Azért fejlesztette ki a kukoricapelyhet, hogy megelőzze a maszturbációt: dr. Kellogg furcsa története
John Harvey Kellogg úgy vélte, a reggeliként fogyasztott gabonapehely csökkentheti a szexuális vágyat, és segíthet a maszturbáció megelőzésében.
John Harvey Kellogg nevéről a legtöbbeknek a népszerű kukoricapehely ugrik be, ami nem is véletlen, hiszen részben hozzá köthető a termék és a márka kifejlesztése. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a finomság megalkotása a férfi maszturbációellenes kezeléseinek része volt.
Az orvos a 19. században mindent elkövetett, hogy megszabadítsa az embereket az általa súlyos bűnnek vélt tevékenységtől, és úgy vélte, az egészséges diéta, valamint a speciális étkezés sokat segít majd benne.
Dr. Kellogg súlyos bűnnek tartotta az önkielégítést
1852-ben született Michiganben, és 1875-ben szerezte meg orvosi diplomáját. A 18-19. században a vallás mélyen elítélte az önkielégítést, komoly bűnnek és a szexualitással való visszaélésnek tartották. Egy idő után pedig azt is állították akkoriban, hogy ez valójában egy fizikai és mentális betegség, ami számos egyéb egészségügyi problémát szül, így pedig szükség van a kezelésére is. John Harvey Kellogg, aki a Battle Creek Szanatórium főorvosa lett, szintén ezt vallotta, majd a kor egyik legnagyobb maszturbációellenes orvosa lett.
Bár 1879-ben feleségül vette Ella Ervilla Eatont, kapcsolatukban, úgy tudni, egyáltalán nem volt jelen a szexualitás. Az orvos a szexet is bűnnek tartotta, így teljesen önmegtartóztató életet élt. Feleségével külön hálószobában aludtak, nászútjukon állítólag maszturbációellenes könyvét írta, és közös gyermekük sem született, de körülbelül negyven örökbe fogadott gyermeket neveltek fel az asszonnyal. A szexuális megtartóztatás szószólójaként ismerték, írásaiban az önkielégítés vélt káros következményeire is felhívta a figyelmet. Úgy gondolta ugyanis, hogy többek között fejlődési rendellenességeket, hangulatingadozásokat, merev ízületeket, pattanásokat és epilepsziát is okozhat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egészséges étkezéssel a maszturbáció ellen
Dr. Kellogg az egészséges életmód és étkezés híve volt, sőt úgy vélte, ez az, ami csökkentheti a szexuális vágyat, és megelőzheti a maszturbálás súlyos bűnét. Azt gondolta, hogy a hús és a túlzottan ízes, fűszeres ételek fokozzák a vágyat, de a dió- és gabonafélék megfékezhetik azt. A szanatóriumban való munkája során pedig több módszert is kidolgozott az önkielégítés ellen, ezek közül egyiknek a része volt a kukoricapehely is, amit az 1890-es évek végén kezdett gyártani, és reggelinek szánta.
Először kukoricadarából és zabpehelyből készült falatkákat adott betegeinek. Az összetevőket kekszként sütötték meg, majd apró darabokra törték őket, Kellogg pedig granulának nevezte az ételt. Egy másik férfi, James Caleb Jackson azonban már gyártott hasonló terméket ugyanezen a néven, így ez nem volt túl jó ötlet. Az orvos, hogy elkerülje a pert, granolára nevezte át találmányát. Később több reggeli pelyhet, többek közt kukoricapelyhet is készített a maszturbációellenes diéta részeként. Testvérével, Will Keith Kellogg-gal kezdték gyártani a gabonapelyheket, ám mivel ezek nem tartalmaztak cukrot, nem arattak túl nagy sikert az emberek körében. Will édesíteni akarta a termékeket, de John Harvey ebbe nem volt hajlandó beleegyezni.
Végül Will 1906-ban megalapította saját gyárát, a Kellogg Company elődjét, míg John vállalata szójatermékek fejlesztésébe és árusításába kezdett. Évtizedeken át pereskedtek nézeteltérésük miatt.
Veszélyes, brutális módszereket is hatásosnak tartott
Dr. John Harvey Kellogg a müzlin kívül sokkal bizarrabb módszereket is hatásosnak tartott az önkielégítés megelőzésére. Ezek közé tartozott például a joghurtos beöntés, de támogatta a fiúk körülmetélését is, mert úgy vélte, ez csökkenti a vágyat. Emellett a fityma levarrását, az ezüstszálak fitymában való átvezetését, az elektrosokk-terápiát is alkalmasnak tartotta a probléma megoldására, a lányoknál pedig a csikló karbolsavval, azaz fenollal való kenegetését, végső esetben annak eltávolítását javasolta. Kezelési módszerei közé tartozott még a napokig, hetekig vagy akár hónapokig tartó fürdőterápia is.
1920 után az orvos már nem hangoztatta a nézeteit, ám soha nem adta fel őket. Élete során több könyvet megjelentetett, végül 1943-ban, 91 évesen hunyt el.
Maszturbálás elleni eszközök a viktoriánus korban
A viktoriánus kor eszméit a visszafogottság, a túlzott erkölcsösség jellemezték, és a prüdéria uralta: illetlen volt a nyilvános flörtölés, a szex és a nemiség pedig egyenesen tabunak számított. Az együttléteket csak gyermeknemzés céljából tartották elfogadhatónak, de még ebben az esetben is igyekeztek szabályozni, korlátozni a szeretkezéseket. Az önkielégítés természetesen szintén tiltott volt, és mindent elkövettek azért, hogy ezt meggátolják.
Kegyetlen eszközökkel előzték meg a maszturbációt a viktoriánus korban - Miért tartották veszélyes és bűnös dolognak?
Fájdalmas szerkezetekkel akarták megelőzni a viktoriánus korban a férfiak erekcióját, illetve azt, hogy magukhoz nyúljanak.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- honfoglalás