Kiderült, milyen állásban dolgozók válnak el a legtöbbször - Nem ezekre gondolnál
A kutatás szerint erős összefüggés van a munkahely és a válásra való hajlam között.
Számos tényező befolyásolja azt, hogy egy házaspár együtt marad-e, vagy válással végződik a kapcsolatuk. A kutatók rengetegszer próbálták már kideríteni, mi játszhat közre ebben, a vizsgálataik eredményeképp pedig sok érdekes összefüggés látott napvilágot.
Kiderítették, hogy a szülők párkapcsolata nagyban befolyásolja azt, hogy valaki elválik-e majd, vagy sem, és úgy vélik, a géneknek is szerepük van a kapcsolat jövőjében. Egy karrieroldal felmérése szerint pedig a munkahely is hatással van rá: bizonyos állásokban dolgozók ugyanis hajlamosabbak válni, mint mások.
Melyik állás hajlamosít leginkább válásra?
A Zippia nevű karrieroldal kutatása arra világított rá, hogy néhány terület dolgozói sokkal gyakrabban adják be a válókeresetet, és nyilvánosságra hozták azt a 11 foglalkozást, melyben a legnagyobb az elváltak száma. A felsorolt szakmák pedig sokak számára meglepőek lehetnek. Az első helyre a katonai felügyelők kerültek: 30%-uk már harmincéves kora alatt felbontja a házasságát. A szakértők szerint ehhez leginkább a fokozott stressz és a hosszú kiküldetések járulnak hozzá, melyek alatt sokszor szinte nem is láthatják a párjukat. Azoknak pedig, akiknek bármilyen harcot vagy háborút is át kellett élniük, még magasabb az esélyük erre.
A másodikak a listában a logisztikusok lettek, náluk 18% az arány, míg a harmadik helyre kerülő gépjármű-szerviztechnikusoknál 17%. Utóbbiak esetében a legtöbbször az adatok szerint a pénzügyi nyomás és az anyagi gondok okoznak problémát a házasságban. Őket követi a kutatás által felállított sorrendben a női katonai személyzet ugyanúgy 17%-kal. Az ötödik helyre pedig a vegyésztechnikusok kerültek.
Nem várt foglalkozások a listán
A vendéglátó-ipari dolgozók 16%-ának végződik válással a házassága, amiben a szakértők szerint szintén közrejátszanak az anyagiak. Hetedikként a katonákat jelölték meg 15%-kal, akiknek a legtöbb problémát a kapcsolatban a civil élethez való alkalmazkodás és a múlt nehézségeinek elfelejtése okozza.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az állatgondozók és a könyvtári dolgozók szinték 15%-os aránnyal kerültek fel a listára, míg a mérnökök 14%-kal követik őket. Utóbbiak esetében általában a sok üzleti út okozta távolság súlyosbít az egyébként megoldható párkapcsolati problémákon. Az utolsó helyre a diagnosztikai területen dolgozók kerültek, akiknek az éjszakai vagy hétvégi műszakok és a túlórák nehezítik a szerelmi életét.
A Zippia azonban hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy bármelyik foglalkozás garantálná a válást, csupán érdekes, elgondolkodtató adatokkal szolgál a felmérés, illetve rámutat arra, hogy bizonyos munkaterületek milyen párkapcsolati problémákat okozhatnak. Ezáltal felhívja az emberek figyelmét arra, mire kell ügyelni, hogy megmaradjon a szerelem, és elkerülhető legyen a szakítás.
Fotósorozat a szakításról
Harrison Bach és Jacqueline Martin sajátos fotósorozatukkal jó pár lelkes rajongót szereztek maguknak, ugyanakkor sokan támadják is őket, olyan témáról készítettek ugyanis képeket, melyről csak kevesen, szakításuk áll a középpontban.
Szakításáról csinált fotósorozatot a fiatal pár: szerinted mennyire volt jó ötlet?
Nézegess képeket!
Elolvasom