A történelem 7 legördögibb nője - Van, akihez 100 haláleset is köthető
Nem csak a férfiak kezéhez tapadt vér a történelem során, egyes nők brutális kegyetlenséggel gyilkoltak.
Összesen 149 találat.
Nem csak a férfiak kezéhez tapadt vér a történelem során, egyes nők brutális kegyetlenséggel gyilkoltak.
A rendőrség elmondta, hogyan védekezhetsz a lopás ellen az adventi időszakban.
Trükkös csalás miatt int óvatosságra a rendőrség.
Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott.
Újra érkeznek a csaló telefonhívások.
Jancsó Ladányi Piroska főként nemi vágyai kielégítésére ölte meg a fiatal lányokat.
Sajnos sokszor a temetői látogatás alatt törik fel a kocsit, ezért néhány tanácsot érdemes betartani.
Az unokázós csalók újra felbukkantak, a rendőrség figyelmeztet.
Ha van ország és nép, amelyik a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen az, amikor egy kormány politikai kommunikációs okokból mint kisebbségi csoportot kiszemelte, akkor az épp a magyar.
Egy rendkívül veszélyes és férfiak által uralt világban nőnek lenni még nagyobb kihívást jelent.
Az érintett cég szerint így lehet megkülönböztetni a csalókat a valódi szakemberektől.
Új módszerrel próbálnak pénzt kicsalni a jóhiszemű idősektől idegenek.
Ha ismered a módszereiket, könnyebb kivédeni a trükkös csalókat.
Már az FBI is vizsgálja a szerdai hackertámadást a Twitter ellen.
Kampány indult az unokázós csalások kivédésére Pest megyében.
24 ezer elveszettnek hitt csomagot és levelet találtak egy japán postás otthonában.
A globális felmelegedés miatt megugorhat az erőszakos bűncselekmények száma.
Vajon mi vesz rá egy tízéves gyereket arra, hogy hidegvérrel gyilkoljon?
A rendőrség tanácsai segítenek, hogy biztonságos legyen az ünnepi készülődés.
A drezdai ékszerrablás a hét elején történt, és már az is kiderült, hogy pontosan milyen műkincsek tűntek el.
A társaság közleménye szerint csalók éltek vissza a Nemzeti Közművek nevével.
Elloptak egy feltételezett Michelangelo-festményt, mielőtt szakértő megvizsgálhatta volna.
Egyiptomból kicsempészett műkincsre bukkantak egy brit aukció tételei között.
Vannak, akik nézni sem bírják, de sajnos voltak, akik másolták is a hidegvérű, beteges gyilkosságokat.
Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.
Pablo Escobarnak két arca volt: a gátlástalan bűnöző családtagjaival gyengéden viselkedett.
Stockholm-szindróma nemcsak szélsőséges esetekben alakulhat ki. Családon belüli erőszak áldozatai is gyakran szenvednek benne.
Megint megjelentek az unokázós csalók, akik pofátlan módon próbálnak pénzt szerezni idős emberektől.
Ha csalót vagy gyanús személyt látsz, a precíz személyleíráshoz tudnod kell, mit kell megfigyelni rajta.
Félelmetes, ha idegen van a lakásban, de erre is fel kell készülni.