Csökkenti a gyulladást, és rendbe teszi a bélflórát: ezt ígéri a mikrobiom diéta

A mikrobiom diéta helyreállítja a bélflóra egészségét.

Mikrobiom diéta
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyomor tele van hasznos és ártó baktériumokkal, és ezeknek a baktériumoknak az aránya befolyással van arra, hogy az ember szervezete hogyan működik, csökkenthetik vagy éppen növelhetik a test gyulladását, serkenthetik vagy lassíthatják az agyműködést.

Úgy funkcionál ez az életközösség a gyomorban, mint egy második agy, mely a szervezet legtöbb működésére hatással van, éppen ezért különösen fontos megőrizni az egyensúlyát. Erre szolgál a mikrobiom diéta, mely egyéb pozitív hatásai mellett a súlycsökkentésben is segítséget jelent.

A mikrobiom diéta három szakasza

A mikrobiom diéta három szakaszból áll, célja, hogy helyreállítsa a bélflóra egyensúlyát. Az első, 21 napos szakasz a legszigorúbb, ebben az időszakban ki kell hagyni az étrendből minden gyulladást keltő ételt.

gyomor-agy

Az első szakaszban tilos fogyasztani:

  • gabonaféléket,
  • tojást,
  • a csicseriborsó kivételével az összes hüvelyes termést, például tilos a bab és a borsó,
  • tejterméket,
  • magas keményítőtartalmú gyümölcsöket és zöldségeket, mint amilyen a krumpli, a rizs vagy a banán és a mangó,
  • olajban sült ételeket,
  • hozzáadott cukrot, ízfokozót, színezékanyagot tartalmazó, finomított ételeket, mint amilyen szinte minden boltban kapható készétel,
  • mesterséges édesítőt, cukoralkoholt tartalmazó, feldolgozott élelmiszereket és húsokat, mint amilyen a boltokban kapható legtöbb felvágott,
  • magas higanytartalmú, vagyis tengeri halakat,
  • élesztős ételeket,
  • aszalványokat.

Ehelyett előnyt élveznek az organikus ételek, vagyis a diéta első három hete lényegében a friss alapanyagokból készült, főleg növényi táplálékokat támogatja, illetve ösztönzi a prebiotikus ételek fogyasztását, mint amilyen például a csicsóka, a fokhagyma vagy a hagyma, melyek segítik a hasznos baktériumok szaporodását. Egyes étrend-kiegészítők is ajánlottak, ilyenek a cink, a D-vitamin, a grépfrútmagkivonat és az oregánóolaj.

A második, emésztést serkentő szakasz 28 napos, eddigre már elvileg megerősödik a bélflóra, ezért ez az étrend valamivel megengedőbb. Itt is kerülni kell a gyomorra káros ételeket, de csak az idő 90%-ában, ezen kívül a babok, tejtermékek, a szabad tartású tyúkok tojásai és a gluténmentes gabonakészítmények is visszakerülhetnek az étrendbe. Ráadásul gond nélkül fogyasztható újra az összes gyümölcs és zöldség.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az utolsó szakasz a szinten tartásról szól, és nincs ajánlott hossza. Eddigre már visszaáll a mikrobiom egyensúlya, így elég a szigorú étrendet az idő 70%-ában követni, a maradék 30-ban lehet lazítani, bár a feldolgozott élelmiszerek és a magas cukortartalmú ételek fogyasztása továbbra sem ajánlott.

Mintaétrend

  • Reggeli: gyümölcssaláta brazildióval.
  • Tízórai: répacsíkok mandulavajjal.
  • Ebéd: zöldsaláta savanyú káposztával és csicseriborsóval a tetején, ecetes-citromos-petrezselymes öntettel.
  • Uzsonna: alma és magvak.
  • Vacsora: grillezett lazac sült kelbimbós zöldségkeverékkel és céklával.

Pre- és probiotikus ételek

A prebiotikus ételek táplálják a hasznos bélbaktériumokat, a probiotikusak pedig hasznos baktériumokat juttatnak a belekbe: ezek az ételek ajánlottak, ha szeretnéd helyreállítani a bélflórádat.

9 étel, ami optimálissá teszi a mikrobiom működését: fogyasztanak, és a bélflórának is jók

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kép forrása: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük