Mintha a föld nyelte volna el, eltűnt a versenyről a japán maratonfutó - 54 év múlva lépte át végül a célvonalat

Ezzel ő tartja a verseny negatív rekordját.

Kanakuri Shizo, az eltűnt maratonfutó
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Top olvasott cikkek

Egy maratont lefutni már önmagában is emberfeletti teljesítmény. Az igazán profik 2-3 óra alatt is teljesíteni tudják, a lelkes amatőrök viszont általában már akkor jogosan büszkék magukra, ha 4-4,5 óra alatt legyűrik a 42 kilométeres távot.

A negatív rekord azonban több mint 54 év, amit egy japán futó, Kanakuri Shizo állított fel, mivel annak idején egyszerűen eltűnt a versenyről.

Kanakuri Shizo, aki eltűnt a maratonról

Kanakuri nagy reményekkel érkezett az 1912-es stockholmi olimpiára, egy évvel korábban ugyanis 2 óra 30 perccel világrekordot futott, igaz, akkor még egy kicsit rövidebb, 40 kilométeres maratoni pályán. Arra azonban nem volt felkészülve, ami a versenyre érve várta.

Már a 18 napos utazás is megviselte, a gyomra nehezen bírta a helyi kosztot, nem tudott aludni az egész éjjel tartó nappali világosság miatt, és az sem segített rajta, hogy edzője, Omori Hiozo odaérkezve tuberkolózissal ágynak esett. Mindennek tetejébe még Svédországban szokatlan hőség, 30-32 fok tombolt.

Ilyen körülmények között a 68 indulóból 32 kapott hőgutát, és adta fel a küzdelmet. Kanakuri ráadásul úgy döntött, folyadékpótlás nélkül futja végig a távot: ezt akkoriban egyrészt az edzettség és a kitartás bizonyítékának tartották, másrészt úgy vélték, az így tartott szünet csak kizökkentené a futót a ritmusból. Hősünk kiszáradva, félájultan támolygott a környező utcákban amikor egy kerti partit tartó társaságra lett figyelmes. Segítséget kért tőlük, ők pedig beinvitálták,  leültették és narancslével kínálták. Kanakuri pedig a kimerültségtől elaludt.

Amikor felébredt, a versenynek már rég vége volt. A megszégyenüléstől való félelmében nem jelentkezett a szervezőknél, hanem egyszerűen hazament, a neve pedig eltűntként szerepelt a listán.

54 év múlva fejezte be a versenyt

Bár a futókarrierjét nem adta fel, az 1920-as antwerpeni olimpián is rajthoz állt, a stockholmi eset szálai még sokáig nem lettek elvarrva. 1967-ben egy svéd újságíró felkereste az akkor már földrajztanárként dolgozó férfit, és az egyik helyi tévécsatorna, a Sveriges Television nevében felajánlotta neki, hogy fejezze be a félbehagyott versenyt.

Kanakuri elfogadta a lehetőséget, és 1967. március 20-án végül átlépte a célvonalat. A hivatalos ideje 54 év, 8 hónap, 6 nap, 5 óra, 32 perc, 20,3 másodperc, amely a leghosszabb a verseny történetében.

- Hosszú út volt. Közben megnősültem, született hat gyerekem és tíz unokám - jegyezte meg önironikusan, miután célba ért.

Ez történik, ha egy maratonfutóra rátör a szükség: a sportolók elhallgatott tabuja

Kiderült a hány százalékuk áll meg a versenyen, mert rájuk tör a szapora.

Elolvasom

Kép: Wikimedia Commons / Public Domain

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük