Kis híján megvakult a túlsúlytól a 140 kilós édesanya: 60 kilós fogyása után ma már ő segít másoknak

Kis híján megvakult a túlsúlytól, ma már táplálkozási tanácsadóként segít másoknak.

Cukorbeteg túlsúlyos anya fogyástörténete
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Christina Jordan világéletében túlsúlyos volt, a pluszkilók miatt pedig számos egészségügyi problémával küzdött: a 140 kilós édesanyánál már a húszas évei elején 2-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg az orvosok, de akkor még nem törődött vele, így egészségügyi állapota folyamatosan romlott.

A negyvenéves arizonai nő mindig szeretett enni, de két gyermeke születése után kifejezetten zugevő lett. A sok egészségtelen nassolás miatt a pluszkilók egyre csak gyarapodtak, míg egy utazás során már a repülő ülésébe alig fért bele, és a biztonsági övét sem tudta már becsatolni.

Kis híján megvakult a túlsúlytól

Ekkor azonban még eszébe sem jutott, hogy változtatnia kellene az életén. Egy olyan dolognak kellett ehhez történnie, ami felnyitotta a szemét, hogy ha így folytatja, nem láthatja majd a gyermekeit felnőni.

Christina akkor döntött a fogyás mellett, amikor lefelé menet a lépcsőn elsötétült előtte minden, ő pedig karjában a második gyermekével elbotlott, és mindketten a földre zuhantak. A negyvenéves nő akkor döbbent rá, hogy a túlsúlya és az abból kialakult cukorbetegsége már nem játék, és könnyen az életébe kerülhet.

A cukorbetegség súlyos szemészeti szövődményekkel jár, amely akár a látás teljes elvesztését okozhatja. Christina félt az eset után attól, hogy nem láthatja felnőni gyermekeit, így eldöntötte, változtat az életén.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kezdetben különböző diétákat próbált ki, de ezek nem hozták meg a várva várt fogyást. Ekkor a kezébe vette sorsát: beült az iskolapadba, és megtanult mindent, amit a táplálkozásról és az egészséges életmódról tudni kell. Minden olyan ételt kiiktatott az étrendjéből, amiről tudta, hogy megszállottja volt korábban: ilyenek voltak a cukros ételek, a nassolnivalók és a szénsavas üdítők, valamint az alkohol. Ezek kiiktatásával kilenc hónap alatt 60 kilótól szabadult meg.

Naponta gyakrabban étkezett, de kevesebbet fogyasztott. A napi 5-6 étkezésében helyet kaptak a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, sovány fehérjék és egészséges zsírok.

Az egészséges alapanyagokon túl a kétgyermekes édesanya az edzést is beiktatta életébe. Heti hatszor edzett, vasárnaponként pedig a családdal kirándultak és túráztak.

Az édesanya fogyása után megszerezte a táplálkozási tanácsadói papírját, saját súlycsökkentő módszert dolgozott ki, és jelenleg is szemináriumokat tart. Célja, hogy segítse az embereket a fogyás rögös útján, és egészséges életmódra sarkallja őket.

Hogy néz ki egy női test 57 kg fogyás után? A fiatal anyuka megmutatta

Justine McCabe harmincévesen, 2015 februárjában veszítette el a férjét, aki öngyilkos lett. A gyászfolyamatban nagy szerepet kapott nála az evés, gyakran úgy tudta csak enyhíteni a fájdalmát, ha mindent megevett, amit otthon talált.

Hogy néz ki egy női test 57 kg fogyás után? A fiatal anyuka megmutatta

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Instagram/fitbodyweightloss

Ezt is szeretjük