Előre jelzi a válást ez a szokás a párterapeuta szerint - Nem mindegy, hogy beszélnek a felek a múltjukról
A párterapeuta szerint sokat elárul egy kapcsolatról a felek viselkedése. Nagyon nem mindegy, hogy reagálnak az általa feltett kérdésre.
A párterapeuták tapasztalataiknak köszönhetően gyakran már a legapróbb jelekből tudják, milyen a viszony két ember között, és sokszor azt is, hogy mekkora az esélyük a szakításra. Sőt, Elizabeth Earnshow szerint még az is megjósolható néhány mondatból, hogy a válás felé vezet-e az útjuk.
Elárulta, van egyetlen kérdés, amit minden új párnak feltesz a terápia elején, mégpedig azért, mert ebből meg tudja állapítani, hogy hogyan állnak egymáshoz, és mit tartogat számukra a jövő, van-e esélyük a közös boldogságra.
Ami előre jelzi a válást a párterapeuta szerint
A párkapcsolati terapeuta mindig megkérdezi a felektől, hogy hogyan ismerkedtek meg, megvárja, hogy mindegyikük meséljen egy kicsit a kezdeti időszakról, és figyeli, hogy ki hogyan beszél róla, valamint azt is, hogy a partnerük hogyan reagál az elhangzottakra. Saját tapasztalatai és a kutatások is alátámasztják ugyanis, hogy az, ahogyan az emberek párként beszélnek a közös múltjukról, összefüggésben van azzal, hogy mekkora a valószínűsége a válásnak vagy az együtt maradásnak.
Ha mindketten szeretettel, pozitívan tudnak visszaemlékezni a korai éveikre, az jó jel, ha viszont negatívan állnak a történetükhöz, az azt üzeni a szakértőnek, hogy komoly problémák vannak a kapcsolatban. Utóbbi párok ugyanis sokkal nagyobb valószínűséggel válnak el. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a szakítás elkerülhetetlen, de arra utal, hogy nagyobb a gond, és iránymutatást is ad a terapeutának. Például, ha a párnak konfliktusai vannak, de még mindig mosolyognak, ha a megismerkedésükről beszélnek, akkor sokszor csak kommunikációs segítségre van szükségük, de ha kritizálják azt az időszakot, akkor valószínűleg több területen is komoly támogatást igényelnek.
Negativitás a partner iránt
Az éveken át tartó, rosszul kezelt problémák miatt a párok elkezdenek negatívan állni egymáshoz. Mindenben a rosszat látják, mindenben kételkednek, és még akkor is kritikusan fordulnak a másikhoz, ha valami kedves dolgot tesz. Például:
- Igen, az elején olyan édes volt, de ezt csak eljátszotta.
- Azt hiszem, elmentünk randevúzni néhány jó helyre, de mindig olyan sokat kellett rá költeni, és azóta se változott semmi.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A párok pedig szép lassan teljesen ezen a negatív, kritikus szemüvegen keresztül látják majd egymást, és valóban elhiszik, hogy a másik sosem volt romantikus, mindig figyelmetlen volt, és sosem próbálkozott igazán. Ez egyrészt folyamatosan újabb és újabb konfliktusokat vált ki, másrészt pedig az emberek egy idő után hajlamosak úgy viselkedni, ahogyan azt elvárják tőlük. Tehát valóban egyre rosszabb irányba indul majd meg a hozzáállása. A szakértő szerint pontosan ezért kell igyekezni meglátni a másikban a jót, akár naplót vezetni ezekről, és nem szabad spórolni a dicsérő, elismerő szavakkal.
Csalódás
Ha a korai éveket problémásnak, zűrzavarosnak tekintik, az a terapeuta tapasztalata alapján azt jelenti, hogy a kapcsolatban, házasságban jelen van a csalódás. Ha még egy aranyos történetet sem tudnak elmesélni az első találkozásukról, az azt jelenti, hogy már feladták a kapcsolatukat. Ez ugyanis azt jelzi, hogy lehangoltak, vereségnek élik meg a viszonyukat, és elfelejtették azt, hogy szerelmük valaha régen izgalmas és szeretetteljes volt. Az egész jelenség gyakran összefügg a kimondatlan elvárásokkal, melyeket a kapcsolat érdekében ilyenkor újra kell fogalmazni, és egyértelműen meg kell osztani a másikkal.
Túláradó érzelmek
Azok, akik negativitással és csalódással küzdenek, gyakrabban élnek meg túláradó érzelmeket is, ez a szakértő szerint azt jelenti, hogy fizikailag és érzelmileg is stimulálják a testüket a fennálló problémák miatt, így azonban még nehezebben tudják konstruktívan megoldani a konfliktusokat. Az idegesség, a felhevült állapot ugyanis szinte ellehetetleníti a reális gondolkodást. Érdemes ezért ilyenkor tudatosan nyugtatni magát az embernek.
Ha pedig egy pár úgy érzi, már a kapcsolatuk kezdetéről sem tudnak örömmel, pozitívan, mosolyogva beszélni, nem árt megfontolni, mi lehet a probléma, vagy szakértő segítségét kérni, mielőtt még túl késő lenne.
Házassági tanácsok egy elvált férfitól
Gerald Rogers és felesége 16 együtt töltött év után váltak el, a férfi pedig saját esetéből okulva az interneten osztotta meg, véleménye szerint melyek a legfontosabb házassági tanácsok, mik azok a dolgok, amikre mindenképp oda kell figyelni egy tartós viszonyban. Úgy véli, ezeket kellett volna betartani: a leghasznosabb javaslatait gyűjtöttük össze.
Fontos házassági tanácsok egy 16 év után elvált férfitól - Szerinte ezeket kellett volna betartani
A férfi saját hibáiból okulva fogalmazta meg a legfontosabb házassági tanácsokat.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolat
- igaz szerelem