Mennyi az ideális korkülönbség testvérek között? Az anyai szervezet számára nem mindegy
Mennyi idő teljen el két terhesség között?
Összesen 47 találat.
Mennyi idő teljen el két terhesség között?
A videóban szereplő szőke kislány és csecsemő húga mintha csak az anyák rózsaszín álmaiból léptek volna elő.
Nagy testvérnek lenni nem könnyű.
Nagyon cuki felvételt mutatunk.
Détár Enikő imádja a testvérét, akivel csak kevés idejük jut egymásra a fellépések miatt.
Az első, második vagy a harmadik gyereknek könnyebb? A szakember így látja.
Marilyn Monroe és nővére, Berniece éveken át nem is tudtak egymásról.
A felnőtt lét nem jelenti azt, hogy nem maradhattok jó testvérek.
A háromtagú család egyik napról a másikra lett héttagú.
A testvéreknek nem annyira lett meghitt az első találkozása.
A pszichológus szerint a személyiségbeli különbségek titka a születési sorrendben rejlik.
Diana hercegnő legidősebb nővére egy évig volt Károly herceg párja.
Lenyűgözően szép a két albínó lány, és sugárzik róluk a szeretet is.
Az ilyen játékok versengés helyett a közös célokra összpontosítanak.
Bár a szülőnek a haja ilyenkor rendszerint az égnek áll, a veszekedés, verekedés a testvérek között elkerülhetetlen része a gyermeki fejlődésnek.
Hosszú időn keresztül kutatott féltestvére után a fiatal nő. A sors nem várt módon hozta össze az elveszett rokonokat.
A testvérpár majdnem egyszerre tudta meg, hogy babát várnak. A kicsik egy nap különbséggel érkeztek volna, de a sors közbeszólt.
Több szempontból is más lesz a középső gyermek személyisége, mint a legkisebbé és a legidősebbé.
Tökéletes fotót szerettek volna, a testvéreknek viszont egészen más elképzelései voltak: vicces lett az eredmény.
Nicole Kidman húga hatgyerekes családanya.
Még a szokásosnál is szorosabb lett a két testvérpár kapcsolata a filmbe illő szerelmi szálnak köszönhetően.
Az ikerpárok kapcsolata nemcsak azért különleges, mert egyszerre születtek.
Hihetetlen véletlen, hogy az elszakított testvérek újra találkoztak.
A testvérek erős hatással vannak az emberek személyiségének fejlődésére, alakulására a szakértők és a kutatások szerint.
Csak azért, mert mindig is két gyerekre vágytam, még tarthatok a vágyam beteljesülésétől, ugye?
Ha szeretnéd minimálisra csökkenteni a testvérféltékenységet, ezt olvasd el!
A születési sorrend és a szülők viselkedése is erőteljesen hat a gyermek személyiségére.
A Bouvier nővérek kezdeti rivalizálása gyűlöletbe csapott át.
Sokan nem gondolják, milyen veszélyes lehet, ha a gyermek szóbeli bántalmazásnak van kitéve a testvére által.
A lányoknak a legnagyobb álmuk teljesült azzal, hogy ikrekhez mehettek feleségül.