Ezen az egy dolgon múlik, hogy válik-e valaki, vagy sem: meglepő eredményre jutott a kutatás
A szakértők arra világítottak rá, hogy a szülők sokkal nagyobb szerepet játszhatnak az emberek kapcsolataiban, jövőjében, mint azt bárki gondolná.

A tudósok többször felvetették már azt az elméletet, hogy a hűtlenségre való hajlam a génekben lehet kódolva. Rábukkantak ugyanis az úgynevezett kalandvágyó génre, mellyel, ha rendelkezik valaki, a vizsgálatok alapján nagyobb valószínűséggel csalja meg a párját. A legújabb eredmények szerint viszont van még egy meglepő dolog, amiben szerepet játszik a génállomány.
Egy idén publikált kutatás arra világított rá, hogy a szülők párkapcsolata és viselkedése mindenképpen óriási hatással van a gyerek későbbi szerelmi életére. Még akkor is, ha soha nem találkozott velük.
A génekben van a válás?
A Psychological Science című lapban megjelent svéd vizsgálat során 20 ezer, kiskorában örökbe fogadott, ma már felnőtt férfit és nőt tanulmányoztak. A válási arányaikat vetették össze a biológiai és adoptáló szüleikéivel, és nem várt eredményt kaptak. Az adatok arra világítottak rá, hogy azok, akiknek a vér szerinti édesanyja és édesapja elváltak, 20%-kal hajlamosabbak voltak erre. Attól függetlenül, hogy az örökbe fogadó szülők kapcsolata hogyan alakult.

A kutatók összegezték, hogy, bár konkrétan nem tudtak kimutatni egy válásért felelős gént, egyértelmű, hogy van valamiféle genetikai faktor, ami hajlamosít rá. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy, akinek a szülei szétmentek, annak a saját párkapcsolata is biztosan hasonlóan végződik majd. Alison Stone pszichoterapeuta elmondta a véleményét a kutatással kapcsolatban.
Egyáltalán nem elkerülhetetlen
A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy egy pár különválásának számos oka lehet, és nem feltétlenül rossz, ha így végződik egy házasság. Előfordul, hogy egy idő után gyakran ez a legjobb döntés, így lehetnek csak igazán boldogok a felek - főleg egy mérgezővé vált viszony esetén. A gyermekeket azonban a legtöbbször erősen megviseli egy válás, és mindenképpen befolyásolja a jövőjüket. Azt viszont fontos szem előtt tartani, hogy nem kell feltétlenül bekövetkeznie. Érdemes odafigyelni arra, hogy az illető ne kövesse el ismét a szülők botlásait, ne folytassa a rossz mintákat.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Ajánlott átgondolni az apa és az anya hibáit a kapcsolatukban, felismerni a hasonló helyzeteket a saját életben, és teljesen másképp kezelni őket, mint ahogyan azt valaki gyermekkorában látta. Rengeteget lehet tanulni ezekből. A személyiség pedig az idő folyamán képes formálódni, átalakulni, és olyan új viselkedésformákat elsajátítani, melyek mindenkinek segítségére lehetnek abban, hogy ne válással végződjön a házasság. Összességében tehát a szakértők azt hangsúlyozták, hogy a tanulás és a tudatos odafigyelés sokkal erősebb lehet ebben az esetben a géneknél.
OLVASD EL EZT IS!