
4 finom reggeli, amitől jobban teljesít a gyerek az iskolában: egész délelőtt ellátják energiával
Üres gyomorral nehéz szembeszállni a szellemi és fizikai kihívásokkal.


Nem véletlenül hangsúlyozzák a szakemberek, milyen lényeges, hogy minden nap reggelizzen az ember. Ha elmarad ez a fontos étkezés, nemcsak a felnőttek, de a gyerekek teljesítményére és délelőtti aktivitására is rányomja a bélyeget.
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet - OÉTI - felmérése szerint a gyerekek egyötöde, a 15 éven felülieknek pedig a fele indul úgy iskolába, hogy nem reggelizik. Üres gyomorral kevésbé tudnak koncentrálni a délelőtti órákban, nehezen birkóznak meg a szellemi, fizikai kihívásokkal.
Ha kimarad a reggeli
Pedig a kimaradt reggeli vagy a helytelen gyerekkori táplálkozás nemcsak az iskolában való teljesítményre, de hosszú távon az egészségére is negatív hatással lesz. Hiánya szoros összefüggést mutat a gyermekkori elhízással, hiszen a kihagyott étkezést az iskolások napközben gyakran a sulibüfében kapható nassolni valókkal pótolják.

Recept a jó jegyekhez
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége - MDOSZ - és a Nestlé Hungária közös kutatásából kiderült, még ha reggeliznek is a gyerekek, túl sok fehér lisztből készült terméket, péksüteményt fogyasztanak. Zöldséget és gyümölcsöt csupán 35-39%-uk eszik reggelente rendszeresen, 30%-uk pedig alkalmanként. Az adatok azt tükrözik, hogy egyharmaduk reggelijéből hiányoznak a rostokban és egészséges szénhidrátokban gazdag élelmiszerek.
Ha már péksüti, legyen teljes kiőrlésű
A sima, fehér lisztes péksütiket és kenyérféléket cseréld teljes kiőrlésű változatra. Ezek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, amelyek nem emelik meg hirtelen a vércukorszintet, és hosszasan eltelítenek, valamint délelőtt kellő energiával látják el a fejlődő szervezetet.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Kenőkék, túrókrémek
Bár a reggeli, nagy rohanásban keveseknek van idejük házi készítésű kenőkékkel bíbelődni, ezek előző este is elkészíthetők. A teljes kiőrlésű kenyérhez vagy pirítóshoz remekül passzol a zöldfűszeres, snidlinges-retkes túrókrém, a körözött, az isteni padlizsánkrém vagy a tonhalkrém nyers zöldségcsíkokkal, uborkával, paprikával. Magas tápanyag- és vitamintartalmuk miatt garantáltan ellátják energiával a gyerkőcöt egész délelőtt.
Zabpehely sok gyümölccsel
Bár az iskolások szeretik a különböző reggelizőpelyheket, sokuk rostban és tápanyagban szegény, nem beszélve a magas cukortartalmukról, ami a fogaknak sem tesz jót. Rostokban, tápanyagokban gazdag zabbal helyettesítsd, amit különböző gyümölcsökkel, joghurttal és olajos magvakkal turbózhatsz fel.

Fehérjedús rántotta
A tojásrántotta energiadús reggeli, ami rengeteg tápanyagot, B-, D-, E-vitaminokat tartalmaz, valamint magas az agy számára oly fontos kolintartalma is. Teljes kiőrlésű kenyérrel és finom zöldségekkel teheted színesebbé - és egészségesebbé - a reggelit.
3 mondat, amire szomjaznak a gyerekek iskolakezdéskor
Hogy az iskolaév kapcsán is érezze, stabil hátország van mögötte, és bármi vár rá, azzal sikerül boldogulni, a gyereket a következő mondatokkal érdemes biztatni tanévkezdéskor.
Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- iskola
- gyerek lelki problémája