Többmilliós támogatásra jogosult rengeteg magyar: így változik az Otthonfelújítási Program
Így változnak az Otthonfelújítási Program szabályai április 15-től.

Április 15-től kedvezően változnak az Otthonfelújítási Program szabályai, amely élénkítheti a családi házak piacát. Az új szabályok értelmében a frissen vásárolt ingatlanokra is igényelhető a támogatás. A kisebb településeken az összes elérhető állami támogatás esetén 4 millió forintos önrész mellett akár 28 millió forintos lakásvásárlással egybekötött korszerűsítésbe vághatnak bele az érintettek. A felújítandó családi házak iránti kereslet az idén 5 százalékkal nőtt. A községekben eladó felújítandó házak átlagos négyzetméterára 229 ezer forint, míg az újszerűeké meghaladja a 600 ezer forintot. A vármegyeszékhelyeken és a kisebb városokban is tetemes, több százezres eltérések vannak a különböző állapotú házak négyzetméterárai között.
Otthonfelújítási Program változása
Élénkülést hozhat a családi házak piacán az Otthonfelújítási Program (OFP) módosítása, mert április 15-től a családi házakra is igényelhető lesz a támogatás, ami frissen került a pályázók tulajdonába – áll az ingatlan.com friss összefoglalójában, amely azt is bemutatja, hogy mekkora különbség van a felújítandó és a jó állapotúként vagy újszerűként hirdetett családi házak átlagos négyzetméterára között.
A módosításnak köszönhetően elegendő lesz csupán a pályázati igény benyújtásakor igazolni lakcímkártyával, hogy a pályázó vagy közeli hozzátartozója a korszerűsítendő ingatlanban lakik, a tulajdoni jogviszonyt pedig a felújítási kölcsön folyósítása előtt ellenőrzik. Ez azt jelenti, hogy április 15-től azok is pályázhatnak az otthonfelújítási program keretében támogatásra, akik most vásárolnak felújítandó családi házat.
„A változtatás azért érdekes, mert jelentősen élénkítheti a családi házak piacát. Ha valaki olyan ingatlant keres, amelyet korszerűsítene, akkor ezt a támogatás segítségével megteheti, ha megfelel a többi kritériumnak. Eddig kizárólag a december közepéig tulajdonba került házak felújítására tudtak kérni támogatást a lakók. 2025-ben számos könnyítés történt, egyszerűbbé vált az adminisztráció, 1991 helyett a 2006 végéig megépült családi házakra is igényelhetővé vált támogatás. Ennek keretében 1 millió önrésszel 2,5-3,5 millió vissza nem térítendő támogatást és kötelezően felveendő 2,5-3,5 milliós kamatmentes hitelt lehet kapni energetikai korszerűsítésre, maximum 6 millió forintig. Az igénylőknek ráadásul nem szükséges gyermeket nevelni vagy gyermeket vállalni, viszont az ingatlan energiahatékonyságában legalább 30 százalékos javulást kell elérniük” – mutatta be a változások lényegét Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője.

Az OFP-s támogatás kombinálható a vidéki otthonfelújítási támogatással is, ami 3 millió forint önrész mellett 3 millió forintos támogatást is jelenthet az ötezer főnél kisebb lélekszámú településeken a gyermeket nevelő családok számára. Sőt, ezeken a kistelepüléseken már a nyugdíjasok is pályázhatnak vidéki otthonfelújítási támogatásra. Emellett az 5 ezer főnél kisebb települések túlnyomó többségében a falusi csok támogatás felét is korszerűsítésre fordíthatják a gyermeket nevelő családok. A kistelepüléseken így tetszőlegesen kombinálhatják a támogatásokat azok, akik most szeretnének családi házat vásárolni. „Ha valaki élni tud az összes elérhető lehetőséggel, akkor 4 millió forintos önrésszel 28 milliós lakásvásárlással egybekötött felújítási támogatást kérhet. Amennyiben valaki nem vesz ingatlant, de három gyermeket nevel, akkor 4 millió forintos önrésszel 16,5 millió forintos felújítási támogatást is kaphat a kistelepüléseken. Ilyen volumenű lakásfelújítási támogatás nem nagyon volt eddig elérhető, főleg nem a kistelepüléseken” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője. A szabályok átalakításának irányait is figyelembe Balogh László szerint nem lenne meglepő, ha a jövőben további kedvezményekkel bővülne az állami lakásfelújítási program.
Az ingatlan.com adatai alapján a felújítandóként eladó családi házak iránti idei kereslet éves összevetésben 5 százalékkal nőtt az év első három hónapjában. Az otthonfelújítási programban most megjelent könnyítések viszont további érdeklődőket terelhetnek a piacra. A vidéki otthonfelújítási támogatás esetében már eddig is nyitva állt a lehetőség, hogy frissen vásárolt ingatlanok után kérjenek támogatást a tulajdonosok.
Balogh László közölte, hogy a községekben felújításra váró eladó családi házak átlagos négyzetméterára 229 ezer forint. Ehhez képest az újszerűként hirdetett ingatlanok esetében 600 ezer forint felett, a jó állapotúaknál pedig közel 400 ezer forint az átlagos négyzetméterár.
A vármegyeszékhelyeken a korszerűsítendő házak 445 ezer forintos átlagos négyzetméterárral szerepelnek a piacon. Miközben a jó állapotú és újszerű eladó házaknál 599 ezer és 790 ezer forint ugyanez az összeg. A kisebb városokban felújítandó házaknál 315 ezer forintos négyzetméterár szintén jóval elmarad a másik két kategóriát jellemző 499 ezer és 704 ezer forintos átlagtól. Budapesten a korszerűsítendő és a jobb állapotban lévő családi házak között kisebbek az eltérések. Előbbieket 799 ezer forintos négyzetméterárral kínálják eladásra, szemben az újszerűek 1,07 millió forintos, valamint a jó állapotúak 872 ezres átlagával.
Százalékban kifejezve mindenhol minimum két számjegyű az eltérés a felújítandó és felújított ingatlanok árában, de van, ahol többszörös különbség látható az ingatlanok értékében. „A felújítási támogatások menekülőutat is jelenthetnek azoknak a vevőknek, akik a magasabb árakat már nem szívesen fizetik ki. Egy olcsóbb, felújítandó ingatlan megvásárlásával és tízmilliós nagyságrendű állami támogatás segítségével viszont saját igényeinek megfelelően tudják kialakítani és korszerűsíteni álmaik otthonát”– fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Vigyázz, ha ilyen típusú routered van: lehet, hogy azonnal le kellene cserélned
Sok háztartásban megtalálható ez a márka – pedig komoly aggályok merültek fel vele kapcsolatban.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!