Ezek a legveszélyesebb magyar városok - Nem Budapest került a lista első helyére
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon.
A HelloVidék utánajárt, hogyan alakult tavaly a bűnözés helyzete: mely megyékben követték el a legtöbb bűncselekményt, és mely járások számítanak a legbiztonságosabbnak.
Bár sokan Budapestet tartják a hazai bűnözés központjának, a friss statisztikák egészen másról árulkodnak.
Ezek a legveszélyesebb magyar városok
Mint azt hangsúlyozták, a 2025-ös évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)által évente közzétett hivatalos, éves bűnügyi statisztika még nem állt rendelkezésre, ezért a naprakész statisztikai adatokat a police.hu tematikus fertőzöttségi térképe alapján összegezték.

Az adatok alapján a Jászapáti járásban például (100 ezer lakosra vetítve) tavaly hatszor annyi bűncselekményt regisztráltak, mint a legbékésebbnek tekinthető Gyomaendrőd környékén. Meglepő módon az összes bűncselekmény számát tekintve az elmúlt évben sem Budapest volt a legbűnösebb város, de nem is Békés vagy Nógrád megye, ahogy azt még tavaly a HelloVidék az akkori adatokból kiolvasta.
Az eddig a dobogó második fokán álló Heves megye ugyanis beelőzött: 2025-ben itt 100 ezer lakosra vetítve összesen 1945 bűneset történt. Hevesben naponta átlagosan 5–6 bűncselekményt követtek el. A második helyen Nógrád megye végzett 1937 bűncselekménnyel. Budapest, bár alig számottevően, tavaly a harmadik helyre csúszott 1925 bűnesettel, de a negyedik helyezett Jász-Nagykun-Szolnok megye (1879) is jön felfelé.
A police.hu bűntérképén Heves megyében a bűncselekmények nagy része 674 tulajdon elleni szabálysértés volt, ezt követték a közterületen elkövetett bűncselekmények (256).
10 lebilincselő utazás a bakancslistán túl
Soós Gergely: Nemnormális útjaim
Az exkluzív kivitelű, gazdagon illusztrált, prémium minőségű fotókkal teli kötetben olyan különleges helyeken járunk, amelyek már önmagukban is kizökkentenek a megszokottból.
Kíváncsi vagy a világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheted! Keresd az Inda Press webáruházában!
Promóció
Minden bűnesetet összegezve egy listát is összeállítottak a járások alapján, eszerint sorrendben:
- Heves megye (1945)
- Nógrád megye (1937)
- Budapest (1925)
- Csongrád megye (1919)
- Jász-Nagykun-Szolnok megye (1879)
területén vannak kitéve a lakók a legtöbb bűncselekménynek.
Ezek voltak az ország legnyugisabb megyéi
Ami viszont még érdekesebb, hogy az összes bűncselekmények számát tekintve, a legbékésebb megyének Hadú -Bihar számított 2025-ben, a legalacsonyabb bűnözési aránnyal. Így alakult a sorrend:
- Hajdú-Bihar megye (944)
- Zala megye (948)
- Békés megye (984)
- Komárom-Esztergom megye (1011)
- Fejér megye (1029)
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- európa
- környezetvédelem
















