Anyja és nevelőszülei is elhagyták a most 13 éves fiút: egy ismeretlen férfi változtatta meg az életét

Anyja kétévesen mondott le róla, nevelőszülei pedig tizenegy éves korában. Egy idegen, nehéz körülmények közt felnőtt férfi azonban megható dolgot tett érte.

Elhagyott fiú örökbefogadása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az élet rengetegszer hoz olyan fordulatokat, amelyekre egyáltalán nem számít az ember. Van, hogy ezek a változások jók, de sajnos az sem ritka, hogy mindent sokkal rosszabbá tesznek.

A 13 éves Anthonynak fiatal kora ellenére bőven kijutott a rosszból. A fiút édesanyja kétéves korában hagyta el, és ekkor került új családhoz. Ők több mint kilenc éven keresztül nevelték, ezután azonban megdöbbentő és szinte hihetetlen lépésre szánták el magukat.

Ismeretlen férfi adoptálta az elhagyott fiút

Amikor a fiú kórházba került, a nevelőszülei otthagyták őt, és soha többé nem tértek vissza. Lemondtak a szülői jogaikról, Anthonynak pedig nem volt hova mennie. Szerencsére a szociális munkások gyorsan a segítségére siettek, és hamarosan egy sorsfordító találkozásban lehetett része. Egy ismeretlen férfihoz került, akitől végre megkapja azt az őszinte, apai szeretetet, gondoskodást és törődést, amire szüksége van, és ami mindig is járt volna neki.

Peter Mutabazinak szintén nehéz gyermekkora volt. Egy Uganda és Ruanda határán lévő kis faluban nőtt fel, apja pedig rendszeresen bántalmazta az egész családot. Gyakran verte őket, és sokszor nem adott nekik enni.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
Tízéves korában megszökött,és utcagyerek lett belőle. Végül egy családnál talált menedéket, akik befogadták és felnevelték őt. Amerikába vándorolt, felnőttként Oklahomába költözött, és ingatlanértékesítő céget alapított.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
Miután megvette házát, tudta, hogy üres szobáit olyan gyerekeknek szeretné adni, akik segítségre szorulnak. Ezért ideiglenes nevelőszülőséget vállalt, és három év alatt 12 gyermeket fogadott be, amíg nem találtak nekik végleges otthont.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
Egyik éjszaka kapott egy telefonhívást, melyben arról kérdezték, elvállalna-e egy 11 éves fiút. Kicsit gondolkodott, de gyorsan igent mondott.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
Találkozásuk után szinte rögtön különleges kapcsolat alakult ki köztük: a fiú már húsz perc után apának hívta a férfit. Amikor a férfi megtudta a részleteket, szinte sokkot kapott. El sem tudta képzelni, ki képes ennyi év után elhagyni egy gyereket.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
Ez már két éve történt, Peter és Anthony pedig gyorsan elválaszthatatlanok lettek. Olyannyira, hogy nemrégiben az egyedülálló férfi hivatalosan is örökbe fogadta a fiút. Úgy érzi, igazi áldás, hogy ő lehet az apja, és hálás azért, hogy összehozta őket a sors.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
A férfi Instagramján rendszeresen oszt meg fotókat hétköznapjaikról, melyeken látszik, mennyire boldog családot alkotnak.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper
De az ideiglenes nevelőszülőséggel sem hagyott fel, ugyanis szeretne még több gyereknek segíteni. Képei pedig talán másokat is erre buzdítanak.
Fotó: Instagram/fosterdadflipper

Segítünk megtalálni a legjobbat!

A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció

Képek: Instagram/fosterdadflipper.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük