136 kilóról indult, 56 kilót fogyott Sandy másfél év alatt: korábban alig bírt felállni, most futóversenyekre jár
Sandy Jones másfél évvel ezelőtt elhatározta, hogy változtat addigi életmódján, aminek köszönhetően 56 kilót sikerült fogynia.

Sandy Jones, a sikeres New York-i fordító elképzelhető, hogy sosem vált volna az evés rabjává, ha volt férje tisztelettel, szeretettel viszonyult volna hozzá. Az abuzív férfitől 2007-ben vált el, de a párkapcsolat lelki fájdalmai nyomot hagytak benne, és komfortérzetét az esténként elfogyasztott kalóriadús nassolnivalókkal próbálta javítani.
A több mint egy évtizeden át tartó túlevés tetőpontjánál a 46 éves nő alatt a mérleg nyelve már 136 kilót mutatott. Munkatársai előtt mindig mérsékelten fogyasztott, viszont hazatérve előkerültek a rágcsák, az édességek, amikkel együtt nagyjából 4000 kalóriát vitt be naponta.
Sandy Jones motiváló fogyástörténete
Visszaemlékezéseiben felelevenítette a nő, hogy a helyzet már annyira súlyossá vált, hogy kihívást jelentett számára reggel felkelni az ágyából, és olyan mindennapos tevékenységek okoztak nehézségeket, mint a zuhanyzás vagy a cipőfűzés. Az egészsége is romlott, az orvosok kezdődő cukorbetegséget és magas vérnyomást állapítottak meg nála, Sandy Jones pedig egyre jobban idegenkedett attól, ahogy kinéz. Életét gyökeresen megváltoztatta, miután 2019-ben viszontlátta magát egy kampányfotón, amit egy interjún kattintottak róla. Elhatározta, hogy változtatnia kell, csőgyomorműtétre vállalkozott, majd erőfeszítéseinek és kitartásának hála 56 kilót sikerült lefogynia, és most már rendszeresen jár futóversenyekre is - ismerd meg motiváló történetét!
(Képek forrása: mediadrumimages.com/pinkiejones / Northfoto)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció