„Hagyd győzni a férjed a vitában, és tűrd a hűtlenséget”: szörnyű házassági tanácsok a viktoriánus korból
Egészen elképesztő tanácsokat fogalmaztak meg a korabeli könyvek, útmutatók és szakértők a viktoriánus asszonyoknak.
A viktoriánus kor férfiak uralta világában a nőktől azt várták el, hogy engedelmeskedjenek, és ne okozzanak problémát a férjeik számára. Nemcsak azt követelték meg tőlük, hogy a társasági eseményeken szigorú etikettet kövessenek, hanem azt is, hogy a házasságukban, otthonukban is betartsanak bizonyos szabályokat.
A kapcsolatokat teljesen a férfi irányította, az asszonyoknak pedig az volt a dolguk, hogy megfeleljenek uraiknak. A következő szörnyű, sértő és szexista, háziasszonyoknak íródott tanácsokat még könyvekbe is foglalták az 1800-as évek végén, illetve az 1900-as évek elején.
Tudasd, ha uralkodni akarsz a saját tested felett!
Egy Womanhood and Marriage, azaz Nőiség és házasság című könyvben kiemelik: egy leendő feleség köteles tudatni a férfival, ha a házasságkötés után is meg akarja őrizni a saját teste feletti jogot. Az 1800-as években ugyanis az volt a természetes, hogy a férj rendelkezett asszonya teste felett. Ha pedig egy nő másképp gondolta, még az esküvő előtt illett közölnie ezt párjával, hogy az mérlegelhesse a helyzetet.
Hagyd győzni a vitában!
A kapcsolatokban igen erősen jelen volt az alá-fölérendeltségi viszony, és úgy tartották, hogy a nő csak akkor mondjon igent egy férfinak, ha elfogadja, hogy engedelmeskednie kell majd neki, és képes is lesz erre. Egy asszony feladata volt, hogy megőrizze, biztosítsa otthonukban a békét, és fenntartsa a férje iránta érzett vágyát. Ehhez pedig úgy gondolták, arra is szükség van, hogy mindig hagyja őt győzni vitákban.
Tűrd a hűtlenséget!
Arra az esetre, ha egy viktoriánus feleség rájött, hogy férje hűtlen hozzá, a diszkréció volt a javasolt megoldás. És hogy miért? Azért, mert úgy tartották, a férfi alapvető természetéhez hozzátartozik, hogy felesége „újabb verziója” iránt vágyakozzon, és olyan hölgyeket keressen, mint amilyen párja az esküvő és a szülések előtt volt, és mielőtt még belekényelmesedett volna a háziasszonylétbe. A nők számára pedig azt a vigaszt nyújtották a könyvek, hogy a félrelépések ellenére ők maradnak párjuk feleségei, és a férfinak továbbra is gondjukat kell viselnie. Egészen elképesztő, hogy mindezt akkoriban tényleg komolyan gondolták.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ne nyafogj, és ne kérj tőle túl sokat!
Bár a nőknek sok okuk volt a panaszra, és egy egészséges házasságban természetes is lett volna, hogy kételyeiket, problémáikat megosztják férjeikkel, az 1800-as években ezt nagyon nem ajánlották nekik. Egy William Jay nevű férfi a keresztény házasságra reagálva leírta, hogy a nők nem panaszkodhatnak még akkor sem, ha van rá okuk, mert a férfi tekintélye és hatalma a saját nemük bűneinek következménye.
Mindig nézz ki jól a férjed előtt, de ne vidd túlzásba!
A viktoriánus feleségeket arra biztatták, hogy legyenek divatosak, és mindig nézzenek ki jól férjeik előtt, azonban ezt sem szabadott túlzásba vinniük. A rendezett megjelenés és az alapvető higiénia elvárás volt, de a túlzásba vitt tisztaságról, öltözködésről úgy vélték, kínos, kényelmetlen helyzetbe hozza a férfiakat. A hangsúlyosabb, látványosabb smink is tiltólistás volt, mert úgy gondolták, megalázó a férj számára, ha felesége emiatt erénytelennek, könnyűvérűnek tűnik.
Tervezd úgy az étkezést, hogy a szexre is gondolsz közben!
Dr. James Ashton 1861-ben arról tartott előadást, mennyire fontos a rendszeres, menetrend szerinti étkezés a szexet illetően is. Ha ugyanis a feleség nem megfelelő időben szolgálta fel a vacsorát, és nem telt el elég idő az evés és az együttlét között, az szerinte emésztési zavarokhoz és gyomorproblémákhoz vezetett. Így az asszonynak figyelnie kellett arra, hogy se közvetlenül evés előtt, se közvetlenül utána ne kerüljön sor a szeretkezésre.
Ilyen volt a szex a viktoriánus korban
A szexualitást is szigorú szabályok és furcsa hiedelmek övezték a viktoriánus korban. A könyvek, az orvosok, a vallási vezetők és a nagy tudásúnak vélt emberek még azt is megmondták a pároknak, hogy milyen pózban, mikor szeretkezhetnek.
Evés után, állva és heti kettőnél többször tilos volt szeretkezni - Furcsa szexszokások a Viktoriánus-korból
Mai szemmel igen furcsa és szigorú szabályok közé szorították a szexualitást a viktoriánus korban.
Elolvasom