Az irányításmánia a legerősebb kapcsolatokat is szétrombolja: milyen jelek utalnak a problémára?

A kontrollmániás fél mindig eléri, hogy az ő akarata érvényesüljön, és igyekszik elnyomni a másikat.

Az irányításmánia jelei a kapcsolatban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fontos, hogy az ember irányítsa életének egyes területeit, és kézbe vegye problémáinak megoldását, azonban a párkapcsolatokban nem egészséges a túlzott kontroll. Ha mindig az egyik fél hozza meg a döntéseket, és elnyomja a másik véleményét, akaratát, az hosszú távon súlyos károkat okoz két ember között. 

Mivel az irányításmánia még a legerősebb kapcsolatokat is szétrombolja, fontos mihamarabb felismerni. A következő jelek egyértelműen erre utalnak.

A kölcsönösség hiánya

Nancy L. Johnston párkapcsolati tanácsadó elárulta, ha valaki csakis a saját vágyaira, szükségleteire koncentrál, azzal egyértelműen jelzi a másik felé, hogy az ő igényei egyáltalán nem számítanak. Ha folyton önállóan hozza meg a közös döntéseket, elnyomja párja véleményét, vagy lebeszéli arról, amit ő szeretne, az a kontrollmánia egyik jele lehet. Ám még akkor sem szabad így viselkedni egy kapcsolatban, ha az illető úgy érzi, csak segíteni akar partnerének: egy szerelemben teret kell biztosítani egymásnak, meghallgatni egymás vágyait, kívánságait és gondolatait. Egy egészséges viszonyból nem hiányozhat a kölcsönösség.

Nincs lehetőség kompromisszumra

Az irányításmániás félre jellemző, hogy a kompromisszum iránti igényt támadásnak éli meg, így gyakran sértődés és vita lesz abból, ha társa is érvényesíteni szeretné akaratát, és olyan megoldásra törekszik, ami valamennyire mindkettőjüknek megfelel. Az alkalmazkodás és az arany középút megtalálása nélkülözhetetlen egy egészséges szerelemben, ezek hiánya pedig boldogtalansághoz és szakításhoz vezet.

Mindenben az egyik fél dönt

Ő dönti el, hova menjetek nyaralni, milyen legyen a lakás berendezése, ő hozza a szabályokat a kapcsolatban, sőt még néha a másik jövőjéről is ő akar dönteni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor a partner egyértelműen túlzottan kontrolláló típus. Egy normális kapcsolatnak nem arról kellene szólnia, hogy az egyik fél minden akarata, kívánsága teljesül, hanem arról, hogy mindketten, kölcsönösen egymás boldogságára törekszenek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mindent bevet, hogy megszerezze, amit akar

A kontrolláló fél gyakran haragra gerjed, ha partnere ellenkezik vele, és mindent megtesz, hogy mégis az ő akarata érvényesüljön. Nem ritka, hogy a manipulációt, az érzelmi zsarolást vagy a vitákat használja eszközként céljai eléréséhez, és arra kényszeríti a másikat, hogy ha folytatni szeretné a kapcsolatot, vagy kibékíteni őt, akkor mondjon le saját véleményéről. Egy idő után ezekkel a taktikákkal eléri, hogy teljes befolyása és irányítása alatt tartsa társát.

Ellenőrzés alatt tartja a partnerét

A partner ilyenkor általában nemcsak a döntések felett gyakorol teljes kontrollt, hanem a partnere felett is. Folyamatosan ellenőrizgeti, belenéz a telefonjába, minden percét számon kéri, és igyekszik elérni, hogy az összes idejét vele töltse. Súlyosabb esetben még azt is megmondja neki, kivel beszélhet vagy találkozhat, és kivel nem. Ha pedig a másik mégis ellenkezne, gyakran beveti az érzelmi zsarolás eszközeit.

Sérült önérzet

Szintén jellemző, hogy az irányított fél önérzete sérül, mindenre alkalmatlannak, gyengének, tehetetlennek érzi magát, de sokszor a másik fél iránti harag és düh is kialakul benne. Ez hosszú távon egyre csak erősödik, és lassan, de biztosan rombolja szét a kapcsolatot, valamint az egyik fél önbizalmát, ha nem beszélnek róla, és nem oldják meg a problémákat.

Az irányításmánia ellehetetleníti az egészséges viszony kialakulását, és tönkreteszi a kapcsolatokat. Ezért is fontos törekedni a kölcsönösségre, a kompromisszumokra, ha pedig valaki úgy érzi, párja túlzottan kontrolláló, le kell ülni, és átbeszélni a problémát. Ha mégsem változik a helyzet, érdemes átgondolni a szakítás lehetőségét is.

A mérgező emberek felismerése

Leginkább akkor beszélhetünk mérgező személyről, ha valaki rosszindulatú, romboló és káros hatással van azokra, akikkel kapcsolatba kerül, illetve mentálisan veszélyes a többi emberre nézve. Hajlamosak különböző módokon zsarolni másokat, lehúzni a hangulatukat, negatív gondolatokat ébreszteni, konfliktusokat szítani, és teljesen a saját befolyásuk alá vonni embereket. Ezért fontos, hogy felismerd őket, és tudd kezelni a viselkedésüket, hiszen hosszú távon rossz hatással vannak rád, sőt komoly lelki és egészségügyi problémákat is okozhatnak.

Miről ismerheted fel a mérgező embereket? A pszichológus elmondja a jeleket

Szinte mindenki életében vannak mérgező emberek, csak nem ismerik fel őket. Pedig fontos lenne, mert rendkívül rossz hatással vannak másokra.

Elolvasom
Ezt is szeretjük