Csak a gyenge férfi izgatja a nő csiklóját: lesújtó nézeteket vallottak az ókorban a nők szexualitásáról

A szex már ősidők óta az emberi lét alapvető részét képezi, a történelem során azonban rengeteget változott a szeretkezéshez való hozzáállás, illetve az intim szokások egy része is átalakult. 

A női szexualitást illetően évezredeken át születtek különféle, általában férfiak tollából származó elméletek és tudományos munkák, melyek szoros keretek közé szorították a hölgyeket, és a férfiak kielégítését helyezték előtérbe. Budai Lotti Rizsporos hétköznapok 3. - A női szexualitás története című könyvében ezeket mutatja be, illetve számos tabutémát is boncolgat. Például arról is ír, hogy hogyan is viszonyultak az ókorban a csiklóhoz és a nők kényeztetéséhez. 

A csiklót csak a gyenge férfi izgatja

A klitorisz kifejezést nem ismertük a 16. századig. Az ókori görög orvosok nimfának nevezték eme szervet, a rómaiak pedig landicának. Funkciójáról nem sokat tudtak. Galénosz véleménye szerint egyfajta szelepként az a feladata, hogy melegen tartsa a méhet. Persze, szó se róla: tisztában voltak azzal, hogy a nimfácska izgatása örömet okoz a nőknek. Csakhogy ezt a fajta örömet mélységesen megvetették.

A görögök a klitorisz izgatását férfiak esetében jellembeli gyengeségnek tekintették. Olyan „papucs” férfiak szokásának, akiket egy nő „a szolgálatába tud hajtani”, vagy nem elég potensek ahhoz, hogy „rendes” módon kielégítsenek egy nőt. Arisztophanész görög drámaíró például több alkalommal is felemlegeti egy szereplője, Ariphradész orális játszadozásra való hajlamát, hogy gyenge jellemét ezáltal hangsúlyozza.

Deviánsnak tartották a maszturbáló nőket

Az ókori Rómában szerencsére már nem bukkan fel gyakran a klitoriszcsonkolás témája, ugyanakkor maga a klitorisz szó akkori megfelelője, a landica tulajdonképpen obszcenitás volt, vagy épp szitokszóként használták. De legalább tudták, hogy mi az, hol van, és legalább csak gúnyolták, nem pedig vagdosták, ráadásul tudták is, hogyan kell „használni”. Legalábbis a pompeji bordélyházak freskóinak tanulsága alapján.

Ha egy nő vetemedett arra, hogy saját csiklójával közelebbről megismerkedjen, akkor rögvest deviánsnak kiáltották ki. Leszbikusnak, hisztérikusnak, férfiasnak vagy mindnek egyszerre. Sőt, a magát izgató, maszturbáló nő gondolata valamiféle különös, vérfagyasztó rémületet váltott ki a korabeli férfiakból, görögökből és rómaiakból egyaránt. Különösen a klitorisznak az a tulajdonsága, hogy izgatás hatására megduzzad. Ez ugyanis nem kerülte el az akkori orvosok éber figyelmét. Gyorsan meg is állapították, hogy a gyakori maszturbáció a nőknél a csikló állandó megnagyobbodásához vezet. A klitorális hypertónia - vagy makroklitorisz - létező, ugyanakkor rendkívül ritka betegség. Ehhez képest az ókori orvosi iratok oly nagy arányban foglalkoznak ezzel a problémával, mintha legalábbis olyan gyakori lenne, mint a téli megfázás.

A nagy klitorisz az ókoriak szemében szemmel látható bizonyítéka volt olyan devianciáknak, mint a leszbikusság vagy a rendellenesen nagy szexuális étvágy. A szexuálisan aktív és szexre vágyó nő kezdeményez, és mint ilyen, nem tesz eleget a tőle hagyományosan elvárt passzív szerep követelményének.

Klitoriszcsonkolás európai módra

Az ókori Hellász tudós elméi még egy tulajdonságát félték a megaklitorisznak: azt, hogy erektált állapotban képes péniszként működni, s így e kórságban szenvedő nők szexualitásukat természetellenes módon tudják kiélni egymással, hímvessző módra használva nimfácskájukat. Szóranosz különösen fontosnak tartotta, és több művében hangsúlyozta az abnormális klitoriszok kimetszésének fontosságát. Részletes leírást hagyott hátra, miként érdemes ezt a beavatkozást elvégezni: a megnagyobbodott csiklóval bíró nőt összezárt lábbal hanyatt kell fektetni, majd egy fogóval a nagyajkakon túlra kell kihúzni a klitorisz bőrfelületét, hogy annak felesleges része láthatóvá váljon, és amit egyszerűen le kell metszeni. Ezután a seb körültekintő fertőtlenítését javallotta.

Szóranosz műveire épített Amidai Aétiosz bizánci orvos is, aki a leghátborzongatóbb és legrészletesebb leírást hagyta ránk a műveletről: „Az orvos a lányt ültesse egy székre, s egy izmos fiatalembert állítson mögéje, hogy kezével a lány combját szétfeszítse, és testét mozdulatlan tartsa. Bal kezébe fogjon egy fogót, azzal ragadja meg a klitorisz hegyét, melynél fogva feszítse azt ki, és vágja le közvetlenül a fogó hegye mellett…Minthogy mégiscsak műtétről van szó, a sebet ecettel és hideg vízzel érdemes kimosni, majd tömjénport rászórni. Ecetbe áztatott vászondarabot kell a sebhez hét napig rögzíteni.”

A klitoriszcsonkolás szokása jól példázza annak a rémületnek a hevességét, amelyet eme szerv kiváltott a korabeli orvosokból. Különösen, ami a férfi módra viselkedő nőket illette. A férfi társadalmi szupremáciáját látta veszélyeztetve azon nők által, akik a férfit szexuális felsőbbrendűségétől megfosztva, saját kezükbe veszik az orgazmusuk kérdését. Az ókori óriásklitorisz-szindróma csak egy szimbólum. Annak kifejeződése, hogy a férfiak mennyire rettegtek annak lehetőségétől, hogy a nők rájönnek, hogy saját örömükhöz akár nincs is szükségük rájuk. És ha ebben ráébrednek saját erejükre és önállóságukra, ki tudja, az élet hány más területén kerülhet erre sor?

A honfoglaló magyarok szexuális élete

A honfoglaló magyarok szabad felfogása a szexuális életüket is áthatotta. Talán van, akinek ez meglepően hangozhat, de a szégyenlősség fogalmát szinte egyáltalán nem ismerték. A 9-10. században az intimitást a természetesség és a ma már túlságosan is erősnek ható nyíltság jellemezte. Dr. Józsa László Szex a középkori Magyarországon című könyvében érdekes részletekre világított rá a honfoglalók szokásaival, nemi életével kapcsolatban.

• női szexualitás
• történelem
• szex a történelemben
• csikló
• ókor
• Lélek&Test