Így érezd jobban magad lelkileg 5+1 lépésben: egy egyszerű meditációs gyakorlatot is mutatunk
A fizikai és mentális megújuláshoz fejben is alapos lomtalanítást kell tartani, és különféle praktikákkal erősíteni, fejleszteni a pozitív gondolkodást.
Mozgalmas téli hónapokon vagyunk túl: a rövid nappalok sok energiát vesznek el, idén ráadásul még az újabb járványhullámok is megviselték az egészségi és kedélyállapotot. Természetes, ha a szokásosnál is jobban várod a tavaszt, hogy végre feltöltődhess pozitív energiákkal. Ám a töltekezéshez először ki kell pucolni a szervezetet és gondolatokat a leülepedett salakanyagoktól, csak ezután jöhet a testi-lelki újjászületés.
A megtisztulás és az energiaraktárak feltöltése nem csak fizikailag fontos, hanem lelkileg-szellemileg is. A pozitív gondolkodás visszahat a fizikai állapotra, sőt a legnagyobb segítséget jelenti ahhoz, hogy harmóniába kerülj önmagaddal. Csabai Gabriella, a NaturMed Hotel Carbona böjtvezetője öt tippel segíti a mentális nagytakarítást.
Élj a jelenben!
Sokan úgy gondolják, erre a feladatra semmi szükség, hiszen mindig épp a jelenben vannak. Ez azonban gyakran csak látszat, mert valójában nem a jelenre figyelnek, hanem az adott pillanatban vagy a múlton rágódnak, vagy a jövőtől szoronganak - hangsúlyozza a szakértő. Ezért a jelenben lenni korántsem magától értetődő állapot, de gyakorlással beépíthető a mindennapokba.
Első lépésként próbáld meg csak szemlélni környezeted, érezni az illatokat, hallani a hangokat, és ne engedd a figyelmed visszatévedni egy problémára. A napjainkban divatos mindfulness irányzat lényege is hasonló: gondolkodás- és véleményformálás nélkül érezd azt, ami a jelenben körülötted van, történik, és hagyd, hogy az érzések csupán átfolyjanak rajtad. Vagyis figyelmed csak a tapasztalás kösse le. Az is segít a jelenben lenni, és ezáltal pozitív irányba vinni a gondolatokat, ha értékeled, amid van, ami történik veled, és arról hálanaplót írsz.
Minden rosszban van valami jó: gyakorold az elfogadást!
Az öröm az ürömben kifejezésnek is van alapja. A pozitív gondolkodás fejlesztését jól támogatja, ha minden helyzetben próbálod felismerni a pozitívumot. Elsősorban persze hétköznapi esetekre gondolj, ne extrém eseményekre. Ha lekésed a buszt, fölösleges bosszankodni, mert jön majd másik, inkább vedd észre, hogy szép idő van, és kaptál még öt percet, hogy élvezd a napfényt.
Csabai Gabriella szerint azzal, hogy ilyen apró trükkökkel tudatosan átfordítod az első benyomásra negatív helyzeteket, az elfogadást gyakorlod. Oké, ez van, lássuk, mit lehet ebből kihozni! Ráadásul mindezt humorral sokkal könnyebb elérni: elég egy felszabadult nevetés, és rengeteg feszültségtől szabadulhatsz meg. Persze az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel, tehát ha valamin változtatni szeretnél, vágj bele!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Emellett a pozitív megerősítő mondatok is segítik, hogy derűs, kiegyensúlyozott légy. Ilyen napindító mondat lehet többek között, hogy jól érzem magam, tele vagyok energiával és vidámsággal, kreatívan és könnyen oldok meg minden feladatot.
Tűzz ki világos célokat, és vizualizáld a sikert!
Gondolkodásodat pozitív irányba mozdítja, ha világosan meg tudod határozni céljaidat. Ezzel kapcsolatban szintén születtek pszichológiai tanulmányok, amelyekből többek között az is kiderült, hogy akik le is írják céljaikat, 33 százalékkal eredményesebbek azoknál, akik csak fejben gondolják át. A célok világos meghatározásával pedig az agyad is áthuzalozza magát, egy tökéletesebb énképet kialakítva önmagadról.
A kitűzött célok elérésében, a megvalósításban rendkívül hasznos technika a vizualizáció. Ez azt jelenti, hogy képzeletben a legapróbb részletig magad előtt látod azt, amit szeretnél elérni. Beleképzeled és beleérzed magadat a helyzetbe, mintha már meg is valósítottad volna a célodat.
A mentális nagytakarítás hatékony eszköze a meditáció, ami segít kiüríteni az elmét és ellazulni. Kezdőknek a legegyszerűbb technika a koncentráció. Keress egy nyugodt sarkot, és helyezkedj el kényelmesen, támlának vagy falnak támasztva hátunkat. Vedd le a fényeket, hogy könnyebben tudj koncentrálni.
Gyújts meg egy mécsest, és kezdj el figyelni. Tartsd rajta a szemedet lehetőleg pislogás nélkül, miközben lélegezz lassan és mélyen. Ha úgy érzed, figyelmedet hétköznapi gondolataid, gondjaid kezdik elterelni, tudatosan összpontosíts újra a lángra. Ezt a gyakorlatot érdemes akár naponta is elvégezni néhány percben, nemcsak azért, mert lecsendesíti az elmét, hanem azért is, mert a többi meditációs gyakorlat alapja.
Vedd körbe magad pozitív emberekkel!
Hangulatodra és gondolkodásodra az is hatással van, hogy kikkel veszed körül magad. A rossz hangulat vírus módjára fertőz, hiszen jóval könnyebben átvesszük, mint az örömöt. Ezért is nagyon fontos, hogy ha teheted, keresd a pozitív kisugárzású, pozitív gondolkodású emberek társaságát, de közben ne feledd, hogy az építő barátságokhoz, kapcsolatokhoz saját pozitív hozzáállásodra is szükség van.
Szakadj ki a megszokott környezetből, töltekezz élményekkel!
Gyakran az hátráltatja az embert a mentális méregtelenítésben, hogy beleragad a rutinba, és nehezen lép ki a megszokott keretekből. Holott a környezetváltozás régi és jól bevált recept lelki fásultság, kimerültség esetén, hiszen az utazás, az élmények inspirálóan hatnak, és a hétköznapitól eltérő, szép környezetben könnyebben születnek pozitív gondolatok.
Még eredményesebb a mentális megújulás, ha fizikai felfrissüléssel kötjük össze - állítja a böjtvezető. Ma már sokféle wellness- és gyógykezelés vagy rehabilitációs program között válogathatsz az ország számos ilyen jellegű létesítményében. Bár személyiségtől függ, ki mennyire szeret aktívan kikapcsolódni, azok a pozitív élmények, amelyeket kirándulás vagy különféle kulturális és gasztroprogramok során élsz át, szintén segítenek derűsen látni a világot.
Fotók: Getty Images
5 szokás, amit felejts el, ha mentálisan erős akarsz lenni
Azt is elmondjuk, mit ne csinálj. A pszichoterapeuta szerint ezektől a mérgező szokásoktól meg kell szabadulnod ahhoz, hogy mentálisan erős légy.
5 szokás, amit felejts el, ha mentálisan erős akarsz lenni: nem lehetsz nagylelkű az energiavámpírokkal
A pszichoterapeuta szerint ezektől a mérgező szokásoktól meg kell szabadulnod ahhoz, hogy mentálisan erős légy.
Elolvasom- pozitív gondolkodás
- mentális egészség
- mindfulness
- meditáció
- lelkiállapot
- hasznos tippek
- lelki béke
- sörök
- Terasz