Megrázó élményekről számolt be a DJ Oti-koncert egyik résztvevője: három óra kiesett az életéből
Megszólalt az egyik fiatal, aki rosszul lett az eseményen.
Az egyik pillanatban a barátaival bulizott, a következő emléke pedig, hogy egy szobában fekszik, és egy orvos áll az ágya mellett. A DJ Oti augusztus 8-i koncertje után rosszul lett fiatalok egyike az Indexnek mesélt arról, hogy mire emlékszik és mire nem, az Óbudai-szigeten töltött éjszakából.
Rosszul lett fiatal beszámolója a DJ Oti-koncertről
Ahogyan arról a Femina is beszámolt, mintegy húsz fiatal került önkívületi állapotba Sebestyén Balázs, azaz DJ Oti szombat esti koncertjén, ahol a rádiós műsorvezető hatvanezres tömeg előtt lépett fel.
Az esetről szóló hírek után az egyik érintett, egy harmincas éveiben járó férfi jelentkezett az Indexnél. A beszámolókat olvasva magára ismert: nála is ugyanazok a tünetek jelentkeztek, miközben – állítása szerint – nem fogyasztott sok alkoholt.
– Nem ittam sok alkoholt, arra emlékszem, hogy az egyik pillanatban még a baráti társaságommal buliztam, majd elindultam a mosdóba. A következő kép, hogy ott fekszem egy szobában, és egy orvos áll mellettem – fogalmazott a férfi, aki még most sem tudja, hogyan és kinek a segítségével került be az ellátóhelyre. Nagyjából három-négy órányi időszakra egyáltalán nem is emlékszik.
Úgy gondolja, a helyszínen elmondták neki mi történt, de ebből sem maradt meg semmi. A rosszullét ráadásul vasárnap is folytatódott, bevallása szerint soha életében nem volt még ennyire rosszul.

A férfi azt is megosztotta a portállal, hogy miután felébredt az orvosi szobában, egy filctollal írt hatalmas számot talált a hasán. A zsebeit kiürítették, egy átlátszó zacskóban kapta vissza a telefonját és az igazolványait is. Úgy tudja, hogy ilyen esetekben ez a bevett protokoll.
A lap hozzáteszi, hogy a bőrre írt sorszám a tömegrendezvények ellátásában használt azonosítási módszer: ha valaki eszméletlen, vagy nem tud kommunikálni, így tudják egyértelműen összekapcsolni a beteget a hozzá tartozó dokumentációval és a nála talált tárgyakkal. A személyes holmit ilyenkor leltárba veszik, és átlátszó tasakban adják vissza.
A férfi elmondta, hogy a Szigeten felállított detoxikálóban tért magához. A Szigeten egyébként egy teljes, ambuláns szintű ellátóközpont működik: triázs, belgyógyászati és sebészeti kezelő, sokktalanító, fektető és detoxikáló is rendelkezésre áll, nagyjából ötvenfős mentőcsapattal.
A történtek miatt a BRFK kábítószer birtoklása miatt nyomozást rendelt el, és a nyomozók tanúkihallgatásokat is végeztek. A hatóság célja a történtek teljes körű tisztázása.
A Sziget közlése szerint a hatvanezer látogatóból kevesebb mint százan szorultak egészségügyi ellátásra, kábítószerrel összefüggő esetet pedig nem regisztráltak. A húsz alkohollal kapcsolatos eset egyike sem utalt szándékos bedrogozásra. A szervezők ugyanakkor mélyen felháborítónak nevezték a közösségi médiában megjelent, szándékos bedrogozásról szóló beszámolókat, és arra biztatták az érintetteket, hogy forduljanak a rendőrséghez.
Egyelőre nincs nyilvánosságra hozott toxikológiai eredmény, amely bizonyítaná, hogy bárkinek az akaratán kívül tudatmódosító szer került a szervezetébe. A rendőrségi vizsgálat lezárásáig a beszámolók egyéni visszaemlékezéseken alapulnak.
Nyomozást indított a BRFK a DJ Oti-bulin történt drogügyben: önvédelmi szakértő figyelmeztet, hogy előzhető meg a baj
Fontos dolgokra hívta fel a figyelmet az önvédelmi szakértő!
ElolvasomA képek illusztrációk, forrás: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















