150 ezer forintot is érhet ez a régi érme: bármelyik fiókban lapulhat
Komoly összegeket fizetnek a gyűjtők egyes régi pénzérmékért.

Egyes régi pénzérmék kisebb vagyonokat érhetnek a gyűjtők számára. Ilyenek például azok a régi 2 forintosok, amelyeket egyforintosokhoz használt alumíniumlapkákra vertek.
Értékes régi 2 forintosok
1950 és 1966 között Magyarországon réz-nikkel ötvözetből készült kétforintos érméket bocsátottak ki. Három évvel később, egy rövid szünet után ismét gyártani kezdték ezt a címletet, ám ezúttal már új kivitelben, réz alapanyagból. A Dívány a NumizPortál egyik YouTube-videója alapján azonban felhívja a figyelmet, hogy létezik egy harmadik, különleges változat is, amely akár 90–150 ezer forintot is érhet a gyűjtők körében.
A bélás néven is ismert, 1970 és 1989 között gyártott, kisebb rézkettesek mellett időszakosan, például 1975-ben, 1983-1984-1985-ben és 1989-ben is forgalomba kerültek alumínium kétforintosok. Ezeket az akkortájt használatos, alumínium egyforintosok lapkáira verték, és másfél grammot nyomtak.
Az nem ismeretes, hogy mi volt az oka a különleges lapkára vert ketteseknek, de a szakértők úgy gondolják, hogy a készítők talán így próbálták kijátszani az ellenőrzést, de azt sem zárják ki, hogy a lapka véletlenül maradt a tárolóban veretkészítés előtt. E különleges pénzérmék ismert példányai eddig 90-125 ezer forint között keltek el.
Jelenleg két példány, egyenként 150-160 ezer forintos áron fut az aukciókon.
A kétforintosokon kívül sok más régi érmével is kisebb vagyonokat lehet kaszálni, például némelyik régi alumínium 20 filléressel, melyekről ide kattintva olvashatsz.
Ezt írd be a Gmail keresőjébe, hogy felszabaduljon a tárhely: sokat spórolhatsz vele
Ha ezt beírod a Gmail keresőjébe, akkor pillanatok alatt megszabadulhatsz a memóriazabáló tartalmaktól.
ElolvasomBorítókép: Getty Images Hungary