57 kilót és 4 ruhaméretet fogyott a háromgyerekes édesanya: előtte-utána képeken az átalakulás

A háromgyermekes édesanya, kitartásának hála, 57 kilót fogyott, és már négy mérettel kisebb ruhákat tud vásárolni magának.

fogyás nyitó

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Holly Geraghty háromgyerekes édesanyaként komoly elhatározásra jutott, amikor realizálta túlsúlyát. A 28 éves, Yorkhsireben élő nő már két buszülésnyi helyet elfoglalt, és 125 kilogrammot mutatott alatta a mérleg, amikor eldöntötte, hogy muszáj leadnia a pluszkilókat.

Nemcsak kinézete zavarta az édesanyát, hanem az is, hogy a túlsúlya már akadályozta abban, hogy gyermekeivel önfeledten tudjon játszani. Ezt pedig nem hagyhatta annyiban.

Holly Geraghty életmód-változtatása

A fiatal nő éveken át jóízű, kalóriadús evéssel múlatta idejét, és annyira fáradékony volt, hogy minden délután lepihent aludni, szinte alig mozgott. Ahogy felszaladtak rá a pluszkilók, teljesen elvesztette önbizalmát, napjait leggingsben és bő pólóban töltötte, ha valamilyen programra hívták a barátai, akkor csakis fekete ruhát vett fel, hogy azzal is takargassa magát. Mindig erős sminket használt, amit mintegy maszkként viselt az utcán, hogy elfedje bizonytalanságát mások előtt. Amikor belehasított a tudat, hogy gyermekeinek legszebb éveiből maradhat ki, mert alig tud megmozdulni túlsúlyától, elhatározta, hogy drasztikus változtatásokat eszközöl, és sikerült három év alatt 57 kilót fogynia - ismerd meg motiváló történetét!

(Képek forrása: Holly Geraghty / Profimedia)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük