Megöléssel fenyegette a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát: elfogták a zaklatót
Renner Erika zaklatóját sikerült elfognia a rendőrségnek.
Ismét halálos fenyegetést kapott Renner Erika, akinek nevét az ország az elmúlt évek egyik legmegrázóbb bűncselekményeként elhíresült lúgos támadás áldozataként ismerte meg.
Lúgos orvos áldozatának zaklatása
Budapesti otthonánál kereste meg egy férfi a lúgos orvos áldozataként ismert Renner Erikát, majd a kaputelefonon keresztül megfenyegette, hogy ha legközelebb arra jár, megöli. A nő azonnal értesítette a rendőröket, akik mire kiértek a helyszínre már nem találták ott a zaklatót - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és megkezdték a férfi felkutatását. Mint kiderült, ugyanarról a személyről van szó, akit korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK már elfogott. Akkor kóros elmeállapota miatt megszüntették a garázdaság és testi sértés miatt indult eljárást, és kiengedték a letartóztatásból.
Kedd este az újabb fenyegetést követően a 60 éves R. Lászlót a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai elfogták, előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.
Radiátorhoz kötözött, bántalmazott gyerekek a szolnoki otthonban: megrázó felvételek láttak napvilágot
Kikötözött, bántalmazott gyerekekről készült felvételek láttak napvilágot a szolnoki befogadó otthonból
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















