Mindenért a másikat hibáztatja, és megmondja, mit gondoljon: 5 viselkedés, ami mérgező viszonyt jelez
A toxikus személy sokféleképpen rombolhatja partnere önbecsülését.
Az emberi kapcsolatok nem épp az egyszerűségükről híresek, egyes kapcsolatok viszont még az átlagosnál is bonyolultabbak. Mostanában egyre több szó esik a mérgező személyekről, szülőkről, munkatársakról, partnerekről, akik rendkívül mély nyomokat hagyhatnak a körülöttük élőkben.
A toxikus személyek bénítóan hathatnak az érintettekre, akik sokszor, bár maguk is érzik, hogy valami nem stimmel, mégsem veszik észre a jeleket. Egyebek mellett azért, mert szerelmesek, vagy mert egyszerűen elhitték, hogy mindenért ők a hibásak.
Mérgező viszony jelei
A toxikus viszonyoknak sok fajtájuk van, a mérgező partner többek között lehet manipulatív, perfekcionista, sőt bántalmazó is. Az ilyen viszonyok közös jellemzői, hogy a másik számára rendkívül kimerítőek, fizikai, mentális vagy lelki megterhelést jelentenek. Néhány jellemző viselkedésforma azonban hamar elárulja a problémát.
Mindenért a másikat hibáztatja
Mérgező a partner, ha mindenért a másikat hibáztatja, még akkor is, ha teljesen világos, hogy ő maga okozta a problémát. A saját kudarcaiért is állandóan a környezetében lévőket teszi felelőssé. Ha megbántotta a párja érzéseit, Rebecca Hendrix pszichoterapeuta szerint még ezt is könnyen kimagyarázza, addig alakítja a történetet, amíg kikerekedik belőle, hogy ezért is a partner a felelős. A szándékos félrevezetéssel és hazugságokkal egy idő után azt éri el, hogy az érintett megkérdőjelezi a saját emlékezetét és ítélőképességét is, megrendül a valósághoz való viszonya.
Az áldozat azon kaphatja magát, hogy folyton bocsánatot kér valamiért, és már nem is igazán tudja az okát, egyszerűen elfogadja, hogy ő tehet mindenről. Egy egészséges párkapcsolatban a felek be tudják ismerni, ha ők hibáztak valamiben.
Elszigeteli a külvilágtól
Seth J. Gillihan pszichológus szerint a manipulatív partnerekre kifejezetten jellemző, hogy el akarják szigetelni partnerüket a külvilágtól, ami azzal jár, hogy megpróbálják távol tartani őt a barátaitól, és negatív megjegyzéseket tesznek a családtagjaira, hogy ezzel léket üssenek a kapcsolatba. Az igazán elszánt manipulátorok azon fáradoznak, hogy a múltat is kitöröljék, felülírják, amelyben ők nem voltak benne. A támogató közeg elvesztésével az áldozatok még irányíthatóbbá válnak, ami megfelel a toxikus partner céljainak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Megmondja, hogy mit gondoljon
A toxikus partner nemhogy nem vár el önálló véleményt a párjától, hanem egyenesen idegesíti, ha az mást gondol valamiről, mint ő maga. Értelmezi és megmagyarázza a helyzeteket, és azt is sulykolja, hogy a másik hogyan viszonyuljon az adott szituációhoz. Ebben az esetben is leginkább az irányításvágy érhető tetten, nem pedig az egyetértésre való törekvés.
Folyamatosan csak kritizálja
Semmi nem jó neki, amit a párja tesz vagy mond, becsmérlően nyilatkozik a személyiségéről vagy a fizikai megjelenéséről, előszeretettel gúnyolódik rajta. Ez olyan mindennapos dolgokban is megnyilvánulhat, hogy kritizálja az öltözködését vagy épp megjegyzést tesz a frizurájára. Esetleg megkérdezi, hogy biztosan jó ötlet-e megenni még azt a pizzaszeletet is. Mindezzel annyira alááshatja a partner önbecsülését, hogy az idővel el is hiszi, hogy értéktelen, és senki nem láthat meg benne semmi jót.
Lehetetlen vele beszélgetni
Suzie Pileggi Pawelski pszichológus szerint a hallgatás az egészséges kapcsolatokban a kommunikáció fontos része, a toxikus viszonyokban viszont a beszélgetést több dolog is nehezítheti. A mérgező fél szabotálhatja a kommunikációt úgy, hogy állandóan félbeszakítja a másikat, de úgy is, hogy makacs, passzív-agresszív hallgatásba burkolózik, nem reagál, nem válaszol, amivel szintén egyértelművé teszi, hogy nem kíváncsi a partnere mondanivalójára, problémáira, érzéseire.
Segítségre is szükség lehet
A mérgező kapcsolatból való kilépéshez gyakran szakember segítségét kell igénybe venni. Minél tovább tart az ilyen viszony, annál bizonytalanabb és elesettebb lesz az áldozat, ha pedig a barátaitól és a családjától is eltávolodott, támogatás hiányában még nehezebb a helyzete. A figyelmeztető jelek felismerése az első, nagyon fontos lépés, de nem árt szem előtt tartani, hogy a toxikus ember rendkívül meggyőző tud lenni, ha akar, így nehéz kikerülni a bűvköréből. Pszichológus, terapeuta segíthet a szabadulásban, illetve a kapcsolat feldolgozásában is.
A fotós férfiakat kérdezett meg a mérgező férfiasság jelenségéről
A fotós, Jessica Amity is igen problémásnak és károsnak tartotta a jelenséget, ezért úgy döntött, embereket kérdez meg róla, majd képsorozatban mutatja be azt, hogyan is érvényesül ez a hétköznapokban, valamint a nevelésben.
Mi az a mérgező férfiasság, és miért olyan káros? A fotós férfiakat kérdezett meg róla
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pozitív gondolkodás
- munkahelyi probléma