XIV. Leó pápa testvére ezt kotyogta ki az új katolikus egyházfőről
Az új pápáról, XIV. Leóról testvérei árultak el érdekességeket.

Csütörtökön este fehér füst jelezte, hogy megválasztották az új egyházfőt. Robert Francis Prevost az első amerikai pápaként lépett ki a vatikáni erkélyre, immár XIV. Leó pápaként. Testvére, John Prevost a pápaválasztás után több dolgot is elmesélt róla.
XIV. Leó pápáról testvérei meséltek
A pápaválasztás végeredménye hatalmas meglepetésként érte az egész világot, természetesen a Chicago környéki katolikusokat is, köztük Leó pápa testvérével.
– Egy pillanatig sem gondoltam erre. De ez teljesen irreális, teljesen szürreális, ugyanakkor egy óriási dolog, amit fel kell még fogni, és amire nagyon büszke lehetek – mondta John Prevost az NBC Chicagónak.
Az új pápa testvére azt is elárulta, hogy öccsével gyakran szoktak szókirakóst játszani, amivel teljesen ki tudják kapcsolni a való élet zaját elméjükben. Azt is elmondta, hogy még a pápaválasztást megelőzően beszélt testvérével, és megkérdezte tőle, hogy látta-e Konklávé című filmet, csak, hogy tudja, hogyan kell majd viselkedni. XIV. Leó válasza az volt, hogy igen, látta.
– Tehát tudta, hogyan kell viselkedni. Szóval ilyen, amikor el akarom terelni kicsit a gondolatait, hogy kicsit nevessünk valamin, hiszen ez most egy félelmetes felelősség – tette hozzá, és azt is elárulta, hogy bár neki volt egy halvány sejtése, hogy testvére lehet az új pápa, de maga XIV. Leó nem így gondolta.
XIV. Leónak két fiútestvére van, közülük John Prevost az idősebb. Gyerekkorukat teljesen normálisnak írja le, Leó pápa csupán a nyolcadik osztály után tért le a megszokott útról, és távozott az Ágostoni Szemináriumba. Ezután a nyári vakációkat kivéve már sokkal kevesebbet látták a legkisebb testvért, aki kora ellenére is sokszor tanácsot adott az idősebb fivéreknek.
John Prevost – aki egyébként hosszú karriert tudhat maga mögött az oktatásban, valamint egy helyi katolikus középiskola igazgatójaként is dolgozott – családjával a tervek szerint hamarosan Rómába utazik, hogy meglátogassa az új pápát, bár erre nem tudja, mennyi esély van.
– Folyton ugrattuk, hogy egy nap te leszel a pápa! A szomszédok is ezt mondták. És tessék, hatvanvalahány évvel később most itt vagyunk – mondta az ABC Newsnak Louis Prevost, a középső testvér, akit a felesége hívott fel a hírrel, hogy fehér füst szállt fel. Amikor meghallotta testvére nevét, majdnem lefordult az ágyról, majd táncra perdült örömében.
– Már 4-5 éves korában tudta a család, hogy nagy dolgokra hivatott a katolikus egyházban. Amikor mi, a testvérei zsarusat és rablósat játszottunk, ő papnak képzelte magát, és Necco ostyákkal játszotta el a szentáldozást – tette hozzá.
Orbán Viktor így köszöntötte az új pápát – Szandi se rejtette véka alá véleményét XIV. Leóról
Orbán Viktor, Szandi és még több híresség is reagált a pápaválasztásra.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary/Christopher Furlong
OLVASD EL EZT IS!

- szöveges kvíz
- Karácsony