„A pápák mércéjével jóképű” – XIV. Leó pápa, a teniszező bíboros, aki nem kímélte Trumpot
Összeszedtük, mit lehet tudni az új pápáról, XIV. Leóról.

Hatalmas meglepetésként érhette az embereket, amikor csütörtök este Robert Francis Prevostot, vagyis ma már XIV. Leó pápát megválasztották az egyház új vezetőjének. Ő a történelem első amerikai pápája, megválasztása után meghatottan lépett ki a vatikáni erkélyre. Most összeszedtünk mindent, amit tudni lehet róla.
XIV. Leó pápa
Az új pápa Chicagóban nőtt fel, azonban pályafutásának legnagyobb részét Latin-Amerikában töltötte. Pártfogoltja volt Ferenc pápának, aki 2015-ben kinevezte Chiclayo, egy Peru partján fekvő város püspökévé.

2023-ban aztán Ferenc pápa átadta neki a Vatikán egyik leghatalmasabb pozícióját, a Püspöki Dikaszterium prefektusa lett, ami hatalmas támogatást hordoz magában. Leó pápát, az Ágoston-rend egykori fejét városiasnak, kedvesnek és fantasztikus adminisztrátornak tartják.
A pápák mércéje szerint jóképű, 69 évesen sokkal fiatalabbnak tűnik koránál, saját elmondása szerint pedig meglehetősen amatőr teniszező – írta róla a Daily Mail.

A negyedik szavazás utáni, gyors megválasztása egyértelműen azt mutatja, hogy képes megszólítani a Vatikán különböző frakcióit, hiszen nem tudta volna másképp elérni a győzelemhez szükséges kétharmados többséget.
Ami az amerikai politikát illeti, Leó pápa nem rejtette véka alá a véleményét, amikor az X oldalra kitett egy cikket, ezzel a szöveggel: „JD Vance téved: Jézus nem kéri, hogy rangsoroljuk a mások iránti szeretetünket” – utalva ezzel az Egyesült Államok alelnökére. Ezenkívül Trumpot azzal vádolta, hogy az Ovális irodát nem jó ügyek – egy amerikai lakos Fed általi tiltott kitoloncolásának – támogatására használja.

„A kulcsfontosságú témákról Prevost bíboros keveset mond, de néhány álláspontja ismert. Állítólag nagyon közel áll Ferencnek a környezetvédelemmel, a szegények és a migránsok megszólításával kapcsolatos elképzeléseihez… Támogatta Ferenc pápa lelkipásztori gyakorlatának megváltoztatását, amely lehetővé tette az elvált és polgári úton újraházasodott katolikusok számára a szentáldozást” – írta felmérésében róla a College of Cardinals Report, az egyház összes bíborosának nézeteit vizsgáló nagy hatású felmérés alapján.
Orbán Viktor így köszöntötte az új pápát – Szandi se rejtette véka alá véleményét XIV. Leóról
Orbán Viktor, Szandi és még több híresség is reagált a pápaválasztásra.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary/Christopher Furlong