3 hatékony, mégis gyengéd gyerekébresztő módszer álmos reggelekre - Így senki nem lesz feszült
Ha a gyerek ébresztése nem megy könnyen reggelente, adunk pár ötletet.
Valószínűleg minden szülő emlékszik még arra, hogy mielőtt a bölcsit, ovit kezdte volna a kicsi, az alvásidő szent és sérthetetlen volt, a gyerek ébresztése szóba sem jöhetett. A hangosabb családtagokat, barátokat lepisszegték, és egyáltalán, az egész napi rutint a gyerek alvásához igazították.
Aztán ahogy intézménybe került a kicsi, aki megtehette, egy darabig még megvárta, míg magától ébred reggel, ám az idő előrehaladtával és a mókuskerék beindulásával egyre gyakrabban fordult elő, hogy ébreszteni kellett. Ezeket a reggeleket senki sem szereti, de ha már előfordul olykor, legalább tegyük minél fájdalommentesebbé.
Mennyit kellene aludnia a gyereknek?
Egy csecsemő még a nap több mint felét átalussza - természetesen nem olyan ritmusban, hogy az a szülő alvásidejével összeegyeztethető legyen. Egy totyogónak is szüksége van még napi 11-14 óra alvásra, az óvodás korosztály pedig elvileg összesen 10-13 órát alszik délután és éjszaka. Az általános iskolásoknak napi 9-11 óra alvásra lenne szükségük, és mivel a kamaszok igen intenzív növekedésben vannak, és jelentős hormonális változásokon mennek át, jobb lenne 8-10 órát tölteniük éjszakai pihenéssel.
3 hatékony, mégis gyengéd gyerekébresztő módszer
Természetesen az az ideális, ha a gyerek este időben ágyba kerül, és reggel kipihenten, magától ébred. Vannak napok azonban, amikor egyszerűen nem jön ki a lépés: későn értek haza, csúszik a vacsora, a fürdés, az esti mese, vagy megesik, hogy hiába fekszik már 8-kor az ágyában, egyszerűen nem tud elaludni. Ilyenkor a rutinos szülő már készül a másnap reggelre, tudja, hogy neki korábban kell kelnie, mert a reggeli ébresztés nem lesz könnyű. Annak érdekében, hogy minél kevesebb feszültséggel induljon a következő nap, érdemes bevetni néhány praktikát. Korábbi cikkünkben többet is megtudhatsz arról, pontosan hogyan hat a gyerek fejlődésére, ha este 8-kor lefekszik aludni.
Ébresztőzene
Akár kicsiről, akár kamasz gyerekről van szó, az ébresztőóránál humánusabb auditív inger, ha apa vagy anya hangjára ébred reggel a gyerek. Elfordulhat azonban, hogy ez nem elég hatékony, és a gyerek inkább csak a fejére húzza a takarót. Ilyenkor érdemes bevezetni az ébresztőzenét - az óvónők által alkalmazott pakolós zenéhez hasonlóan. Ha minden reggel ugyanazt a kellemes, vidám zenét hallja, egyfajta pavlovi reflexként fog működni nála: a sokadik alkalommal már tudja, hogy ha meghallja, itt a reggel, kelni kell.
Húzd fel a redőnyt!
A lámpa felkapcsolása a szobában szürke téli reggeleken nagyon drasztikus vizuális inger tud lenni, mely leginkább erős ellenkezést vált ki a gyerekből. Érdemesebb ilyenkor a redőnyt felhúzni, a függönyt elhúzni még akkor is, ha attól tartasz, hogy esetleg az utcáról belátnak a szobába.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hát- és talpmasszás
Ha lehúzod a gyerekről a takarót, azzal egy taktilis ingert megszüntetsz, ám erre sok kicsi morcosan reagál. Ha a finom hátsimogatás nem bizonyul hatékonynak, jó lehet a hátmasszázs, esetleg beválik ilyenkor a talpmasszázs.
Fontos emlékeztetned magadat arra, hogy az ébredés egy átmeneti állapot, mely során relaxált állapotból kell átevezni az ébrenlétbe. Ez sokszor felnőttek számára sem könnyű, a gyerekeknek pedig még nehezebb. Ilyenkor a fenti auditív, vizuális és taktilis ingerek segítenek. Ha egyik sem válik be igazán, ne az intenzitásukat növeld (vagyis ne a zenét hangosítsd fel, vagy a fényerőt fokozd), inkább kombináld őket.
Amivel még időt spórolhatsz reggel - Olvass tovább!
Ha már kínosnak érzed, hogy mindig ti vagytok azok, akik csak a reggeli végére érkeztek be az óvodába, esetleg a munkahelyeden is szaporodnak a szúrós tekintetek, íme néhány praktikus ötlet, melyekkel meggyorsítható ez a sokszor már-már idegtépő készülődés.
Mindig elkéstek az óvodából? 6 bevált trükk, amivel fél órát spórolhatsz
Az öltözős verseny csak egy a listáról.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)