Hogy lesz felszabadultabb és kevésbé feszült az első randi? Így kerüld el a kínos helyzeteket
Néhány apróság sokat segít abban, hogy felszabadultabb, élvezhetőbb legyen egy első randevú, és a folytatás esélyét is megnövelik.
Egy első randi általában mindenki számára izgalommal jár, hiszen nem tudhatják, hogy alakul majd, mi sül ki a dologból. Az idegesség, bár teljesen normális, mégis elronthatja a találka hangulatát, és akár kínos pillanatokat is okozhat.
Érdemes odafigyelni néhány apróságra, hogy felszabadultabb lehess a randevún, és elkerüld a kellemetlen helyzeteket. Ezek segítenek nyugodtabban kelni és sikeresebbé tenni az ismerkedést.
Ha a neten ismerkedtetek meg
Ha online társkeresőn találtál rá a jelöltedre, akkor a legjobb, ha nem azonnal beleugrotok a személyes találkozóba, hanem előtte egy picit megismeritek egymást. Sokkal gördülékenyebben megy majd a beszélgetés, és sokkal kevesebb lesz az idegesség, ha már pár alapdolgot tudtok a másikról, ezek alapján ugyanis könnyebben találtok majd témákat, kevésbé fogtok feszengeni egymás előtt. Érdemes szóba hozni üzenetben a hobbikat, a munkát, az érdeklődési köröket, esetleg a családi hátteret, ám ezt inkább egyelőre csak felületesen.
Tervezz előre!
Borzasztóan kellemetlen tud lenni, ha a felek csak egy találkozót beszélnek meg, de azt nem, hogy mit fognak csinálni. Ne a helyszínen találjátok ki, hogy mi legyen a program, hanem döntsétek el előre. Az is jó ötlet, ha nem egy egyszerű vacsorát, hanem egy aktívabb randevút szerveztek, ahol kevésbé van esély arra, hogy unalmassá válik. Legyen szó kirándulásról, sétáról, moziról vagy múzeumról, ezek sokszor izgalmasabb, jobb randikat garantálnak, megkönnyítik a beszélgetést, és témákat is adnak.
Készülj fel a kínos csendre!
Az ismerkedés során szinte minden párnál akadnak olyan percek, amikor leül a kínos csend, és sokan ilyenkor annyira zavarba jönnek, hogy még kellemetlenebbé válik a helyzet. Hogy ezt elkerüld, készülj fel előre kérdésekkel, gondold át, milyen témát dobhatsz be ilyen esetben, de az is jó ötlet, ha egyszerűen egy vicces felütéssel oldod fel a feszültséget. Az szintén segít, ha a nevén nevezed a szituációt, és megemlíted, hogy egy randi nem is lenne igazi ilyen helyzet nélkül. Ekkor ugyanis mindketten megkönnyebbültök majd, és humorral elsimíthatjátok a gondot, és folytathatjátok az ismerkedést.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hallgasd meg, és légy kíváncsi!
Sok kellemetlenség adódhat abból, ha a randin a felek elbeszélnek egymás mellett, és csak felületesen figyelnek arra, amit a másik mond. Bár ez az izgalomból is adódhat, próbálj tudatosan ügyelni arra, hogy hallgasd meg a partnert, és kérdezz tőle, légy kíváncsi rá, arra, amiről beszél, és segítsd néhány kérdéssel a kibontakozását. Persze ideális esetben ennek kölcsönösnek kell lennie egy randevún.
Néhány témát érdemes kerülni
Mindezek mellett azonban van néhány kényes téma, amiről még az első találka alkalmával jobb nem beszélni, mert elronthatják a hangulatot, és felesleges sértődéseket, nézeteltéréseket szülhetnek azok között, akik még alig ismerik egymást. Ezek közé tartoznak például a pénzügyek, a családi gondok, a problémás exek és a politika is. Természetesen ezeket később lehet és kell is érinteni, de jobb akkor, amikor már közelebb kerültetek egymáshoz.
Ne akard lenyűgözni!
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy már a készülődéstől kezdve arra gondolnak, hogyan és mivel nyűgözhetik le a másikat. Ha azonban végig ezen agyalsz, az még tovább fokozza az idegességet, a szorongást, és ezzel óriási nyomást helyezel magadra, ami elronthatja az egész randevút. Ne akarj megfelelni, ne erőltess semmit, próbáld lazán venni az egészet, és add önmagadat. Így nemcsak hogy felszabadultabb lesz a randi, de hamarabb ki is tudjátok deríteni, hogy valóban passzoltok-e egymáshoz.
A flörtölés legfőbb jelei
Néha nem könnyű eldönteni, hogy a másik csak egyszerűen kedves, szimpatikusnak talál, és barátkozni akar, vagy valóban vonzódik hozzád, és többre vágyik. Még egy randevún sem mindig egyszerű megfejteni a másik mozdulatait, illetve azt, hogy tényleg flörtöl, vagy csak udvarias szeretne lenni. Érdemes figyelni az illető viselkedését, néhány apróság ugyanis egyértelműen a kacérkodás jele annak ellenére, hogy sokan nem ismerik fel. Ha ezeket látod rajta, biztos lehetsz benne, hogy közelebb szeretne kerülni hozzád.
A flörtölés 7 jele, amit sokan nem ismernek fel: ezekből tudhatod, hogy többet akar a másik
A flörtölés jeleit nem mindig olyan egyszerű felismerni. Ezeket figyeld, hogy megtudd, kedvességről vagy vonzódásról van szó.
Elolvasom