135 kilóról indult, 53 kilót fogyott az 1:1 diétával Claire egy év alatt: a kétgyerekes anya teljesen új életet kezdett
Claire Harris teljesen megváltoztatta életmódját, aminek hála sikerült 53 kilót lefogynia.

Az angliai Ludlow városában élő Claire Harris alatt a mérleg nyelve egy évvel ezelőtt még 135 kilót mutatott, de ma már sikerült 82 kilóra fogynia. Mindezt úgy, hogy szigorúan betartotta az 1:1 diétát.
Elmondása szerint elhatározását csak megerősíteni tudta, amikor a férje egy fiatalabb nő miatt elhagyta. Véget vetett korábbi egészségtelen életének, teljesen megváltoztatta addigi életmódját.
53 kilót sikerült fogynia
A 34 éves kétgyermekes anyában akkor fogalmazódott meg a változtatás gondolata, amikor már 50-es méretű ruhákat hordott, és észrevette, hogy egyre nehezebb felállnia és leülnie. A fordulópontot az hozta, amikor férjével elmentek együtt nyaralni Yorkba, még múlt év októberében. Két gyermekével alig tudott játszani, és városi sétákra menni. Rájött, hogy nem akar kimaradni a gyermekeivel töltött szórakoztató időből, így a cambridge-i fogyókúrás tervet követve összesen 53 kilót sikerült lefogynia.
Dr. Alan Howard, a Cambridge-i Egyetem egyik professzora fejlesztette ki ezt a fogyókúrás módszert még 1970-ben. Hasonlít a ketogén diétához, csak közben állandó kontaktusban van a diétázó egy dietetikus szakemberrel is, emiatt alakult át az elnevezés 1:1 diétává. Kevés kalóriafogyasztást enged, olyan ételeket ír elő, amik eltelítenek, mégis kevés bennük a kalória. Szigorú szabályok szerint épül fel, és alacsony szénhidrátbevitelt engedélyez, ami hosszú távon egészségügyi hátrányokkal is járhat, így nem szabad az előírtnál tovább követni, az intervallumát személyre szabottan határozzák meg. Mindenesetre Claire Harrisnek bevált, és megosztotta inspiráló történetét is.
(Képek forrása: Profimedia.)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!