Megduzzasztja a zsírsejteket a hidrokoleszterin: így tehetsz az ellen, hogy túl sok legyen belőle a véredben
Ez a zsírduzzasztó molekula akkor is hizlal, ha keveset eszel.
Egy koleszterinből származó molekula, a 27-hidrokoleszterin is felelős lehet azért, ha növekszik az ember zsírszövete, még annak ellenére is, hogy alapvetően nem eszik sokat. A biológusok szerint a molekula szintjének redukálásával csökkenteni lehet a zsírraktározást is.
A Houstoni Egyetem kutatása, amelyet augusztusban publikáltak az Endocrinology című folyóiratban, arra mutat rá, hogy a 27HC jelentős mértékben hozzájárul az elhízáshoz is, hatást gyakorolva a zsírszövet ösztrogénreceptoraira.
Így hizlal a 27HC
A 27HC fő funkciója, hogy csökkentse a májban a túlzott koleszterinszintet. Ezt úgy éri el, hogy az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódik, és gátolja azok működését - derítette ki a Houstoni Egyetem kutatása. A 27HC működése ráadásul szövetspecifikus, tehát csak a zsírszövetre van hatással.
Ha a 27HC szintje magas a szervezetben, akkor gátolja az ösztrogénreceptorok működését, ami a zsírszövetek megnövekedéséhez, fokozott zsírraktározáshoz vezet, ezért érdemes törekedni rá, hogy a 27HC szintje alacsony maradjon a szervezetben. Ezt táplálkozással lehet a legjobban befolyásolni.
Mivel a molekula a koleszterinből származik, a koleszterinszint-csökkentő étrend a hidrokoleszterinre is hatással van. Érdemes kerülni a vörös húsokat, minden állati zsíradékot és visszafogni a tojásfogyasztást is egy ideig. Koleszterin csak állati eredetű táplálékokban fordul elő. A rostdús étrend segít csökkenteni a koleszterinszintet, így erre is oda kell figyelni.
Hízás a menopauza után
Az elhízás komoly kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában, a súlygyarapodásért pedig részint az ösztrogén nevű női hormon felelős, melynek szintje a menopauza idején természetes módon csökken, és ez hozzájárul a zsírraktárok növekedéséhez.
Ösztrogénreceptorok - melyeken keresztük a hormon üzenetet küld a sejteknek - mindenhol vannak a zsírszövetekben. Azok, akiknek az ösztrogénreceptorai rosszul működnek, könnyebben elhíznak. Azok pedig, akiknek hiányoznak a zsírszöveteiből ezek receptorok, akkor is több zsírt raktároznak, ha kalóriadeficitben táplálkoznak. Ez arra utal, hogy az ösztrogénreceptorok jelenléte és megfelelő működés fontos szerepet játszik a zsírraktározás irányításában. Ez az állapot azonban nagyon ritka, elvétve akad olyan, aki valódi kalóriadeficitben hízik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Koleszterinszint-csökkentő ételek
Az alábbi ételek fogyasztása kifejezetten ajánlott, ha az ember igyekszik csökkenteni a koleszterinszintjét. Ezeket bátran eheted bármikor.
8 étel, ami csökkenti a koleszterinszintet - Ezekből bátran fogyaszthatsz
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- fogyókúra
- anyagcsere