtt, a fényszennyezés előtt. Próbálom az emlékezetembe vésni a látványt, mert simán lehet, hogy ezt így most látom utoljára.

Arra gondolok, hogy ha nem ment volna el az áram, most épp a kivilágított nappaliban ülnénk, és valami hülye műsor menne a tévében, miközben a telómat nyomogatnám. 

Nézem tovább az eget. Általam eddig soha nem látott csillagokat tanulmányozok, meg az eget keresztülszelő műholdakat, és tudom, hogy giccses, de egy hullócsillag is átsuhan az égen.

Kívánok.

Borítókép: Leszkovszki Máté/Femina.hu

• exkluzív
• spanyolország
• áramszünet
• élmény
• meglepő
• Terasz