Honnan tudhatod, hogy múlik a szerelem és gyengül az intimitás - 5 apró jel, ami a szakítást jelzi előre
Ezek az apró jelek súlyos problémát mutatnak a kapcsolatban, sokan mégsem veszik észre őket. Pedig előre jelezhetik a szakítást is.
Ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon is boldogan, egészségesen és mindkét fél számára kielégítően működjön, sok tényező együttes jelenlétére szükség van. Nem elég, ha megvan a szerelem, szükség van beszélgetésre, kompromisszumokra, intimitásra és közösen, egyenlően befektetett munkára, energiára is.
A szakítást általában már több változás is előre jelzi, ám ezt sokan nem veszik észre időben. Pedig ha hamar felfigyelnének rájuk a párok, akár megelőzhető is lenne. A következő jelek egyértelműen a szerelem múlását és az intimitás gyengülését mutatják, ezért fontos őket időben észrevenni - és vagy tenni ellene, vagy lezárni a kapcsolatot.
Intő jelek, amik a szakítást jelzik előre
Eltávolodás
Az eltávolodás gyakran lassan és észrevétlenül rombolja szét a szerelmeket. Dana McNeil házasság- és családterapeuta szerint, ha úgy érzed, hogy megpróbálsz távolságot tartani a partneredtől akár fizikailag, akár mentálisan vagy érzelmileg, az problémát jelez a kapcsolatban.
Negatív érzelmek a partner társaságában
Partnered korábban maga volt számodra a nyugalom és a boldogság forrása, most viszont idegesnek érzed magad a jelenlétében, és negatív érzelmek öntenek el a társaságában? Ez szintén intő jel lehet. A szakértő szerint hasonló szituáció leginkább akkor jelentkezik, ha nagy a neheztelés, a frusztráció és a megoldatlan múltbéli sérelem a kapcsolatban, amiket a felek nem tudtak feloldani, átbeszélni, de a bizalom hiánya is okozhat hasonlót.
Az is lehet, hogy mindez azért történik, mert nem tudjátok, nem meritek elmondani a másiknak azt, ami bánt titeket, mert féltek az elutasítástól, a rossz fogadtatástól.
Nem beszélgettek
Falat húztatok magatok elé, és elmaradnak a korábbi mély beszélgetések? Nem tudtok beszélni az érzelmeitekről, a gondolataitokról, az élményeitekről? Ez azt jelenti, hogy eltávolodtatok egymástól, már nem olyan a kapcsolatotok, mint régen, és nem tudjátok helyrehozni a kettőtök közti viszonyt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A negatív dolgokra koncentráltok
Ha a felek már nem kommunikálnak az érzelmeikről, a szükségleteikről és az igényeikről, egyre inkább elszakadnak, eltávolodnak egymástól, és kialakul egy rossz minta: egy idő után csakis a kapcsolatuk negatív aspektusait lesznek képesek meglátni. Dana McNeil szerint ez gyakran ahhoz vezet, hogy a párok kiszeretnek egymásból, mert csakis a másik negatív viselkedésére, szavaira tudnak koncentrálni.
A partner nélkül könnyebb lenne az élet
Komoly gondra utal, ha valamelyik félben felüti a fejét az a gondolat, hogy partnere nélkül könnyebb lenne az élete. Amikor a párok képtelenek meglátni a pozitivitást a kapcsolatukban, és nem tudják megbeszélni az igényeiket, kompromisszumokat kötni vagy elfogadni azokat a részeket is, amik nem túl ideálisak, tökéletesek, egy idő után úgy érezhetik, hogy könnyebb lenne az élet a párjuk nélkül. Ez azonban ha tartósan jelen van, súlyos sérülést okoz a viszonyban, és tönkreteszi a szerelmet.
Így változik meg a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem - 9 mozdulat, ami a szakítást jelzi előre
A másik mozdulatai könnyen elárulják, ha meggyengültek vagy elmúltak az érzései: a testbeszédszakértők szerint ezek utalnak a közelgő szakításra.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- házasság
- párkapcsolati probléma
Honnan ismerhető fel a boldogtalan házasság? 6 jel, ami komoly problémára utal
- pszichológus
- párkapcsolati probléma