Laky Zsuzsi öccse extra jóképű srác: Balázst még eddig nem láthatta a nyilvánosság
Laky Zsuzsi le sem tagadhatná öccsét, annyira hasonlítanak egymásra.
Laky Zsuzsi magánélete szinte nyitott könyv követői számára, ám akadnak a családjában olyanok, akik inkább kerülik a reflektorfényt.
Laky Zsuzsi öccse
Kisöccsét eddig még sosem láthattuk a közösségi oldalain, pedig igencsak szembetűnő, milyen szoros a kapcsolat kettejük között. Követői legnagyobb meglepetésére most mégis megosztott egy közös fotót Balázzsal, és az is rögtön kiderült, hogy a jó megjelenés náluk tényleg családi örökség.
Balázzsal készült közös fotóját itt tudod megtekinteni.
– Három férfi van az életemben, akik igazán fontosak számomra. Ő az egyik – olvasható a testvérfotó mellett.
A hasonlóságot kettejük között nem lehet nem észrevenni: szemük és szájuk vonala szinte teljesen megegyezik. Nem csak mi szúrtuk ki ezt, a kommentelők közül többen is megjegyezték, hogy le sem tagadhatnák a rokonságot.
Nemrég egy másik meghitt pillanatot is megosztott, amelyen férjével, Deitz Gusztávval és két gyönyörű lányukkal, Lucával és Lujzával látható. Ez a bejegyzés is sok szívecskét kapott, és sugárzik belőle, milyen összetartó és szeretetteljes közegben élnek.
A lélegzet eláll Laky Zsuzsi lányaitól: Luca és Lujza nyertek a genetikai lottón a kommentelők szerint
Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv 14 és 11 éves lányaiért teljesen odavannak az Instán, mindketten meseszépek.
ElolvasomCover-fotó: Trenka Attila/Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















