Ennyit kell aludnod a hosszú életért a szakértők szerint

Nem annyit, mint gondolnád

Lehet, hogy a nyolc óra alvás sok a szervezet számára?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Napi nyolc óra alvás - sokáig ennyit javasoltak a szakemberek az egészséges felnőttek számára. Egy külföldi kutatás szerint azonban nem biztos, hogy görcsösen ragaszkodni kell ehhez a számhoz.

A Kalifornia Egyetem, valamint az Amerikai Rákellenes Szövetség szakembereinek közös vizsgálata szerint a legtöbb ember számára ennél valamivel kevesebb az optimális.

Ennyit kell aludnod a hosszú életért

Amennyiben rendszerint megcélzod a nyolcórás alvásidőt, ám filmnézés vagy más esti program miatt hiba csúszik a számításba, ne aggódj. Ha hét óra alvás után másnap nem vagy fáradt, valószínűleg elég ennyi pihenés a szervezeted számára.

Hét órát javasolnak

A fent említett - a témában végzett eddigi legnagyobb - kutatás során több mint egymillió ember alvási szokásait vizsgálták hat éven át.

Az eredményeket szemügyre véve a szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy a legalacsonyabb halálozási rizikó a hét órát alvóknál volt megfigyelhető. A nyolc, illetve annál több óra éjszakai pihenést preferálók esetében meredek ívelt felfelé a halálozási rizikó görbéje.

Hogy érheted meg a 100. születésnapod? 7 dolog, ami kell hozzá

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ok, okozat?

Természetesen arra is érdemes gondolni, hogy vajon a sokat alvók esetében maga az alvás ténye vezet korai halálozáshoz, vagy inkább arról van szó, hogy esetükben azért igényli a szervezet a több pihenést, mert valamilyen egészségügyi probléma van kialakulóban.

Derítsd ki, számodra mennyi az ideális alvásmennyiség!

Arra azonban, hogy számodra mennyi alvás szükséges, magadtól kell rájönnöd. Ennek kitapasztalásához kevés egy hétvége, érdemesebb a nyaralás alatt ismerkedned a biológiai óráddal. Igyekezz ilyenkor egy héten át mindig azonos időpontban lefeküdni - lehetőleg éjfél előtt -, és ne állítsd be reggelre az ébresztőórát.

Ahhoz, hogy kiderüljön, mennyi a szervezeted számára ideális alvásidő, fontos lenne még, hogy ez alatt az egy hét alatt legalább a lefekvést megelőzően ne fogyassz alkoholt, drogot. Ha biztosra akarsz menni, legjobb, ha az elektromos eszközöket is megpróbálod kiiktatni - legalábbis lefekvés előtt nem nézel tévét, nem használod a számítógépet, okostelefont.

Ezt is szeretjük