Lehetetlen felnőni ostoba „csúcsos pólós” poénok nélkül - De nőnek lenni tizenévesen is jó

Nem emlékszem a tizedik születésnapomra. De találtam róla egy fotót: az asztalt - vicces, de - éppen tízen ültük körbe, fiúk, lányok vegyesen, csokitorta, mosoly, vidámság. Pillanatkép egy meghatározó évtized kezdetéről. Amikor az élet még csupa jövő. Előttünk áll az egész: a nővé válás, az első szerelem, az örök barátságok.

A nő, ha tizenéves

Próbáltam felidézni, milyen érzés tizenéves lánynak lenni, és elsőre csupa jó dolog jutott eszembe. Nyilván a nosztalgia teszi, de azt biztosan tudom, hogy ez az az évtized, amikor a legjobb együtt lenni: osztálytársakkal, barátokkal. A háromdimenziós napi kapcsolatokból annyi erőt, energiát lehet meríteni, ami nélkülözhetetlen a felnövéshez.

Meg hát szükséges a kisebb-nagyobb iskolai intrikák, bántások kezeléséhez is. Mert azok mindig voltak, mindig lesznek - amíg ezek a valóságban és nem az online térben történnek, valamivel egyszerűbben viselhetőek, kezelhetőek. Persze nőként képtelenség felnőni anélkül, hogy néhány idióta ne porolja le és süsse el a „csúcsos póló”-s poénokat, vagy ne szóljon be, hogy milyen ciki a hajad, gáz a ruhád, nagy a segged.

És persze minden egykori tizenéves lány portfóliójában akad egy-két fiú, rosszabb esetben férfi, aki nem tudta - vagy nem akarta tudni -, hogyan lehet viselkedni egy kamasz lánnyal. Ezek a negatív élmények a felszínt kapargatva a mélyebb rétegekben egy életen át ott lapulnak a nők emlékei között.

Példaképek, szerelem, jövő

De ha szerencsénk van, a kisebb-nagyobb traumák mellett egy-egy női példakép is akad, aki segíti a felnőtté válást ebben az évtizedben. Olyan tanárok, edzők, anyák, akiktől tanulható, hogyan lehet a női létet bátran, könnyeden, önazonosan élni. Nem félni a kudarcoktól, nem törődni az irigyekkel, felállni a szakítás után. Különösen az Első után. Amiről hisszük, hogy örökké tart, hiába tudja mindenki, hogy nem így lesz. És ami ha egyszer véget ér, pokolian tud fájni. Akkor is, ha pár röpke hónap volt csupán. Muszáj kicsit belehalni.

Ez az első komolyabb fájdalom, melyen már nem a szülők segítenek át. Talán azok a barátnők tartanak meg, akik pár év múlva az egyetemi bulik után a mosdóban fogják a hajunkat, akik közül majd esküvői tanút választunk magunknak, keresztanyát gyerekünknek.

Tizenévesen igyekszünk távolabb kerülni a családtól, közelebb egymáshoz, közelebb önmagunkhoz. Szentül hisszük, hogy mi majd jobban csináljuk: a barátságokat, a szerelmet, az anyaságot, az életet. Érettségi táján mindent tudunk. Mindent jobban tudunk. Aztán valahogy a bizonyítványosztást követően, de legkésőbb a második x táján megtalál egy homályos, ingatag érzés: nem, mindez a tudás mégis annyira kevés.

A női élet húszévesen csupa kérdés - sőt néha egy oltári nagy kérdőjel az egész. És még mindig csupa jövő. Tulajdonképpen mindvégig az marad: csak idővel már nem annyira a sajátunk, inkább a gyerekeinké.

(Képek: Getty Images Hungary)

• nőnap
• kamaszkor
• barátság
• jövő
• nőnek lenni
• Lélek&Test