18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A bűnös szexpóz, amit tiltottak a középkorban: bizarr módon szabályozták a házaséletet

Rengeteg olyan furcsa kikötés volt a szex terén a középkorban, amit a pároknak kötelező volt betartani.

kozepkor szex cover

A középkorban az egyház az emberek életének szinte minden területét erőteljesen szabályozta. Nem volt kivétel ezalól a szexualitás sem, amit ma már igencsak bizarrnak tűnő kikötések öveztek.

Úgy vélték, a szex egyáltalán nem örömszerzésre szolgál, hanem arra, hogy a felek gyermeket nemzzenek. Ezért szigorú feltételeket kellett betartaniuk ahhoz, hogy együttléteik miatt ne kövessenek el bűnt. Nem volt mindegy, mikor hogyan hol, vagy miért bújnak össze a párok.

Szigorúan szabályozták a szexet a középkorban

A házasságon kívüli szexet szigorúan tiltották, és akár halálbüntetést is vonhatott maga után, de a házasok intim pillanatait is jócskán korlátozták. Nehéz volt megszabniuk a határt, ugyanis az örömszerzést mindenképpen bűnnek tartották, azonban akkor, ha gyermeknemzés vagy a hűség megtartásának céljából szeretkezett a pár, bocsánatosnak számított. Úgy vélték, akkor van igazán nagy probléma, ha a férfi házastársában nem a feleségét látja, hanem csak egy nőt, szenvedélytől hajtva nyúl felé, és képes lenne ugyanazt tenni vele akkor is, ha nem a felesége lenne. De emellett még számos egyéb szigorú korlátozást is figyelembe kellett vennie a szerelmeseknek ahhoz, hogy együttléteikkel ne vétkezzenek Isten ellen. 

GettyImages-534250770
Fotó: Ipsumpix / Getty Images Hungary

Az emberek féltek a kárhozattól, ezért igyekeztek betartani az előírásokat. Ha pedig mégsem így tettek, és bevallották a botlásokat, vagy fény derült rájuk, a legtöbb esetben imádkozással kellett vezekelniük, de az is előfordult, hogy hosszabb ideig csak kenyéren és vízen élhettek. Igyekeztek súlyos következményekkel is riogatni a párokat: például ha bűnös módon fogant meg a gyermekük, akkor az egyház szerint várhatóan torzszülött vagy beteg lesz.

Bűnös napok, pózok és tiltott tevékenységek

Szerdán, pénteken és vasárnap tiltott volt az összebújás, de a legtöbb helyen még szombaton is. Az egyházi ünnepeken, a szentek napjain és az adventi időszakban szintén nem engedték a szeretkezést ugyanúgy, ahogy a húsvét alatti nagyböjt során sem. Szóba sem jöhetett a szex, ha a nő menstruált vagy várandós volt, és a szülés után 40-70 napig szintén nem érintkezhettek. Összesen így nagyjából 100 napjuk maradt egy évben a házaséletre, de a terhességtől függően ez 44-re is csökkenhetett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nemcsak azt mondta meg az egyház, hogy mikor szabad szexelni, hanem azt is, hogy hogyan. Az alapvető, megengedett póz a misszionárius volt, ez számított csak legálisnak. Minél erotikusabb, különlegesebb volt egy pozitúra, annál inkább tiltották, ezért a kutyapóz számított a legbűnösebbnek mind közül. A házastársaknak egyébként nem volt illendő meztelenkedni egymás előtt, és napközben, világosban sem érhettek egymáshoz. A közös fürdést, a csókolózást és az anális, illetve orális örömszerzést szintén tiltották - utóbbi egyes könyvek szerint egyenesen ördöginek számított, és életük végéig szégyellniük kellett magukat miatta. Természetesen az önkielégítés is tiltott tevékenység volt.

A középkorban a párok együttléteit nemcsak a szigorú szabályok lehetetlenítették el, hanem az is, hogy nem igazán volt privát szférájuk, szinte alig lehettek kettesben, ezért általában a mezőkre vagy éppen a templom egyik zugába szöktek el szeretkezni.

Prostitúció és impotenciabizottság

Mivel a piros lámpás házak működését lehetetlen volt leállítani, az egyház igyekezett szemet hunyni fölöttük. A bordélyházakban ügyeltek arra, hogy mindenki megőrizhesse a névtelenségét, ami pedig ott zajlott, az általában ott is maradt. Aki azonban az utcán árulta a testét, azt keményen megbüntették: nem csak börtönt kapott, hanem gyakran előfordult, hogy megkínozták, vagy meg is csonkították.

Volt még egy igencsak bizarr szokás a középkorban, mégpedig abban az esetben, ha a férfi nem tudta teljesíteni a kötelességét az ágyban. Amikor erekcióproblémák léptek fel, a templom felállított egy általában bölcs asszonyokból álló szakértőbizottságot, akik megpróbáltak utánajárni az okoknak. Megvizsgálták a nemi szervét, az egészségét, ha pedig úgy vélték, később sem lesz képes az együttlétekre, szétválasztották a házaspárt.

Persze azért a középkori vibrátorok és óvszerek alátámasztják azt, hogy nem mindenki tartotta be ezeket a ma már teljesen abszurdnak számító szabályokat. De az adatok azt mutatják, hogy sokan próbáltak megfelelni a kikötéseknek, a betegségek, járványok mellett részben ezért is lehet az, hogy jócskán lecsökkent a népességszám abban az időben. A XI. század után azonban szép lassan feloldódtak a korlátok, a XV. században pedig már szinte teljesen elhalványultak ezek az elvárások.

Furcsa középkori festmények

Bátran kijelenthetjük, hogy a középkor a történelem egyik legjelentősebb időszaka a festészet szempontjából, számos remekmű maradt ránk ebből az időből. Míg a lehetőségek sokkal szűkösebbek voltak, mint manapság, a tehetség utat tört magának, és egészen zseniális, jellegzetes stílusú képek születtek. Azonban most valaki az interneten felfedezte az akkori festők kollektív gyenge pontját: a macskát.

Vicces dolgot szúrtak ki a középkori festményeken: mi van a macskákkal?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük