A legsikeresebb emberek 11 hétköznapi szokása a pszichológus szerint - Apróságok, de fontosak
A pszichológus szerint van néhány dolog, amit a sikeres emberek másképp csinálnak. Ezek a mindennapi szokások jellemzőek rájuk.

A sikernek nincs egy általános titka, ami biztos, hogy mindenkinél beválik, és mindenki számára meghozza a várt eredményt. A tanulás, az önfejlesztés és a kitartó munka mellett viszont van néhány nagyon egyszerű szokás is, ami nagy szerepet játszhat benne.
Adam Grant pszichológus régóta tanulmányozza a legsikeresebb embereket, és munkája során azt állapította meg, hogy a következő 11 szokás a legtöbbjükre jellemző. A CNBC oldalán osztotta meg, melyek ezek.
A legsikeresebb emberek szokásai
Kilépnek a komfortzónából
A szakértő szerint nem csak a tanulásra törekednek, hanem keresik a kényelmetlen, kellemetlen szituációkat. Ezek a helyzetek ugyanis segítenek nekik a fejlődésben, és jól tudják azt is, hogy ha valamit jól akarnak csinálni, akkor először rossznak kell hogy érezzék magukat benne.

Meghatározzák a hibamennyiséget
A próbálkozások és a tévedések ösztönzése érdekében meghatározzák a naponta vagy a hetente elkövetett minimális hibák számát. Így amikor valaki arra számít, hogy megbukik, vagy hibázik valamennyit, kevesebbet töpreng majd rajta, és többet fejlődik.
Tanácsot kérnek, nem visszajelzést
A visszajelzés a múltba tekint, és arra készteti az embereket, hogy kritizáljanak vagy elismerjenek, örüljenek neked. A tanácsok viszont előremutatóak, és arra késztetnek másokat, hogy tanítsanak téged. „Mi az, amit legközelebb jobban tudok csinálni?” - ezzel az egyszerű kérdéssel ráveheted a kritikusokat, hogy inkább oktatószerepet vállaljanak, és segítsenek a növekedésedben.
Kitalálják, milyen forrásokban bízhatnak
Képesek eldönteni, hogy a sok információ közül mit fogadjanak be, és mit szűrjenek ki. Azokra az emberekre hallgatnak, akik megfelelő szakértelemmel rendelkeznek, akiket jól ismernek, vagy akikről tudják, hogy jót akarnak nekik.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kiválóságra törekednek, nem a tökéletességre
A haladást a magas színvonal megtartása jelenti, nem pedig a hibák kiküszöbölése. Határozz meg néhány hiányosságot, amit el tudsz fogadni, és gondold át, milyen területeken van szükséged mindenből a legjobbra, és hol elégedhetsz meg csupán a jóval. A nap végén tedd fel magadnak a kérdést: "Jobbá tetted magad? Jobbá tettél valaki mást?"
A saját maguk bírái
Tudják, hogy jobb csalódást okozni másoknak, mint önmaguknak. A pszichológus azt tanácsolja: mielőtt adsz valamit a világnak, gondold át, hogy jól képvisel-e téged, és azt is, hogy ha ez lenne az egyetlen munkád, amit az emberek látnának, büszke lennél rá.
A mindennapi őrlődést örömforrássá változtatják
A szakértő szerint a szenvedély fenntartása érdekében különböző játékos gyakorlatokat is érdemes beiktatni. A szórakoztató, készségfejlesztő kihívások sokat számítanak a mindennapokban. Például, mint amikor Steph Curry kosárlabdázó egy perc alatt próbál 21 pontot szerezni, vagy amikor a rezidensek nonverbális kommunikációs készségeiket igyekeznek csiszolni azzal, hogy értelmetlen szavakat használnak improvizált játékokban.

Amikor elakadnak, hátralépnek, hogy továbbléphessenek
Amikor valaki zsákutcába ér, a pszichológus szerint jó ötlet megfordulni, visszalépni egyet, és új utat keresni. Visszafejlődésnek tűnhet, de gyakran ez az egyetlen módszer arra, hogy megtalálják a haladás felé vezető utat.
Azt tanítják, amit meg akarnak tanulni
A legjobb módja annak, hogy megtanuljunk valamit, ha tanítjuk másoknak. Jobban megérted, miután elmagyaráztad - és jobban emlékszel rá, ha időt szánsz a felidézésére. Ezt olyan csoportokban is megteheted, ahol minden tag egy-egy speciális képességet vagy információszeletet oszt meg.
Kapukat nyitnak az alulértékelt, figyelmen kívül hagyott emberek előtt
A sikeres emberek segítenek másoknak, és lehetőséged adnak nekik. Hozz létre olyan rendszereket, csoportokat, amik lehetőséget teremtenek mindenkinek - nem csak a tehetséges vagy nagy potenciállal rendelkező alkalmazottaknak és diákoknak. Egy jó rendszer lehetőséget ad az esélytelenebbeknek és a későn kibontakozóknak arra, hogy megmutassák, meddig jutottak.
Mentális időutazásba kezdenek
Ha nehezen értékeled az előrehaladást, gondold át, hogyan látná a múltbeli éned a jelenlegi eredményeidet. Ha öt évvel ezelőtt tudtad volna, hogy érsz el mára, mennyire lettél volna büszke?
Olvass tovább! A sikeres emberek hétvégi szokásai
A sikeres emberek néhány dolgot másképp csinálnak hétvégén. Ezek a szokások jellemzik pihenőnapjaikat.
A sikeres emberek 7 hétvégi szokása, amiket érdemes eltanulni tőlük - Nem dolgozzák végig a pihenőnapokat
A sikeres emberek néhány dolgot másképp csinálnak hétvégén. Ezek a szokások jellemzik pihenőnapjaikat.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)