Eldőlt Sulyok Tamás sorsa: Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást
A módosítás értelmében azonnal megszűnik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása.
Magyar Péter a „Tisztítótűz-művelet” keretében, társadalmi egyeztetés után benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatát.
A csomag legfőbb célja, hogy megakadályozza az állam újbóli foglyul ejtését.
Sulyok Tamás megbízatásának megszűnése
Magyar Péter indoklása szerint az ország újjáépítése nem kezdődhet úgy, hogy a legfontosabb közjogi méltóság pozíciójában marad az az ember, aki asszisztált a köztársaság lebontásához. Magyar szerint Sulyok Tamás végig részese és szurkolója volt a demokrácia leépítésének, és cserbenhagyta a hazát, amikor az Orbán-kormány elfoglalta az intézményeket és széthordta a közvagyont. Az új államfőt a parlament választja meg, várhatóan még a nyáron.
A módosítások további főbb pontjai:
- Politikai és igazságszolgáltatási korlátok: 12 éves (háromciklusos) időkorlát a parlamenti képviselőknek (a mostani ciklust nem érinti). A Kúria és az OBH elnökeit 6 évre választják, és a bírák kezdeményezhetik a visszahívásukat.
- Függetlenebb Alkotmánybíróság: Visszaadják a testület elvett jogköreit. A bírák maguk választhatják meg vezetőiket, megbízatásuk 9 évre szól majd újraválasztás nélkül, és 70 éves felső életkori határt vezetnek be.
- A kormányzás rugalmassága: Jelentősen szűkül a sarkalatos törvények köre (például a nyugdíjrendszer, az MNB és az ÁSZ működése terén), így a jövőbeni kormányok könnyebben hozzányúlhatnak ezekhez.
- Állami és pénzügyi kontroll: Megszűnik a Költségvetési Tanács vétójoga, és létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
- adminisztratív és szimbolikus lépések: A vármegyéket visszanevezik megyékre, felülvizsgálják az önálló szabályozó szerveket, valamint megszüntetik az önálló Országgyűlési Őrséget az egységes rendészeti igazgatásért.
Magyar Péter azzal zárta beszédét, hogy a következő hónapokban a magyar emberekkel közösen folytatják egy olyan új alkotmány megalkotását, amelyben az egész nemzet magára ismerhet.
Magyar Péter kertje virágba borult: erre a legbüszkébb
Magyar Péter csodás fotót tett ki az Instára, melyen megmutatta gyönyörű kertjét.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
















