Görcsös fájdalom, véres vizelet

A vesekő tünetei és természetes kezelése

A betegség az emberek több mint 10%-át érinti, pedig természetes módszerekkel megelőzhető.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több millió ember szenved vesekövesedésben, ami akkor alakul ki, ha a vizeletben lévő sók kikristályosodnak, és apró, a homok állagútól akár öt centiméter átmérőig terjedő kövek képződnek belőlük. A leggyakoribbak a kalcium-oxalát, illetve a kalcium-foszfát kövek. Az idült húgyúti fertőzés következtében kialakuló vesekő már ritkább, azonban ez is előfordulhat, többnyire köszvényhez társulva.

Ha egyszer már elszenvedted a vesekő okozta súlyos fájdalmakat, sajnos nagy valószínűséggel újra kialakulhat, ha nem változtatsz életmódodon. Ilyenkor általában deréktájékon jelentkezik a görcsös fájdalom, mely kisugározhat a lágyékba és a combba. A véres vizelet is gyakori tünet, valamint nem ritka a hányás sem.

A betegség okai

A vesekőképződés két leggyakoribb oka az öröklött hajlam és a kiszáradás, azonban az ülő életmód sem tekinthető ártatlannak a betegség kialakulásában. Ha öröklött hajlamod van a betegségre, vizeletedben magasabb lehet a kalcium koncentrációja, és ez vezet a kőképződéshez.

Akik ilyen hajlammal nem rendelkeznek, azoknak nem árt semmiféle kövességet okozó élelmiszer, azonban, ha családodban már korábban is előfordult a betegség, fokozottan figyelned kell arra, hogy kerüld a kőképződésben szerepet játszó ételek fogyasztását.

Veszélyes ételek

  • Só.
  • Purin.
  • Alkohol.
  • Oxálsav.
  • Állati fehérje.
  • Finomított szénhidrátok.

Sok purin az állati belsőségekben, a szardellában és a heringben van, míg oxálsavban gazdag a cékla, a csokoládé, a vörös áfonya, a pitypanglevél, a mogyorófélék, a petrezselyemzöld, a rebarbara, a spenót, az eper, a tea és a búzakorpa. Vannak azonban egyéb kockázati tényezők is, mint a vesebetegség, a krónikus bélgyulladás, a bélrendszeri műtétek, illetve bizonyos orvosságok, különösen egyes vizelethajtók. Ám nemcsak veszélyes és kerülendő ételek léteznek: bizonyos tápanyagok nagy segítségedre lehetnek a fájdalmas betegség elkerülésében.

Megelőzés

Vesekő ellen elsősorban bőséges folyadékbevitellel tehetsz a legtöbbet. Lehetőleg minél több vizet igyál, a cukros italok ugyanis korántsem hidratálják annyira a szervezeted, mivel még a káros anyagokat is ki kell választani belőlük.

A víz azonban hígítja a vizeletet, és megakadályozza a sók kikristályosodását. Halványsárga színe jelzi, ha vizeleted kellően híg - ha ennél sötétebb, az arra utal, hogy nem fogyasztasz elég vizet. Ha szeretnéd elkerülni a vesekövet, a napi bevitt folyadékmennyiség legalább 12 pohár legyen.

A narancslé vagy a limonádé szintén segít megelőzni a vesekő kialakulását. Amellett, hogy mindkettő folyadék, a bennük lévő alkálikus vegyhatású citrátok segítenek semlegesíteni a képződő savakat, ezáltal megelőzik a kalciumtartalmú kövek képződését. Emellett káliumtartalmuk szintén hat a kőképződés ellen.

A húgyúti fertőzések következtében kialakuló kövek megelőzésében a fekete áfonyában lévő tanninok segíthetnek. Bár ez a hatóanyag a vörös áfonyában is jelen van, ezt a bogyósgyümölcsöt magas oxáltartalma miatt jobb, ha kerülöd. Mivel az állati eredetű fehérjék csökkentik a hasznos citrátok szintjét a szervezetben, illetve növelik a vizeletben a kalcium és az oxalátok koncentrációját, jobb, ha ezek helyett inkább növényi fehérjét fogyasztasz.

A nem oldható rostok azonban jótékonyak, ugyanis megkötik a bélben felhalmozódó oxalátokat, melyek így nem szívódnak fel, nem jutnak a véráramba, és nem kerülnek a vizeletbe, tehát nem járulnak hozzá a kőképződéshez. Mielőtt azonban jelentősen növelnéd a rosttartalmú ételek bevitelét, mindenképpen kérd ki orvosod véleményét, mert a rostban gazdag étrend mellett a kalciumszint is csökkenhet, ami idővel csontritkuláshoz vezethet.

Annak ellenére, hogy a táplálékkal bevitt kalcium növeli a vizelet kalciumszintjét, két nagyobb vizsgálat során is bizonyították, hogy a kalciumban gazdag ételt fogyasztó emberek kevésbé hajlamosak a vesekövességre.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ennek az lehet az oka, hogy a táplálékkal bevitt kalcium is gátolja a káros oxalátok felszívódását. A mértékkel azonban óvatosan bánj, ugyanis túl nagy mennyiségben serkenti a kőképződést, jobban teszed tehát, ha inkább magnéziummal vagy káliummal védekezel vesekő ellen.

Cikkünk a Reader's Digest Orvosság a konyhából című könyv alapján készült.

Ezt is szeretjük