Kórházban hagyott, beteg kislányt fogadott örökbe az ápolónő - Gisele megváltoztatta az életét

Az ápolónőként dolgozó Liz Smithnek nem lehetett saját gyermeke, az élet azonban összehozta egy aprócska babával, akinek nagy szüksége volt egy szerető anyára.

Kórházban hagyott kislány örökbe fogadása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ápolónőként dolgozó Liz Smith régóta vágyott kisbabára, de az orvosok azt mondták, nagyon kevés az esély arra, hogy teherbe essen. Mesterséges megtermékenyítéssel is szeretett volna próbálkozni, a vizsgálatokon azonban kiderült, hogy nem alkalmas erre a módszerre. 

Teljesen elkeseredett, hogy sosem lehet majd gyermeke, de az élete egyszer csak nem várt fordulatot vett: összehozta ugyanis a sors egy babával, akinek nagy szüksége volt egy szerető, gondoskodó anyára.

Kórházban hagyott kislányt fogadott örökbe

Egy nap a kórházban megismerkedett egy apró, koraszülött kisbabával, aki alig egykilósan, 29 hétre jött a világra, és szülőanyja terhesség alatti rossz életmódja miatt sok betegséggel is küzdött. A pici lány, Gisele már öt hónapja volt a kórházban, amikor Liz először megpillantotta, miközben épp egy nővér tolta végig a folyosón. Mihelyt meglátta, azonnal elárasztották az érzelmek, és valahogy rögtön elsöprő szeretetet érzett a baba iránt. 

Közzétette: Liz Smith – 2018. október 18., csütörtök

Megkérdezte, ki ez a gyönyörű kisangyal, majd elmesélték neki, hogy a pici tüdeje miatt speciális ellátást igényel, csak csövön keresztül tud enni, és azt is, hogy születése óta teljesen egyedül volt a kórházban, egy látogató sem ment be hozzá.

Liz korábban sosem gondolt az örökbefogadásra, de Gisele teljesen megváltoztatta az életét. Kolléganői is sokszor mondták neki, hogy tökéletesen összeillenek a babával, és ő is így érezte. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Rengeteget látogatta a kislányt, mindennap lement hozzá, az együtt töltött idő pedig igazi boldogság volt számára egy hosszú, nehéz munkanap végén. Liz először megpróbálta a kislányt újraegyesíteni családjával, a szülők egy idő után el is kezdték újra látogatni, de hamarosan ismét eltűntek. Az ápolónő ezután döntött úgy, hogy örökbe fogadj Gisele-t.

Thank you for always capturing the best of us! @pizzuticuties #pizzutiphotography

Közzétette: Liz Smith – 2020. november 10., kedd

Az adoptálás nem ment olyan egyszerűen annak ellenére, hogy a vér szerinti szülők nem tartottak igényt a babára, és más rokona sem volt. Kétéves korában azonban hivatalosan is Liz lett az édesanyja, azóta pedig Gisele-ből gyönyörű, vidám kislány cseperedett. Az ápolónő nemcsak történetüket osztotta meg, hanem életükről is rendszeresen posztol a Facebookra, hogy felhívja a figyelmet az örökbefogadás fontosságára.

Közzétette: Liz Smith – 2021. december 11., szombat

Szemetesben hagyott babát fogadott örökbe a férfi

A Texasban élő Jimmy Amisial megható története az egész világot bejárta a napokban. A férfi megmentett egy beteg, elhagyott babát, akiről azóta is gondoskodik.

Szemetesben sírt a baba, amikor a 22 éves férfi megmentette - Magához vette az elhagyott kisfiút

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük