
Hazudik a mérleg, ha ilyenkor és így állsz rá
Ha pontosan szeretnéd tudni, mennyit fogytál, így méredzkedj.

A legtöbben a fogyókúra sikerének mérését egészen egyszerűen a mérlegre bízzák, holott nem feltétlenül ez a legjobb módszer, ráadásul nagyon sokan nem használják megfelelően az eszközt.
A kilók sajnos nem feltétlenül jelentenek jó viszonyítási alapot, hiszen egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy zsírt, vizet és izmot is veszíthetsz, amikor fogysz. Mutatunk néhány módszert, ami alkalmasabb arra, hogy lásd, jó irányba haladsz-e a diétával!
Elő a mérőszalagot!
Ha elsősorban úgy próbálsz fogyni, hogy megváltoztatod az étrendedet, akkor jó eséllyel nemcsak zsírt, de izmot is vesztesz. Amikor azonban a diéta mellé sportolsz is, csökken az izomveszteség mértéke, sőt, az is előfordul, hogy az izmok kifejezetten növekedésnek indulnak.
Mivel az izom nehezebb, mint a zsír, könnyen csalóka eredményhez vezethet az edzés, hiszen a mérleg azt mutatja, hogy híztál diéta és mozgás mellett. Valójában azonban a zsírréteg izomzattá alakul, így karcsúsodtál, ha nem is adtál le kilókat.
Ennek mérésére tökéletes a mérőszalag, melyet érdemes combon, csípőn, derékon, karokon, hason és mellen is használni. Arra azonban mindig figyelj, hogy ugyanabban a magasságban legyen a szalag a testeden, és mindennap azonos időszakban méredzkedj. Érdemes viszonyítási alapként az első napon rögtön mérést végezni.
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
Így mérj helyesen mérleggel
Ha mérlegre állsz mégis, több dologra is érdemes odafigyelned. Először is a különböző anyagcsere-folyamatokat a fogyókúra során szigorúan szabályozott étkezés csak pár hét után teszi igazán rendszeressé. Ennek ellenére érdemes mindennap ugyanabban az időben méredzkedni, például jó lehetőség reggel a mérlegre állni a kis- és nagydolog elvégzése után.
A mérlegeléskor ne feledkezz meg a ruháid súlyáról sem! Vagy mérd mindig magadat ugyanabban a ruhában vagy fehérneműben - esetleg meztelenül -, ellenőrizd a súlyodat, így jó viszonyítási alapod lesz. Amíg a mérlegen állsz, húzd ki magad, lélegezz egyenletesen, és ne mozogj vagy támaszkodj, különben nem lesz pontos az eredmény.
Mikor ne mérd meg magad?
Amennyiben azok közé tartozol, akiket frusztrálnak a mérlegen látott számok, akkor az is jó megoldás, ha egyáltalán nem méred magad, inkább csak a közérzeted alapján döntöd el, hogy mennyire sikeres a kúra.
- fogyasztó praktikák
- testalkat
- testsúly
- testtömeg-index
- magasság
- kiló
- fogyás
- tartós fogyás
- mozgás
- edzés
- sport
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!