
Mindig elkéstek az óvodából? 6 bevált trükk, amivel fél órát spórolhatsz
Az öltözős verseny csak egy a listáról.


Minden kisgyerekes anyuka számára ismerős a reggeli élethelyzet: már indulni kellene, de a gyerek még nyammog a müzlin, nem találja az alvós maciját, szaladgál fogmosás közben, nem hajlandó, vagy lehetetlen kivárni, hogy egyedül felöltözzön.
Ha már kínosnak érzed, hogy mindig ti vagytok azok, akik csak a reggeli végére érkeztek be az óvodába, esetleg a munkahelyeden is szaporodnak a szúrós tekintetek, íme néhány praktikus ötlet, melyekkel meggyorsítható ez a sokszor már-már idegtépő készülődés.
Légy előrelátó!
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az első és legfontosabb dolog az előrelátás. Reggel minden fontos dolog legyen a helyén! Rengeteg időt megspórolhatsz, ha még este összekészíted a gyerekek és a saját másnapi ruháidat is. Kikészítheted a cipőket, összekészítheted a táskákat is. Ha igazán furmányos vagy, akár már előző este előkészülhetsz a másnapi reggelihez: megtöltheted a kávégépet, vízforralót, megterítheted az asztalt. Ne feledd: ami este nyugiban 10 perc alatt megvan, az a reggeli kapkodásban gyakran 20-30 percet is elvesz az életedből.

Ha esetleg már iskolás a gyerek, nehezített a pálya. Neki érdemes a táskáját előző este átvizsgálni, illetve kifaggatni arról, hogy mit kell bevinni másnapra. Így némi szerencsével nem reggel derül ki, hogy betelt a füzete, venni kell újat, nem írta meg a házit, vinni kell az iskolába ropit, befőttes üveget nagyítóval.
Öltözős verseny
Az öltözés mindig sarkalatos pontja a reggeleknek. Az akár fél óra hosszan is elhúzódó, a szülő részéről gyakran kínzó fejfájással, súlyosabb esetekben agyérgörccsel, de minimum kiabálással járó folyamat meggyorsítására - gyakorló anyukák szerint - egyetlen lehetséges módszer létezik: az öltözős verseny. Természetesen nem mindig válik be, ám sok esetben bejön a „ki öltözik fel hamarabb” verseny meghirdetése. Talán felesleges is hozzátenni: a gyermeki jókedv megőrzése érdekében igyekezz veszíteni.
Life-hack
Ez elsőre nem tűnik szép dolognak, de egyre több édesanya alkalmazza: a gyerek eleve nem pizsamában alszik, hanem a másnapi ruhájában, így meg lehet spórolni a reggeli öltözés jó részét. Kislányok esetében egy leggings és egy póló, vagy kisfiúk esetében egy póló és egy vékonyabb mackónadrág tökéletesen alkalmas mind éjszakai, mind nappali öltözéknek.

Oszd ki a reggeli feladatokat!
Ha olyan szerencséd van, hogy nem egyedül harcolsz a gyerekekkel az ébredést követő órában, hanem apa is jelen van, egyeztessétek előre, hogy ki mit fog csinálni. Ki készíti a reggelit vagy a tízórait, ki kelti fel a gyereket, ki segít az öltözésben, fogmosásban, ki áll ki a kocsival a garázsból. Osszátok el igazságosan a reggeli feladatokat, és igyekezzetek viszonylag katonásan végrehajtani azokat!
Tedd félre a telefont!
Az okostelefonok aljas kis szerkezetek, ha időrablásról van szó. Azt hiszed, csak megválaszolsz ez üzenetet gyorsan reggelikészítés közben, valójában észre sem veszed, de nem egy, hanem három embernek írtál, és közben lógtál kicsit a Facebookon is. Ha sietős a reggel, mobilt ignorálni, üzeneteket később megválaszolni!
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
Ki korán kel…
Kelj legalább 15-30 perccel a gyerek előtt! Ha lassabban ébredő típus vagy, ez lehet akár egy óra is. Gyakorló anyukák tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy ha van időd magadat összeszedni, elkészíteni a reggelit és csak azután kelteni a gyerekeket, hatékonyabban tudod terelgetni őket a gyerekszoba-konyha-fürdőszoba Bermuda-háromszögében. Ellenkező esetben kihasználják, ha te egy pár percig nem figyelsz, ők elkezdenek mással foglalkozni, és szétesik a reggel.
A '70-es évek óvodái
Saját emlékezetünk mellett a régi fotók sokasága is segít felidézni az ovis éveket. Most a '70-es évekbe kalauzolunk el, repülj vissza az időbe, és nosztalgiázz velünk a fotók láttán!
Képek: Getty Images Hungary