40 dollárral a zsebében indult Hollywoodba: így lett Walt Disney a mesék atyja
Ki volt Walt Disney?

A Walt Disney név egybeforrt a színes, szélesvásznú rajzfilmekkel, melyek évtizedek óta kísérik a legkisebbek életét. Gyerekként persze nem gondoltunk bele, hogy a név mögött egy ember áll, aki kemény munkával és még több kreativitással érte el céljait.
Walt Disney és a kezdetek
Walt Disney 1901 decemberében Chicagóban látta meg a napvilágot ír és német származású felmenők negyedik gyermekeként. A farmercsalád megélhetése nem volt könnyű, és néhány évvel később elköltöztek Missouriba, majd Kansasba. Már gyerekként rajzolgatott kevés szabadidejében, az iskola mellett pedig dolgozott újságkihordóként, cukorkaárusként. Érettségi után a McKinley főiskolára jelentkezett, ahol az iskolai újságban jelentek meg rajzai, fotói. Első munkahelye egy reklámstúdióban volt, ahol havi 50 dollárért dolgozott segédként. Nem sokkal később már grafikusként dolgozott a Kansas City-i filmpropaganda-vállalatnál. Kisebb munkáit már vetítette a helyi Newman mozi, mellyel némi hírnevet szerzett magának. Hamarosan saját céget alapított, majd forgalmazni kezdett egy hétrészes tündérmese-sorozatot – melynek részei között szerepelt a Csizmás kandúr és a Piroska és a farkas is. Minden rész hétperces volt – ezeket a rövid történeteket a 20-as évek Amerikájában két film között vetítették a mozik.

40 dollárral a zsebében indult Hollywoodba
Végül azonban a vállalkozás mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, így 40 dollárral a zsebében Hollywoodba költözött. Testvérével, Roy O. Disney-vel 1923-ban megalapították a The Walt Disney Companyt, ám még éveket kellett várniuk a sikerre. Az azonban már a kezdeteknél jól látszott, hogy Walt szárnyaló kreativitását tökéletesen kiegészítette öccse, Roy pénzügyi szakértelme. Walt Disney-nek első ismertebb rajzfilmjét, a vonaton dolgozó Oswald, a szerencsés nyúl történetét Hollywoodban sikerült eladnia: Charles Mintz producerrel 26 kisfilmre szerződtek – egyenként 2250 dollárért. A karakter már saját identitással bírt, rövid idő alatt népszerűvé vált és megélhetést biztosított a Disney testvéreknek.
Megszületett Mickey egér
A követező népszerű figurája Mickey egér volt – akinek alakját három pénzérmét használva rajzolta meg először. Eredetileg a Mortimer nevet kapta volna az egér, ám felesége szerint ez úgy hangzott, mint egy New York-i villatulajdonos neve, így lebeszélte róla. A rajzfilm 1928-ban került a mozikba, és ez lett az első hangos rajzfilm. Mickey egérnek sikerült átvészelnie a gazdasági világválságot, és megjelent mellette Donald kacsa is. Mickey volt az első rajzfilmfigura, aki plüssök formájában vagy éppen karórák számlapján is megjelent.

A világ első egész estés rajzfilmje
Walt Disney pedig kezdte úgy érezni, hogy megérett az idő az egész estés rajzfilmekre. Még gyerekként látta a Hófehérke és a hét törpét, mely teljesen lenyűgözte. Az 1930-as években nem kevés pénzt kockáztatva, hitelt is felvéve alkotta meg a világ első egész estés rajzfilmjét. A Hófehérke és a hét törpe premierjére végül 1937 decemberében, néhány nappal karácsony előtt került sor. Jól mutatja az esemény volumenét, hogy a vörös szőnyeges vetítésre estélyiben érkeztek a nézők. Ez volt az első rajzfilm, melyben a figurákat sikerült valódi emberi érzésekkel felruházni – a gyártás során Disney színésznőket fizetett azért, hogy eljátsszák a karaktert, ily módon sikerülhetett realisztikusabban, drámaibban ábrázolnia a karaktert. Állítólag a premieren a nézők annyira beleélték magukat a történetbe, hogy többen is elsírták magukat.
A Hófehérke és a hét törpe átütő sikere után pedig még olyan napjainkban is népszerű egész estés Disney-filmek kerültek a mozikba, mint a Pinokkió (1940), a Dumbó (1941), a Bambi (1942), a Hamupipőke (1950), a Csipkerózsika (1959) vagy a 101 kiskutya (1961).
Disneyland, ahol a mesék valóra válnak
Walt Disney a rajzfilmek sikerén felbuzdulva még tovább ment: szeretett volna létrehozni egy külön világot, ahol a rajongók találkozhatnak kedvenc karaktereikkel. Saját költségén – illetve testvére, Roy segítségével – alkotta meg Disneylandet, mely 1955-ben, Kaliforniában nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt. Óriási sikerét jól mutatja, hogy egy év múlva a nyugati félteke egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja lett. Napjainkra pedig a világ számos pontján – például: Párizsban, Hongkongban, Tokióban – is nyílt Disneyland.
Disney a fiatal kora óta erős dohányos volt, melynek következtében 1966-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Nem sokkal a 65. születésnapja után, 1966 decemberében hunyt el. A The Walt Disney Companyt halála után öccse, Roy vette át, majd sokáig egykori beosztottjai, illetve az igazgatótanácsban ülő rokonai vitték tovább szellemi örökségét.
Nagy Disney-hős kvíz: felismered, kik szerepelnek ezen a 7 képen?
Pozitív és negatív Disney-szereplőket egyaránt mutatunk az alábbi kvízünkben.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)