Évekig kereste elvesztett féltestvérét az örökbe fogadott nő - Végül csodával határos módon lelt rá
Hosszú időn keresztül kutatott féltestvére után a fiatal nő. A sors nem várt módon hozta össze az elveszett rokonokat.

Az élet néha szinte hihetetlen meglepetéseket tartogat az ember számára, olyanokat, amelyekre gondolni sem mert. Hillary Harris sem hitte volna soha, hogy a sors ennyire váratlan módon gondoskodik majd arról, hogy ráleljen régóta keresett testvérére.
A nő gyermekkorában végig azt hitte, vér szerinti szülei nevelik, ezért tinédzserkorában teljesen szíven ütötte, amikor közölték vele, hogy örökbe fogadták.
Évekig kereste elveszett testvérét: nem várt módon találtak egymásra
Innentől kezdve folyamatosan foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon kik lehetnek a biológiai szülei, de igyekezett elfeledkezni erről és továbblépni. Megházasodott, kisbabája született, ám egyre inkább úgy érezte, hogy valami mégis hiányzik az életéből. Ekkor döntött úgy, hogy megpróbál utánajárni családi hátterének, hamarosan pedig felfedezte, hogy van valahol egy féltestvére. Mindenképpen meg akarta őt találni, a dolgok viszont nem úgy alakultak, ahogyan elképzelte.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Képek: boredomtherapy, pressinform.