Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét: több mint tíz álnevet használt

Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott.

Drogkereskedő Budapesten
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. A brazil férfi 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - NNI - nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője szerdán Budapesten.

Boross Zoltán ezredes elmondta: az 54 éves férfit - akinek a nevét a sajtótájékoztatón nem hozták nyilvánosságra - az Interpol a brazil bíróság által - harminc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt - kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte. A férfi felkutatását az is nehezítette, hogy pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt - ismertette a főosztályvezető.

A magyar hatóságok kedd hajnalban nemzetközi együttműködés keretében kaptak információt arról, hogy a veszélyes fegyveres bűnöző Magyarországon tartózkodik. Az NNI munkatársai hat óra alatt felkutatták, azonosították, és egy budapesti vendéglátóhely teraszán - a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével - elfogták a férfit.

A cikk az ajánló után folytatódik

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott - ismertette az ezredes. A férfi szállodai szobáját is átkutatták a magyar hatóságok és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene. Kiadatásáról a magyar bíróság dönt majd - tette hozzá Boross Zoltán.

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.

Így zajlik a magyar rendőrségnél egy elfogás élesben

A 22 éves youtuber, Szecso a Rendőr Lettem című videósorozatában testközelből mutatja meg a magyar bűnüldözők mindennapjait.

Így zajlik a magyar rendőrségnél egy elfogás élesben: lebilincselően izgalmas videó

A 22 éves youtuber, Szecso a Rendőr Lettem című videósorozatában testközelből mutatja meg a magyar bűnüldözők mindennapjait.

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük