Honnan ismerhető fel a boldogtalan házasság? 6 jel, ami komoly problémára utal
Fontos időben észrevenni, ha szerelemmentes, boldogtalan a kapcsolat. Ezekre a jelekre mindenképpen oda kell figyelni.
Sok kapcsolat idővel úgy megy tönkre, hogy közben a felek a mindennapi rutinba belesüppedve szinte észre sem veszik, mennyire boldogtalanná váltak együtt.
A változások gyakran csak lassan, fokozatosan következnek be ugyanúgy, ahogyan az elhidegülés és a problémák elmélyülése is. Ezért is olyan fontos odafigyelni a jelekre: az időben felismert gondok talán még helyrehozhatóak, súlyosabb esetben pedig jobb minél hamarabb véget vetni a kapcsolatnak, hogy mindketten rátalálhassanak az igazi boldogságra. A következőket érdemes komolyan venni.
Eltűnt a szex és az intimitás
Minden szerelemben előfordulhatnak szexmentes időszakok, ám ha a helyzet állandósul, és vagy nagyon megritkulnak, vagy teljesen eltűnnek az együttlétek a kapcsolatból, az súlyos gondra utal. De nem csupán a szeretkezések megváltozása, hanem az intimitás meggyengülése is intő jel lehet. Ha a felek már nem mutatják ki egymás iránti érzelmeiket, nem igénylik a fizikai kontaktust, elmaradnak a csókok, az ölelések, az érintések, az gyakran elsőként figyelmeztet a boldogtalan házasságra.
Állandó kritizálás
A folytonos kritika és az ítélkezés megjelenése arra utal, hogy a pár tagjai eltávolodtak egymástól, és eltűnt a viszonyból a törődés, valamint a szeretet. A házastársak viselkedése ilyenkor egyre mérgezőbbé válik, sokszor megsértik, megbántják egymást, ez pedig további elhidegüléshez, haraghoz vezet.
A figyelem és érdeklődés hiánya
A figyelem, a hallgatás és az érdeklődés a boldog kapcsolatok alapja. Ha azonban a házastársak azt veszik észre, hogy már csak a legfontosabb témákat vitatják meg, nem kérdezősködnek egymás mindennapjairól, életéről, vagy nem hallgatják meg a másikat, ha éppen mesélne valamit, az elgondolkodásra ad okot. A szerelemmentes házasságokban eltűnnek az őszinte, mély beszélgetések, a napközbeni üzenetek, és a felek szinte csak azokat a részleteket, témákat hozzák fel, amiket muszáj közösen átrágniuk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elmaradó viták
Bár furcsán hangzik, a viták gyakran azt mutatják, hogy a pár tagjait valóban érdekli kettejük kapcsolata, a nézeteltérések pedig emellett előremozdíthatják, fejleszthetik a viszonyt, és segítenek a problémák megoldásában, megbeszélésében. Dr. Lisa Marie Bobby pszichológus szerint, ha eltűnnek a veszekedések, az sokszor azt jelenti, hogy a pár feladta a kapcsolatot, a próbálkozást, és már nem vágynak a gondok helyrehozására, nem tartják lehetségesnek a változtatást.
Megváltozott testbeszéd
A testbeszéd is árulkodik a szerelem, valamint a szeretet elmúlásáról. Ha a felek folyton elfordulnak egymástól, tartják a távolságot, keresztbe tett karokkal vagy lábakkal kommunikálnak egymással, esetleg kerülik a szemkontaktust, az szintén súlyos problémára utal. A védekező, elutasító magatartás az érzelmek és az érdeklődés elhalványulását jelzik.
A külön töltött idő élvezetesebb
Az teljesen természetes, ha a pár tagjai nemcsak akkor érzik magukat jól, ha együtt vannak, hanem például családtagjaik, barátaik, ismerőseik vagy munkatársaik társaságában is. Az viszont már aggodalomra ad okot, ha a másokkal töltött idő sokkal vidámabb, boldogabb és élvezetesebb, mint a partnerrel töltött percek. Amikor a felek azt veszik észre, hogy sokkal szívesebben vannak más emberekkel, igyekeznek minél több külön programot szervezni, és akkor igazán felszabadultak, ha társuk nincs velük, érdemes elgondolkodni, van-e jövője a kapcsolatnak.
Amikor a szerelem megvan, de a vágy hiányzik
Szinte minden hosszú távú kapcsolatban előfordulnak olyan időszakok, hogy egy kicsit alábbhagy a vágy, vagy ritkábbak lesznek az együttlétek. Azonban ha ez a helyzet tartóssá válik, teljesen eltűnik a szenvedély, és a felek annak ellenére, hogy szeretik, mégsem kívánják egymást, az komoly veszélyt jelent a viszonyra. De mi ennek az oka? Mit lehet ilyenkor tenni? Hogy lehet megoldani a problémákat és megmenteni a párkapcsolatot? Sákovics Diana pszichológust, a Dívány.hu főszerkesztő-helyettesét kérdeztük erről.
- Szeretem, de már nem kívánom a páromat, mit tegyek? A pszichológus válaszol
A szakértő elmondta, mit tanácsol a pároknak arra az esetre, ha a szeretet megmaradt, de a vágy eltűnt a kapcsolatból.
Elolvasom