Beindítja a zsírégetést, természetes étvágycsökkentő: így segíti elő a cink a fogyást
A cink áldásos hatásai révén elősegíti a fogyást, beindítja az anyagcserét, és az étvágyat is csökkenti.
A cink a szervezet egyik legfontosabb nyomeleme, ami segít az immunvédelemben, a sebgyógyulásban, és nagyon fontos anyagcsere-folyamatokban játszik szerepet.
Amellett, hogy az egészségmegőrzés tekintetében is fontos odafigyelni a cink bevitelére, még a fogyást is támogathatja áldásos tulajdonságainak hála.
A cink hatása a fogyásra
Beindítja a zsírégetést
Több tanulmányban is bizonyították a cink hatását a testtömegindex, a testsúly és a vérzsírszint csökkentésében. Egy 2019-ben publikált, 40 elhízott személlyel végzett kutatásban két csoportra osztották a résztvevőket, az egyikük naponta 30 milligramm cinket, a másikuk placebó kapott 15 héten át. Ezenkívül az összes alany ugyanolyan étrendet követett. Észrevették, hogy testtömegben, testtömegindexben, csípő- és derékkörfogat csökkentésében is jelentősen jobb eredményt értek el azok, akik cinket kaptak.
Egy korábbi, 2013-ban végzett kísérlet során 60 résztvevőt figyeltek meg egy hónapon keresztül. Szintén két részre osztották őket, az egyikük 30 gramm cinket tartalmazó étrend-kiegészítőt kapott, a másik pedig 30 gramm keményítőt. A testsúlyban és a vérzsírszintben is jelentős különbséget mértek a két csoport között, ami biztató eredmény.
Természetes étvágycsökkentő
Az előbb említett, 2019-ben végzett kutatás során még étvágycsökkentő hatásáról is beszámoltak a kísérletben részt vevők. Kiderült az is, hogy a cink képes redukálni a vércukorszintet, ezzel gátolva, hogy hirtelen szénhidrátéhség, falásroham törjön az emberre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Segíti az emésztést
A cink a szervezetben közel száz különböző enzim működésében vesz részt, ezek között olyanok is találhatóak, melyek az emésztési folyamatokban játszanak szerepet. Ez a nyomelem elősegíti a tápanyagok felvételét, mivel serkenti az emésztőenzimek termelődését, főleg a fehérjék lebontásában segédkezik, amik az izmoknak szolgálnak alapanyagul.
Serkenti az anyagcserét
Bizonyítottan támogatja a fehérje-, a szénhidrát- és a zsíranyagcserét is, nem csoda, hogy hiánya esetén fáradékonyságot, lomhaságot tapasztalhatnak az érintettek. A pajzsmirigynek szüksége van a zavartalan hormontermeléshez a cinkre, ami szintén alátámasztja, milyen fontos a kiegyensúlyozott metabolizmushoz. A pajzsmirigy alulműködése az anyagcsere lassulását okozza, ami többek között hízáshoz vezet.
A férfiak számára naponta 11 milligramm, nőknek 8 milligramm cink fogyasztása javasolt. Túl sok cinket sem szabad bevinni, mert táplálékkiegészítő formájában túl lehet adagolni, melynek tünetei közé tartozik a hányás, hányinger és a görcsök kialakulása. Nemzetközi ajánlások szerint a legfelső határérték felnőtt embereknél maximum 40 milligramm naponta.
10 étel, ami tele van cinkkel
Természetes forrásból jól pótolható, ebben segít a változatos étrend.
Immunerősítő, segíti az emésztést, és szépíti a bőrt: 10 étel, ami tele van cinkkel
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)