A nárcisztikusok legfőbb jellemzői, amiket már az első randin kiszúrhatsz - Szakértő árulta el őket
Innen ismerhetőek fel a nárcisztikusok már az ismerkedés során: a szakértő szerint más jellemző a férfiakra, mint a nőkre.
A nárcisztikus személyiségzavarral küzdőkre jellemző az egészségtelen szintű önbecsülés, a beképzeltség, az önzés és az empátiahiány. Különlegesnek, egyedinek tartják önmagukat, és úgy gondolják, hogy mindenben mások felett állnak - ezért pedig sokszor lenézik, kihasználják a környezetükben élőket. És bár sokan úgy gondolják, hogy azonnal felismerik az ezzel küzdő embereket, ez valójában nem így van.
Magabiztosságuknak és határozottságuknak köszönhetően először nagyon is elbűvölőnek tűnhetnek, könnyen magukba bolondítják a partnereiket az első randevúkon. Mivel azonban ritkán tudnak egészséges párkapcsolatokat kialakítani, és igen káros hatással lehetnek társaikra, fontos mihamarabb felismerni őket. Szakértő árulta el, hogy vedd észre, hogy nárcisztikussal randevúzol: ha ezeket figyeled, elkerülheted azt, hogy toxikus viszonyba lépj velük.
A nárcisztikusok legfőbb jellemzői
Louanne Ward párkapcsolati és testbeszédszakértő a Daily Mail oldalán elmondta: a nárcisztikus személyiségzavar egy olyan pszichiátriai állapot, amelyet beképzeltség, túlzott figyelem- és csodálatigény, valamint az empátiára való képtelenség jellemez. Hozzátette, a nárcisztikus egyének gyakran korlátlan hatalomról, hatalmas sikerről és tökéletes szerelemről fantáziálnak.
A szakértő szerint a következők a legtöbb, hasonló személyiségzavarral küzdőkre igazak:
- Törékeny önbecsülés, amit könnyen tönkretesz a kritika vagy a visszautasítás.
- Állandóan igénylik a figyelmet és azt, hogy csodálják őket.
- Hiányzik belőlük az empátia.
- Kritikusak másokkal szemben, hamar rámutatnak a hibáikra.
- Hajlamosak kihasználni másokat a saját céljaik érdekében, hasznot húznak más emberekből.
- Úgy érzik, mindenhez joguk van, mindent megtehetnek.
- Irigyek és féltékenyek.
- Jellemző rájuk a gaslighting, azaz a gázlángolás, és nem fogadják el, ha valamiért őket hibáztatják.
- Bizonytalanok és érzékenyek a kritikákra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így ismerheted fel hamar a nárcisztikus férfit és nőt
Louanne Ward azt is elmondta, a legelső, legfőbb intő jel a randevúkon az, ha valami „túl szép, hogy igaz legyen”. A nárcisztikusok gyakran elkényeztetik randipartnerüket, elárasztják őket szeretettel, figyelmességekkel, ajándékokkal, amiktől a másik úgy érzi, hogy ő a legfontosabb ember számukra az egész világon, de a viselkedésük előbb-utóbb megváltozik: kritikussá, manipulatívvá válnak, jellemző lesz rájuk az érzelmi bántalmazás.
A szakértő kiemelte, bár mindkét nemnél hasonlóak a jellemzők, vannak alapvető különbségek is. A nárcisztikus férfiak a következők alapján ismerhetőek fel:
- Úgy érzik, joguk van ahhoz, hogy ők irányítsanak, illetve hogy csodálják és elárasszák őket dicséretekkel. Arroganciájuk miatt úgy gondolják, különleges bánásmódot érdemelnek.
- Nehézségbe ütköznek az együttérzés terén, és akkor, ha törődniük kell valaki érzéseivel. Lehet, hogy túlságosan magukkal vannak elfoglalva ahhoz, hogy észrevegyék, hogy a partnerüknek vagy a környezetükben élőknek problémái vannak, szenvednek.
- Túlságosan is jó véleménnyel vannak magukról. Túlbecsülik képességeiket és teljesítményeiket, állandóan dicséretet, elismerést várnak másoktól.
- Ellenségesek, agresszívak lehetnek a kapcsolataikban. Idegessé válnak, elzárkóznak vagy támadó magatartást vesznek fel, ha kritikát kapnak, és akár fizikai bántalmazással is reagálhatnak, ha fenyegetve érzik magukat.
- Sokszor képtelenek beismerni, ha tévednek. Hárítják a felelősséget, kifogásokat keresnek, amikor számon kérik őket, és védekező, elutasító magatartással reagálnak arra, ha valaki megkérdőjelezi a magatartásukat.
Nők esetében pedig a következők a legkorábbi árulkodó jelek a szakértő szerint:
- Órákat tölthetnek azzal, hogy tökéletesítsék a külsejüket, mindig a lehető legjobban akarnak kinézni, és állandóan azon gondolkodnak, hogyan javíthatnak a megjelenésükön.
- Extrém módon igénylik a környezetük elismerését és dicséretét, és a végletekig elmennek érte. Hajlamosak félbeszakítani másokat, elbeszélnek felettük, és figyelmen kívül hagyják a véleményüket.
- Felhasználják karizmájukat és vonzerejüket, hogy elérjék a céljaikat. Hazudhatnak, manipulálhatnak, túlozhatnak, vagy megtéveszthetnek másokat azért, hogy megszerezzék, amit akarnak.
- Hajlamosak az irigységre, a féltékenységre, különösen akkor, ha más nőket szebbnek, sikeresebbnek vagy népszerűbbnek látnak önmaguknál. Irigylik őket, és neheztelnek rájuk a sikereik miatt.
- Eljátsszák a mártírt vagy az áldozatot, és szerintük mindig minden, amit átéltek, fájdalmasabb, nehezebb, mint mások élete, és úgy vélik, mindenkinél többet szenvedtek.
Olvass tovább! Így szigeteli el a nárcisztikus a másikat
A nárcisztikus gyakran arra törekszik, hogy kisajátítsa a hozzá közel állókat.
Így akarja elszigetelni a nárcisztikus ember a másikat - Szabotálhatja a barátságokat és a karriert is
A nárcisztikus gyakran arra törekszik, hogy kisajátítsa a hozzá közel állókat.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- nárcizmus
- nárcisztikus személyiség
- jellemző
- felismerés
- személyiségtípus
- tulajdonság
- ismerkedés
- személyiségzavar
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- főnök
- munkahelyi probléma
A nárcisztikus főnök 6 jellemző vonása: nem ismeri el a hibáit, magáénak állítja be az ötletet
- beszélgetés
- személyiségzavar