2 dolog, ami nélkül egy idő után kókadt lesz a szex - Az egyikre nem gondolnál

Örök kérdés, hogy hogyan őrizhető meg a szerelem, a szenvedély, és hogyan marad mindig jó és izgalmas a szex évek, évtizedek után egy párkapcsolatban. Mindenki szeretné tudni, hogy nem laposodnak el az együttlétek akár húsz-harminc év után is, hiszen ez a boldog házasság egyik alapvető eleme. Rengetegen próbálták már megfejteni a titkát: sok pár elmesélte már a saját trükkjeit, de a szakértők is igyekeztek választ adni a kérdésre.

Esther Perel pszichoterapeuta az egész világot körbejárta, és húsz különböző országban kérdezte meg erről az embereket, majd összesítve és összevetve a válaszokat érdekes következtetésekre jutott. Tapasztalatait a TED előadássorozat részeként egy videóban mesélte el. A következőkben a magyar fordítás részleteit olvashatod, de megnézheted a videót is, akár magyar felirattal.

Miért laposodik el a szex?

"...nos, mi tartja fenn a vágyat, és miért olyan nehéz fenntartani? Azt hiszem, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban két alapvető emberi szükséglet egyensúlyán múlik. Egyfelől igényeljük a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, az állandóságot - ezek azok az alapvető dolgok az életünkben, melyek az otthon fogalmához kötődnek. De él bennünk - férfiakban és nőkben egyaránt - egy ugyanilyen erős igény a kaland, az újdonság, a rejtelem, a kockázat, a veszély, az ismeretlen, a váratlan meglepetés, az "utazás" iránt.

A biztonság és a kaland iránti igény kielégítése egyetlen párkapcsolatban, amit ma szenvedélyes házasságnak hívnak, fogalmi ellentmondást jelentett egykor. A házasság gazdasági intézmény volt hajdanában, mely életre szóló partnerséget jelentett gyermekek és társadalmi státusz, valamint utódlás és egymásra utaltság tekintetében. Ma azonban mindezek mellett elvárjuk partnerünktől azt is, hogy a legjobb barátunk legyen, hű bizalmasunk és szenvedélyes szeretőnk is ráadásul, és mi most kétszer olyan sokáig élünk.

Tehát kiszemelünk valakit, és alapvetően azt kérjük tőle, hogy adja meg mindazt, amit régen csak egy egész falu volt képes megadni: adj nekem társaságot, adj nekem identitást, adj nekem folytonosságot, de adj nekem transzcendenciát és rejtelmet és áhítatot és mindezt egyben. Adj nekem nyugalmat, adj nekem izgalmat. Adj nekem újat, adj nekem megszokott régit. Adj nekem kiszámíthatóságot, adj nekem meglepetést. És mindezt adottnak vesszük, és már csak a szexuális játék és a csábos alsónemű hiányzik az üdvösséghez. Tehát mért laposodik el a jó szex olyan gyakran? Mi is a kapcsolat a szerelem és a vágy között? Hogy viszonyulnak egymáshoz, és hogy kerülnek ütközésbe? Ebből adódik az erotika rejtélye.

Ha egy igével akarom kifejezni a szerelmet, akkor az a "birtokol". És, ha a vággyal kapcsolatos igét keresem, akkor az "akar" a jó szó. Ha szerelmesek vagyunk, birtokolni akarjuk azt, akit szeretünk. Minimalizálni akarjuk a távolságot kettőnk között. Össze akarjuk zárni a szakadékot. Semlegesíteni akarjuk a feszültségeket. Közelséget akarunk. De, ha vágyakozunk, nem igazán akarunk visszamenni oda, ahol már jártunk. A befejezett dolgok nem tartják ébren érdeklődésünket. Ha vágyakozunk, egy másikat akarunk, a túloldalon, ahová látogatóba megyünk, hogy egy kis időt eltöltsünk vele, és lássuk, mi megy a piroslámpás negyedben. Ha vágyakozunk, egy hídon akarunk átmenni. Úgy mondják: levegő kell a tűznek. A vágynak térre van szüksége. Így kimondva ez túl absztraktnak hangzik.

Mikor a legerősebb a vonzalom?

Az utolsó néhány évben több mint húsz országban jártam a Párzás fogságban című előadásommal, és megkérdeztem az emberektől, mikor vonzódnak legjobban a partnerükhöz. Nem szexuális értelemben, hanem csak úgy. És kultúrától, vallástól, nemtől függetlenül - egyet kivéve - ugyanazt a néhány választ hallottam vissza mindig...

Szükségünk van kapcsolatra, szükségünk van elkülönültségre, szükségünk van biztonságra és kalandra, szükségünk van együttlétre és autonómiára. Gondoljanak arra a kisgyerekre, aki az ölükben ül, aki kényelmesen befészkelte magát az ölükbe, ahol biztonságban lehet, de mindenki számára eljön az idő, amikor ki kell lépni a világba, hogy felfedezzen és kutasson. Ez itt a vágy kezdete: a kutatás, a felfedezés kíváncsiságból fakad. És lesz egy pont, amikor az a kisgyerek megfordul, és Önre néz, és, ha most azt mondja neki, "Hé, kölyök, a világ egy remek hely. Eredj! Rengeteg móka vár odakint!", akkor előrenéz, és egyszerre élheti át a kapcsolódást és a különlétet. Eltávolodhat képzeletben, el a testi valóságában, el a játékosságában, miközben tudja, hogy lesz, aki várja, amikor visszatér.

De, ha valaki azt mondja az innenső oldalon, "Aggódom, nyugtalan vagyok, és depressziós. A partnerem olyan régóta nem törődik velem. Mi olyan jó odakint? Hát nincs meg kettőnknek minden, ami csak kell?", akkor jönnek azok az aprócska reagálások, melyek mindannyiunk számára ismerősek. Vannak közöttünk, akik visszajönnek, vagy visszajöttek annak idején, és a kisgyerek, aki visszatér, lesz az, aki fel fogja adni önmaga egy részét, hogy ne veszítse el a másikat. Elveszítem a szabadságot, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot. És oly módon tanulok meg szeretni, ami túlzott aggodalommal terhes, túlzott felelősséggel és féltéssel, és nem fogom tudni, hogyan váljak el tőled, hogy játszhassam, hogy kitapasztaljam a gyönyört, hogy felfedezzek, hogy visszavonuljak magamba. És most fordítsák le ezt felnőtt nyelvre.

Nagyon fiatal korban kezdődik el a dolog. És folytatódik a nemi életünkön át a legvégéig. A kettes számú kisgyerek visszatér - de ő mindvégig vissza-visszanézett: "Itt leszel még? Veszekedni fogsz velem? Megszidsz majd? Haragudni fogsz rám?" Elment ugyan, de sohasem volt igazán távol - ezek szoktak arról regélni, hogy kezdetben szuperforró volt az egész. Mert kezdetben a kifejlődő közelség nem volt még olyan erős, hogy csökkentette volna a vágyat. Minél erősebb lett a kötelék, annál több felelősséget éreztem, és annál kevésbé tudtam elengedni magam a jelenlétedben. A harmadik gyermek vissza sem tér igazából.

A vágy fenntartása

Tehát, amikor az ember arra törekszik, hogy fenntartsa a vágyat, igazi dialektikus dolog: egyfelől szükséged van a biztonságra, hogy elmehess. Másrészt, ha nem mehetsz el, nincs élvezet, nem juthatsz el a csúcsra, nincs orgazmus, nem gerjedsz be, mert az idődet a másik testében és fejében töltöd a sajátod helyett.

A dilemmában, mely ennek a két alapvető szükségletcsoportnak a kibékítéséből fakad, találtam néhány viselkedést, ami az erotikus párokra jellemző. Először is, nagy fokú a szexuális elkülönültségük, magánéletük. Elismerik, hogy a másiknak is van saját erotikus tere, ami csak hozzá tartozik. Tisztában vannak azzal is, hogy az előjáték nem az, amit öt perccel az "igazi" dolog előtt csinál az ember. Mert az előjáték lényegében az előző orgazmus végén kezdődik el. Tudják azt is, hogy az erotikus tér nem arról szól, hogy cirógatni kezded a másikat. Arról inkább, hogy teremtesz egy teret, ahol hátrahagyod a Menedzsment Kft.-t, urambocsá, az agilis tréninggel együtt, és egyszerűen csak belépsz arra a területre, ahol megszűnsz jó polgár lenni, aki törődik a dolgokkal, és felelősséget vállal.

A felelősség és a vágy egyszerűen üti egymást. Nem működik együtt a kettő. Az erotikus párok azt is tudják, hogy a szenvedély nő és csökken. Telik és fogy, akár a hold. És közben fogyatkozás is akad. De, amit szintén tudnak, az az, hogyan éleszthetik újra ismét. Tudják, hogyan hozzák vissza, és azért tudják visszahozni, mert demisztifikálták a nagy mítoszt, a spontaneitás mítoszát, mely szerint a szenvedély csak úgy lepottyan az égből, miközben a tiszta ruhákat hajtogatod, deus ex machina, holott - és ezzel vannak tisztában ők - akármi fog épp történni egy hosszú távú kapcsolatban, az már megtörtént előtte.

Az elkötelezett szex előre megfontolt szex. Akaratlagos. Szándékolt. Koncentráltság és jelenlét. Boldog Valentin-napot!"

• szenvedély
• vágy
• hosszú kapcsolat
• házasság
• szex
• ted
• Lélek&Test